Nyugat-Balaton – Keszthelyi-hegység – Rendkívül sok lehetőséggel várják a természet szerelmeseit – 2013.02.25.

Balatoni strandok, bicikliutak, kulturális, sport, szabadidős programok, koncertek, hangversenyek,  látnivalók


Nyugat-Balaton – Keszthelyi-hegység – Rendkívül sok lehetőséggel várják a természet szerelmeseit – 2013.02.25.
 
Több mint 312 millió forintos beruházással fejlesztik a Keszthelyi-hegység négy zalai településének erdei kirándulóhelyeit: ökoturisztikai látogatóközpont létesül Gyenesdiáson, három kilátót építenek Balatongyörökön és Válluson, új tanösvény és pihenőhely lesz Vonyarcvashegyen.


A Keszthelyi-hegység ökoturisztikai fejlesztése Darnay-Dornyai Béla öröksége nyomán elnevezésű projekthez a beruházó Bakonyerdő Zrt. a Nyugat-dunántúli Operatív Program pályázatán mintegy 298 millió forint európai uniós támogatást nyert, a fennmaradó 14 millió forintos részt az állami erdőgazdálkodó adja. A fejlesztést Gyenesdiás, Vonyarcvashegy, Balatongyörök és Vállus önkormányzata is támogatja.
Az erdészeti területen található fejlesztésekkel a Keszthelyi-hegység bázisa lesz a környékre érkező bakancsos turistáknak és kerékpárosoknak.
Tájékoztatásuk szerint a központi projektelem egy látogatóközpont lesz Gyenesdiás nyugati szélén, amely egyszerre kiállító- és rendezvénytér, valamint hátizsákos, lovas és kerékpáros túrák kiindulópontja. Vonyarcvashegyen megújul a Cseri-kapu pihenőhely, Balatongyörökön felújítják a bélapi pihenőt, amely egy új tanösvény kiindulópontja lesz. Lecserélik a büdöskúti esőbeállót, lebontanak, majd újraépítenek két régi kilátót, a Batsányi- és a Bél Mátyás-kilátókat Balatongyörökön. A Balaton-parti települések után a Keszthelyi-hegység mélyén megbúvó falucska, Vállus erdeiben tervezett fejlesztés zárja a sort: itt egy új tanösvény fűzi majd fel a nevezetes kirándulópontokat, a Láz-hegyen új kilátó is létesül.
A fejlesztés a tervek szerint a jövő év végéig valósul meg, jobban megismerteti a Keszthelyi-hegység vidékének természeti és kulturális értékeivel az ide érkező turistákat. Az érintett erdei területek jelenleg is látogatottak, de az új létesítményekkel várhatóan növekszik a vendégek száma, mert időjárástól és szezontól függetlenül biztosítanak szolgáltatásokat.
A Bakonyerdő Zrt. jelentős fejlesztéseket valósított meg az elmúlt években saját erőből és pályázati források felhasználásával: 2012-ben megépült a gyenesdiási Festetics Imre Állatpark, kapcsolódtak az Országos Kék Kör nyomvonalának és attrakcióinak fejlesztéséhez, emellett az állami tulajdonú erdőgazdálkodó részt vesz a doba-somlóvári Erdődy-kastély történeti kertjének rekonstrukciójában is.
Forrás: MTI


Várjuk a friss tapasztalatokat és jó fotókat a szerkesztobalatontipp.hu címre, az oldalunk üzenőjébe, vagy a Facebook oldalunkra – http://www.facebook.com/balatontipp – Lájkoljátok, osszátok meg, hogy más is láthassa











Balatoni strandok, bicikliutak, kulturális, sport, szabadidős programok, koncertek, hangversenyek,  látnivalók

Hasznos lehet!

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

Cookie szabályzat Őszintén szólva mi sem vagyunk szerelmesek a Cookie-ba, mert nem szeretjük, ha olyan dolgokat alkalmaznak velünk kapcsolatban, amivel nem vagyunk teljesen tisztába. De egyszerűen nem tudunk mit tenni ellene, ha működtetni akarjuk az oldalunkat, mert az általunk használt szoftverek, segítő alkalmazások erre épülnek. Néhány ilyen, általunk használt Cookie az egyes szolgáltatások működéséhez nélkülözhetetlen, vannak, amelyek információt, statisztikát gyűjtenek a weboldal használatáról, adatokat elemeznek, hogy segítsenek számunkra, vagy az oldalunk működését segítő, biztosító partnereink számára megérteni, az emberek hogyan használják az online szolgáltatásokat, hogy fejleszthessük azokat. A Cookie-k közül egyesek átmenetileg működnek, és a böngésző bezárása után eltűnnek, de tartósak is megtalálhatók köztük, amelyek a számítógépeden tárolódnak. Ha látogatása során Ön mellőzi a Cookie-k használatát, tudnia kell, hogy a oldal nem fog az elvártaknak megfelelően működni. Ha a számítógépén már megtalálható Cookie-k közül szeretne törölni, kattintson a böngészőben található "Súgó" menüpontra és kövesse a böngésző szolgáltatójának utasításait! Még többet megtudhat a Cookie-król, azok törléséről és irányításáról a www.aboutcookies.org weboldalon!

Bezár