Látványos jelmezekkel, hatalmas érdeklődés mellett zajlott szombaton a 17. alkalommal megrendezett városi karnevál Keszthelyen.
A Több mint kétszáz mese- és mozihősnek, retro munkásembernek bohócnak és más érdekes figurának öltözött gyerek és felnőtt vonult végig a Korzón a Festetics-kastély és a Fő tér között. A menetet az idén is a városi szambazenekar, a Gombos László vezetésével 10 éve együtt játszó Boombatucada vezette. A különböző dombokból és más üthető, rázható hangkeltő eszközökből álló zenekart a karneváli herceg és párja, majd a karnevált rendező Balatoni Borbarát Hölgyek csoportja követte, majd a többiek. A sétálóutcát majdnem teljes hosszában végigérő menetben több óvoda ovisai, iskola diákjai, civil szervezet tagjai és családok, baráti társaságok vonultak.

Gombos László (balról, háttal) a zenéhez illően táncolva dirigálta saját dobjátékával az április 10-én tizedik születésnapját ünneplő Boombatucada zenekar tagjait

A csörgős szekció volt a legijesztőbb a bandában

A hajós kapitánytól Zorrón át a vámpír lányig sokféle személynek öltöztek a zenészek

A hercegi pár és kísérőik

A Balatoni Borbarát Hölgyek Egyesület tagjai

A karnevál állandó szereplője a több házat végigérő óriássárkány
A korzói séta közben minden jelmezes megállt rövid időre a művelődési központ erkélye alatt, hogy az onnan integető zsűri, benne Ruzsics Ferenc polgármester szemügyre vehesse őket. Később a Fő téri színpadon újabb bemutatkozási lehetőséget kaptak a teret közben teljesen megtöltő közönség előtt. Itt hirdették ki a zsűri döntését is a karnevál fődíjáról, amit az idén az Életfa Óvoda közel száz fős életkepe nyert az Aranyszőrű bárány című népmese királylányt megnevettető pillanatának megjelenítésével.

A nagykanizsai gólyalábasok is a menet elején haladtak – kivéve a csoport elkószált tagjait

Az élen az aranyszőrű bárány, aki magához ragasztott mindent és mindenkit a mesében

A népmese szerint a bárány csodás képességéhez kellett a pásztor, illetve pásztorok furulyajátéka is

Az ovisok és szüleik mellett még Tál Zoltán plébános is hozzáragadt az aranyszőrű bárány csapatához – a sor vége felé
Képek a maskarás, jelmezes menet többi résztvevőjéről

A művelődési központ előtt mindenki bemutatkozott a menetet az erkélyről mustráló zsűrinek és persze a közönségnek
Néhány fotó még a főtéri nézőkről, fellépőkről
A karneváli látványt még egy igazi kovácsmester bemutatója is színesítette a főtéren, ahol a kis házikókból forró italokat, ételeket is kínáltak. Kezd összeállni igazi farsangi bulivá a rendezvény.
Kép és szöveg Győrffy Árpád
Itt is feliratkozhat a heti hírlevelünkre