Keszthely – Ünnepi és nyár végi programcsúcs a Helikon Kastélymúzeumban

Mintegy négyezren nézték meg a Helikon Kastélymúzeum kiállításait augusztus 20-án - Fotó: Győrffy Árpád

Csütörtökön az ingyenes belépési lehetőséget kihasználva mintegy négyezren nézték meg a keszthelyi Helikon Kastélymúzeum állandó kiállításait. A hosszú hétvége további napjaira, sőt egészen augusztus végéig hasonlóan nagy érdeklődésre számítanak az érdekes programok miatt.

 

Augusztus 20-án az ingyenesség mellett külön csáberő volt sokaknak a kaktuszkiállítás és vásár. Vérbeli profik és a növényeiket ugyanolyan jól ismerő műkedvelő kaktusztermesztők mutatták be és árusították is növényeiket.

 

Kovács Józsefné (balról) és Kuzmáné Kovács Edit főleg a kaktuszokkal rokon tüske nélküli pozsgásokból hozott. Azt mondják, ezek jobban illenek a nőkhöz – Fotó: Győrffy Árpád

 

Györkös György igazi kaktuszokból hozott több tucatnyi fajtát. Ő is megerősítette, hogy a kaktusz inkább a férfiak kedvence. A nők talán azért nem rajonganak annyira értük, mert túlságosan hasonlítanak rájuk, állapítottuk meg minden tudományos vizsgálat nélkül, inkább csak tréfálkozva – Fotó: Győrffy Árpád

 

Ha valaki még több kaktuszt szeretett volna látni, hosszan elidőzhetett a kastély Pálmaházához tartozó üvegházakban vagy az udvaron kialakított kaktuszkert hatalmas agávéi között – részlet az egyik üvegházból – Fotó: Győrffy Árpád

A kastély nyugati parkjában pénteken délelőtt kezdődött a XI. Régmúlt idők lovas fesztiválja a Festetics örökség jegyében című rendezvény. Az ingyenesen látogatható programban különböző lovasbemutatókat, karusszelt, fogathajtást, kishuszárokat és nagyokat is láthatunk. Többször tartanak szabadidomítási bemutatót, hallgathatunk erkélykoncertet, lesz agility és agarász bemutató, megismerkedhetünk a honfoglaló magyarok kedvenc fegyverével, a szablyával.

 

Huszárfelvonulás a kastélyparkban egy korábbi rendezvényen – Fotó: Győrffy Árpád

Minden nap 10-17 óráig népi játékokba is bekapcsolódhatunk, és részt vehetünk a folyamatosan zajló előadásokon, amik többek között a ló az ember és a természet kapcsolatával, a magyar lovassport fejlődésével. Vasárnap a Georgikon évforduló kapcsán szó lesz a Festeticsek szerepe a Georgikon életében, a lovas szakember képzés és a lovasiskolák életéről. A Régmúlt idők lovas fesztiválja a Festetics örökség jegyében című rendezvény részletes részletes programját a címre kattintva olvashatják.

 

Szablya bemutató a tavalyi lovasnapokon – Fotó: Győrffy Árpád

A lovasprogrammal párhuzamosan augusztus 22-én és 23-án Zenés Nyári Estek címmel különleges musical, illetve operettkoncertet rendeznek a kastély belsőudvarában.  (Augusztus 23-án délelőtt a szervezők bejelentették, hogy az esti operett előadás elmarad!)
Augusztus 23-án elkezdődik a négy napon át tartott ingyenes koncertsorozat, a Klassz a pARTon a Festetics kastélyban.

Győrffy Árpád

Ha érdekesnek találta, egy lájkkal vagy megosztással ajánlja másnak is!

 

Iratkozzon fel a Balatontipp.hu heti hírlevelére, hogy ne maradjon le semmiről! A feliratkozással hozzájárul adatainak a hírlevél küldéséhez szükséges kezeléséhez.(Adatvédelmi szabályzatunkat és tájékoztatónkat itt olvashatja)

Hasznos lehet!

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

Cookie szabályzat Őszintén szólva mi sem vagyunk szerelmesek a Cookie-ba, mert nem szeretjük, ha olyan dolgokat alkalmaznak velünk kapcsolatban, amivel nem vagyunk teljesen tisztába. De egyszerűen nem tudunk mit tenni ellene, ha működtetni akarjuk az oldalunkat, mert az általunk használt szoftverek, segítő alkalmazások erre épülnek. Néhány ilyen, általunk használt Cookie az egyes szolgáltatások működéséhez nélkülözhetetlen, vannak, amelyek információt, statisztikát gyűjtenek a weboldal használatáról, adatokat elemeznek, hogy segítsenek számunkra, vagy az oldalunk működését segítő, biztosító partnereink számára megérteni, az emberek hogyan használják az online szolgáltatásokat, hogy fejleszthessük azokat. A Cookie-k közül egyesek átmenetileg működnek, és a böngésző bezárása után eltűnnek, de tartósak is megtalálhatók köztük, amelyek a számítógépeden tárolódnak. Ha látogatása során Ön mellőzi a Cookie-k használatát, tudnia kell, hogy a oldal nem fog az elvártaknak megfelelően működni. Ha a számítógépén már megtalálható Cookie-k közül szeretne törölni, kattintson a böngészőben található "Súgó" menüpontra és kövesse a böngésző szolgáltatójának utasításait! Még többet megtudhat a Cookie-król, azok törléséről és irányításáról a www.aboutcookies.org weboldalon!

Bezár