A Magyar Művészeti Akadémia (MMA) Építőművészeti Tagozata a keszthelyi Balaton-partot választotta hagyományos éves ötletpályázata témájául. A pénzdíjas, de az önkormányzatot semmire sem kötelező versenyen néhány elem megőrzése mellett a tervezők teljesen újragondolhatják a város balatoni kapujának arculatát, funkcióit.
Az MMA nyílt, építészeti tematikájú pénzdíjas ötletpályázatán 40 év alatti építőművészek, építészmérnökök, építészek, belsőépítészek dolgozhatnak ki tanulmányterveket arra, milyen is legyen a jelenlegi Városi Strand, a focipálya, a büfésor és a móló előtti park a történelmi szállodákkal a jövőben. A pályázat kiírói szerint a területen egy magas szintű szolgáltatást nyújtó, multifunkcionális együttes – strand, wellness, szórakoztató kereskedelmi és más egységek – létesítését tartja szükségesnek Keszthely városa. Szerintük olyan komplex, építészeti-tájépítészeti feltáró tanulmányterv készítése célszerű, amely jó alapul szolgál a fejlesztéssel kapcsolatos további döntések meghozatalához. Ugyanakkor azt is rögzítik, hogy a pályázatot a város Önkormányzata nem kapcsolja semmilyen további tervezéshez, kivitelezéshez, vagy közvetlen megvalósítás céljához.
A tervezői instrukciók között több más mellett felhívják a figyelmet arra, hogy “a fejlesztési területen lévő építészeti elemek közül a kikötő móló bejáratánál álló rossz állapotú, de védett épületek – a Hullám és a Balaton szálló – a zenepavilonnal és a strand, eredi karakterében felújított Sziget Fürdője a monarchia korának emlékét idézik. Ezt a rendkívül értékes egyedi adottságot a város a környezet kulcsfontosságú elemének tekinti. A szállodák észszerű hasznosítása és igényes rekonstrukciója prioritást élvez a környezet újjáformálása során. A pályázatban ajánlatos figyelembe venni ezt az adottságot, de nem feladat a rekonstrukció módjával foglalkozni.”
“A meglévő bazársor egységei magántulajdonban vannak, kivásárlásuk nem reális opció. A fejlesztés során történő átrendezésükhöz célszerűnek látszik egy olyan kereskedelmi zóna előzetes megépítése, ahová a meglévő egységek áttelepülhetnek” – írják.
Funkciókra, a szaunák és a kereskedelmi egységek számára, fajtájára lebontva megadják azt is, hogy mi legyen a mintegy 2 ezer négyzetméteres wellnessközpontban. Lényeges feladatrészként kezelik a strandfürdő és a wellness-egység kapcsolódásának megoldása, funkcionális és építészeti szempontból egyaránt. Megvizsgálandó egy a mindkét részhez csatlakozó, télen fedett, nyáron nyitott fürdő egység létesítése, élmény- és gyermekmedencékkel. A strandfürdő fejlesztésének sikerességéhez nem nélkülözhetők a különleges, egyedülálló, emblematikus elemek, ezért az ezekre tett javaslatok, ötletek begyűjtése a pályázat fontos céljainak egyike – írják.
Az ötmillió forintos díjazású pályázat anyagait az MMA tagjaiból és Keszthely Város képviselőiből álló bizottság bírálja el. Az eredményt várhatóan 2021. január 21-én hirdetik ki.
•
Ha érdekesnek találta, egy lájkkal vagy megosztással ajánlja másnak is!
Iratkozzon fel a Balatontipp.hu hírlevelére, hogy ne maradjon le semmiről! A feliratkozással hozzájárul adatainak a hírlevél küldéséhez szükséges kezeléséhez.(Adatvédelmi szabályzatunkat és tájékoztatónkat itt olvashatja)
Fejleszteni kell, nem vitás. Jobb sorsot érdemel ez a gyönyörű város. Jó lenne, ha lenne itt valami egyedi, ami a környéken nincs.
Javaslatként egy apróság, Svájcban rendkívül közkedvelt, társadalmi kapcsolatot építő lehetőség a curling pálya.
nem hangzik rosszul minden fejlesztésre szükség van. Sajnos a sok rossz példa miatt mindenkiben van jogos előítélet. Itt a lehtőség. A város vezetői bizonyítsák be hogy jól is fel lehet használni a közpénzeket. hogy a város érdekei lesznek az elsők és nem érdemtelen haszonlesők gazdagodnak meg ezen is Legyünk mi az elsők.Olyan létesítményt kell csinálni ami csak hozza a péznt és nem viszi ill. nem kell évente a rossz kivitelezésért felújítani.Keszthelynek végre el klell indulni a fejlődés útján.