Bor – 100 Hunkarikum Bormustra Keszthelyen – 2015.11.21.

Keszthely – 100 Hungarikum Bormustra – 2015.11.21. 




A Goldmark Művelődési Központ megújult formában, a korábbi tartalmi gazdagságot tovább építve rendezi meg az őszi időszak talán legjelentősebb boros eseményét a balatoni régióban.


A rendezvény igazi különlegessége, hogy a borászattal közelről foglalkozók és a laikus borbarátok is egyaránt jól érezhetik magukat. Hisz fél napon át folyamatosan lehet kóstolni a hatalmas választékkal kínált kiváló borokból, miközben szellemileg is fejleszthetjük magunkat, hogy könnyebben eligazodjunk a borkultúra változatos világában.


 



November 21-én a Goldmark Károly Művelődési Központ immár ötödik alkalommal szervezi meg a 100 Hungarikum Bormustrát a keszthelyi Balaton Színházban. A rendezvénynek a kezdetek óta a legfőbb célja, hogy fórumot biztosítson a tradicionális magyar és a hazai nemesítésű szőlőfajtáknak, valamint a belőlük készített ízletes és különleges, gyakran a nagyközönség számára ismeretlen boroknak. A szervezők egyben lehetőséget kívánnak nyújtani a borbarátoknak ezeknek a “hungarikum” boroknak a megismeréséhez és a kóstolásához is.


 



Az idei rendezvény újdonsága, hogy a “sétáló kóstolóba” az idén neves borászatok közvetlenül is bekapcsolódnak, miközben megmarad a korábban megszokott óriási borválaszték is. Nem változik az sem, hogy a kóstolás mellett, közben több borász és szakember tart majd rövid előadásokat szőlészeti, borászati és egyéb témákban.
A rendezvény igazi különlegessége persze maga a Bormustra, melyen több mint száz különböző, jellegzetes magyar szőlőfajtából készített bor kóstolási lehetősége várja a borbarátokat idén is. A bormustrán és az előadásokon kívül az aulában gasztronómiai kiállítók finomságait is megkóstolhatják majd az érdeklődők. A rendezvény záró programjaként 18.00 órától gitárkoncerten szórakozhatnak a vendégek.


 



A 100 Hungarikum Bormustra rendezvénnyel a szervezők a kezdetek óta tisztelegni kívánnak Keszthely város díszpolgára, a kiemelkedő szőlőnemesítő, dr. Bakonyi Károly emléke előtt is.


BORMUSTRA:
14.00:
Ünnepélyes megnyitó és megemlékezés DR. BAKONYI KÁROLY szőlőnemesítőről


14.00 – 19.30:
Borkóstoló: Hungarikum szőlőfajták borainak kóstolása


Hungarikum borválogatás – Pampetrics Borkereskedés (Keszthely)


Vendég borászatok saját kínálattal:
 – Georgikon Pincészet  (Keszthely)
 – Koczor Pincészet  (Balatonfüred)
 – Garamvári Szőlőbirtok  (Balatonlelle)
 – Áldos Pince  (Balatongyörök)


ELŐADÁSOK:
14.30 – 17.30:
Előadások szőlészeti, borászati témákban:
 – DR. KOCSIS LÁSZLÓ (PE Georgikon Kar):
  A duális képzés lehetőségei a szőlész-borász képezésben a Georgikonon
 – DR. NÉMETH FERENC (Áldos Pince):
  Dr. Bakonyi Károly nyomdokában – vörösborok az Áldos Pincészetnél
 – BARI ISTVÁN (Garamvári Szőlőbirtok):
   A Garamvári Szőlőbirtok által termesztett magyar szőlőfajták
 – KOCZOR KÁLMÁN (Koczor Pincészet):
   Hungarikum fajták 40 éves termesztési tapasztalatai
Házigazda, moderátor: DR. KOCSIS LÁSZLÓ és HORVÁTH EDIT


GASZTRONÓMIA:
14.00 – 19.00:
Étel- és italkülönlegességek:
 – sajtok (Ízműhely Kft.)
 – pálinkák (Cserszegi Pálinka)
 – bonbonok, csokoládék (ChocArt Csokizó)
 – hidegen sajtolt olajok (Cserszegi Csodavárolaj)
 – borkorcsolyák, pogácsák…


KONCERT:
18.00 – 19.30:
GITÁREST – Tóth Gábor és Szabó Attila


JEGYÁR:
3.500 Ft/fő, mely tartalmazza: egyedi kóstoló pohár, az előadásokon való részvétel, korlátlan kóstolási lehetőség (a készlet erejéig).


SZERVEZŐK:
Goldmark Károly Művelődési Központ
Pannon Egyetem Georgikon Kar Kertészeti Tanszék
Da Bibere Zalai Borlovagrend


TOVÁBBI INFORMÁCIÓ ÉS JEGYELŐVÉTEL:
Balaton Színház 8360 Keszthely, Fő tér 3.
Telefon/fax: 83 515 232 e-mail: info@balatonszinhaz.hu 


 



A programváltoztatás jogát a szervezők fenntartják!


Képek és elfogult rajongás Győrffy Árpád


Ide kattintva feliratkozhat heti hírlevelünkre, ha értesülni akar új cikkeinkről





A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

Cookie szabályzat Őszintén szólva mi sem vagyunk szerelmesek a Cookie-ba, mert nem szeretjük, ha olyan dolgokat alkalmaznak velünk kapcsolatban, amivel nem vagyunk teljesen tisztába. De egyszerűen nem tudunk mit tenni ellene, ha működtetni akarjuk az oldalunkat, mert az általunk használt szoftverek, segítő alkalmazások erre épülnek. Néhány ilyen, általunk használt Cookie az egyes szolgáltatások működéséhez nélkülözhetetlen, vannak, amelyek információt, statisztikát gyűjtenek a weboldal használatáról, adatokat elemeznek, hogy segítsenek számunkra, vagy az oldalunk működését segítő, biztosító partnereink számára megérteni, az emberek hogyan használják az online szolgáltatásokat, hogy fejleszthessük azokat. A Cookie-k közül egyesek átmenetileg működnek, és a böngésző bezárása után eltűnnek, de tartósak is megtalálhatók köztük, amelyek a számítógépeden tárolódnak. Ha látogatása során Ön mellőzi a Cookie-k használatát, tudnia kell, hogy a oldal nem fog az elvártaknak megfelelően működni. Ha a számítógépén már megtalálható Cookie-k közül szeretne törölni, kattintson a böngészőben található "Súgó" menüpontra és kövesse a böngésző szolgáltatójának utasításait! Még többet megtudhat a Cookie-król, azok törléséről és irányításáról a www.aboutcookies.org weboldalon!

Bezár