Keszthely – Rendkívüli alkotások a kortárs művészeti kurzus kiállításán

A kiállítást Kardos Laura, a Helikon Kastély művészettörténész-főmuzeológusa nyitotta meg, mellette Bankó Zsolt, a kurzus vezetője

A Helikon Kastélymúzeumban mintegy húsz általános és középiskolás diák alkotásai alapján döbbenhetünk rá arra, micsoda értékeket lehetne előhozni a többiekből is, ha az iskolában, vagy máshol ők is úgy összetalálkozhatnának a művészetekkel, ahogy ez a kortárs művészeti kurzus tagjainak kijutott.

 

Az augusztus végén nyílt kiállításon a második évét záró kortárs művészeti kurzus két csoportjának tagjai, a fotósok, filmesek, illetve kortárs grafikai, festészeti területen dolgozók mutatkoznak be. A 9-19 év közötti gyerekekkel Bankó Zsolt grafikus, festőművész, múzeumpedagógiai menedzser foglalkozik az indulás óta. A hat fővel működő fotós, filmes csoport egy kivételével fiúkból állt, a grafikai, festészeti csoportnak viszont mind a 13 tagja lány. A gyerekek mindkét csoportban hetente négy-négy órát találkoztak, dolgoztak.

 

A 13 éves Kovács Aletta képei

 

A 19 éves Englert Fanni saját alkotásait mutatja

Mint Bankó Zsolt elmondta, külön kihívást jelentett a nagy életkori különbség legkisebbek és a legnagyobbak között. Meg kellett találni azokat a feladatokat, amiket mindegyikük tud csinálni. A kicsik így kezdték el a kompozíciós munkát. Megtanulták az alapvető szabályokat és a színeket a formákkal kezdték párosítani. Közben megismerkedtek a pasztell, a szén, az akril használatával. Azt mondja, maga is megdöbbent, hogy a 9-10 éves gyerekek milyen munkákat csináltak. Véleménye szerint akár felnőtt kiállítás is lehetne ez az anyag, annyira érettek az alkotások.

 

Gál-Molnár Bianka és Vasas Heléna rajzai – mindketten 12 évesek

 

A 10 éves Szabó Flóra képei

 

A 19 éves Városi Rebeka saját szék-tanulmánya előtt

 

A hattyú – Englert Fanni (19), Kántor Piros (13), Péczeli Panna (19) és Városi Rebeka (19) közös alkotása

 

Kompozíciók

A fotósoknál maradt a múltévi korosztály. Az első szakaszban a kompozíciókra tették a hangsúlyt, majd a fénnyel foglalkoztak. A munkához régi analóg gépeket is használtak, köztük egy 1933-as és egy 1914-es kamerát. Bár a fotózáson volt a hangsúly, a gyerekek három imázsfilmet is készítettek kapott anyagból.

 

A fotós csapat egyetlen lánytagja, a 16 éves Szántó Virág Veronika egy nézőjével

 

Fotók a csoport tagjaitól

Bankó Zsolt nem titkolta, nagyon büszke, hogy ilyen kiállítással tudnak újra bemutatkozni. Elmondta azt is, hogy három diák, Városi Rebeka, Péczeli Panna és Halász Gábor jelentkezett művészeti egyetemre, illetve rajzra épülő műszaki egyetemre. Mindhármukat maximális pontszámmal fel is vették, ami nagy büszkeség neki is.

 

A Mester két tanítvánnyal, Halász Gáborral és Városi Rebekával

Az ősszel folytatódik a program. A kurzusokra új tagokat is várnak néhány távozó helyébe. A kiállítás november 30-ig látható a Festetics-kastély időszaki kiállítótermeiben. A látogatásra 9 és 16 óra között van lehetőség Bankó Zsolt kalauzolásával.

Kép és szöveg Győrffy Árpád

 

Iratkozzon fel a heti hírlevelünkre, hogy ne maradjon le semmiről!

Hasznos lehet!

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

Cookie szabályzat Őszintén szólva mi sem vagyunk szerelmesek a Cookie-ba, mert nem szeretjük, ha olyan dolgokat alkalmaznak velünk kapcsolatban, amivel nem vagyunk teljesen tisztába. De egyszerűen nem tudunk mit tenni ellene, ha működtetni akarjuk az oldalunkat, mert az általunk használt szoftverek, segítő alkalmazások erre épülnek. Néhány ilyen, általunk használt Cookie az egyes szolgáltatások működéséhez nélkülözhetetlen, vannak, amelyek információt, statisztikát gyűjtenek a weboldal használatáról, adatokat elemeznek, hogy segítsenek számunkra, vagy az oldalunk működését segítő, biztosító partnereink számára megérteni, az emberek hogyan használják az online szolgáltatásokat, hogy fejleszthessük azokat. A Cookie-k közül egyesek átmenetileg működnek, és a böngésző bezárása után eltűnnek, de tartósak is megtalálhatók köztük, amelyek a számítógépeden tárolódnak. Ha látogatása során Ön mellőzi a Cookie-k használatát, tudnia kell, hogy a oldal nem fog az elvártaknak megfelelően működni. Ha a számítógépén már megtalálható Cookie-k közül szeretne törölni, kattintson a böngészőben található "Súgó" menüpontra és kövesse a böngésző szolgáltatójának utasításait! Még többet megtudhat a Cookie-król, azok törléséről és irányításáról a www.aboutcookies.org weboldalon!

Bezár