Keszthely – Annyi bor volt, mint égen a csillag a Magyar borok mustráján

A Molnár Pincészet standján a Móri Borvidék hazai gyökerű borait lehetett kóstolni

Egy helyen, egy időben elképzelni is nehéz 73 szőlőfajta 205 féle borát, nemhogy végigkóstolni. Pedig az idén valóban erre tettünk kísérletet több mint százötvenen a keszthelyi Magyar borok mustráján. Volt aki a sor negyedéig, harmadáig, de akár feléig is eljutott.

 

Az első hat alkalommal még 100 Hungarikum bormustra címen zajló rendezvény címét kényszerűségből változtatták meg. A De a lényeg az új néven is maradt, a “legmagyarabb” szőlők boraiból a legnagyobb kóstolási lehetőséget biztosítanak a legolcsóbb áron. A Goldmark Károly Művelődési Központ hagyományos rendezvényének a kóstolási lehetőségbiztosítása mellett az idén is több kiemelt célja volt. Ahogy az indulása óta mindig, most is tisztelegni akartak a 2010-ben elhunyt Bakonyi Károly szőlőnemesítő és az ország más szőlőnemesítői előtt, be akarták mutatni az általuk létrehozott fajtákat és a Kárpát-medencei gyökerű, vagy mostanra “elmagyarosodott” szőlőfajtákat, és nem utolsósorban egy jó társasági programot akartak tartani, ahol finom borokat lehet kóstolni – magyarázta az intézmény vezetője, Csengei Ágota igazgató.

Víz is volt - persze csak a poharak és ízlelőbimbók öblítésére

Víz persze csak a poharak és ízlelőbimbók öblítésére szolgált, az üvegekből Rózsakő, Tomaj, kéknyelű és olaszrizling szőlők borait kínálták a Borbély Pincészet asztalánál

A szervezést, rendezést az idén is segítette a Da Bibere Zalai Borlovagrend és a Pannon Egyetem Georgikon Kar Kertészeti Tanszéke, a közvetlen lebonyolításban pedig most is Pampetrics Borkereskedés, a “Keszthelyi VSZK” diákjai és az egyetem hallgatói működtek közre.

A mustrát megnyitó dr. Kocsis László a szervező munkán túl is közvetlenül érintett volt az ügyben, mert több saját, illetve Bakonyi Károllyal együtt nemesített szőlőfajta bora is szerepelt a bemutatón. A Pannon Egyetem rektorhelyettese, a Georgikon Kar kertészeti tanszékének vezetője rendkívül nagy jelentőségűnek nevezte a rendezvényt, mert az itt bemutatott hazai nemesítésű szőlőfajták olyan gazdasági, társadalmi és kulturális értéket jelentenek, amik az országot is megmutatják. Nagyon fontos az is, hogy a rendezvény szervezői, résztvevői jelzik, mennyire fontosnak tartják a nemesítők munkáját, eredményeit.

Csak ajánlott volt a haladási irány, de érdemes volt betartani

Bakonyi Károly legismertebb szőlőjéből, a cserszegi fűszeresből tucatnyi  bort lehetett kóstolni

A mustrára négy borászat “személyesen” hozta el a magyar, illetve elmagyarosodott szőlőfajtákból készített borait.  Egerből a Nyolcas és Fia Borház, Mórról a Molnár Borház, Neszmélyből a Hilltop Pincészet, a Badacsonyból pedig a Borbély Családi Pincészet volt jelen. A borászok a kínálás mellett előadásokat is tartottak a borvidékükön honos magyar szőlőfajtákról.

Dr. Brazsil József (balról), a Da Bibere Zalai Borlovagrend nagymestere az egri Hatos Tamással

Dr. Brazsil József (balról), a Da Bibere Zalai Borlovagrend nagymestere az egri Hatos Tamással

A borok többségét az idén is a keszthelyi Pampetrics Borkereskedés válogatta össze a Kárpát-medence szinte minden olyan jelentős borvidékéről, amelyik az elmúlt századokban részese volt a magyar szőlészet, borászat sikereinek. Talán csak Érmellékről, Románia partiumi részéről nem volt bor az idén, de jövőre onnan is lesz, ígérte Pampetrics Milán, a borok összeválogatója. Már meg is egyeztek egy borászattal, hogy az oda gyökerező Bakatorból mindenképp adnak. Az idén a meglévő négy(!) palack mindegyikét otthoni kóstolásra szánják.

A bakator persze most is jelen volt több változatban is

A három színű szőlőt termő bakator persze most is jelen volt több változatban is

A néhány palackos mennyiség egyébként nem számít rendkívülinek. Több olyan ősi fajta, de akár új nemesítés is van, amiből csak néhány tőke terem összesen, így a borát sem hektóba, inkább literben mérik. Hála a termelőknek, többnyire ezekből is jut egy kevés a rendezvényre. A mustra ilyen visszatérő termelője például a györöki Áldos Pince, dr. Németh Ferenc gazdasága, ahonnan az idén is hat Bakonyi Károly féle bort kaptak.

Bendegúz, messiás, turul, éden, Bakonyi Károly és kollégái borai az Áldos Pincétől és a Pannon Egyetem Georgikon Karának telepéről

Bendegúz, messiás, turul, éden, Bakonyi Károly és kollégái által nemesített szőlők borai az Áldos Pincétől és a Pannon Egyetem Georgikon Karának telepéről

Pampetrics Milán szerint rendkívül jó, hogy nincs megkötve a kezük és szabadon válogathatnak. Így kerülhettek be a Szerémségből Maurer Oszkár, Arad mellől Balla Géza, a Garam mentéről Bott Frigyes borai. A ritkaságok között sorolta több már mellett a fekete járdoványt, a csókaszőlőt. Ez utóbbit például összesen öten termelik, négynek volt itt a borából.

Az idén sem hiányoztak a tiltott gyümölcsnek számító direkttermő szőlők borai - Othello és noah

Az idén sem hiányoztak a tiltott gyümölcsnek számító direkttermő szőlők borai – Othello és Noah

A kicsit rövidebb idő és a talán több beszélgetés miatt az idén én csak 20-25 bor megkóstolásáig jutottam el. Egy-kettő nem az én ízlésem szerinti volt, túl régies zamattal, vagy túl erős illattal, savval másnak biztosan ezek is bejöttek volna, nekem nem. Ugyanakkor több nagyon tetszett a bor különleges minősége, vagy a számomra eddig ismeretlen szőlőfajta egyedisége miatt. A már említett Balla Géza kadarkája, a Bezerics Borház pátriája, Nyolcas Tamás leánykája, a Molnár Pincészet ezerjó bora, a Borbély Pincészet rózsakője, vagy a Hilltop olaszrizlingje, az Áldos Pince messiás és Bendegúz bora is nagyon szép emlékeket hagyott bennem.

A Hilltop nem csak a cserszegi fűszeressel, hanem az olaszrizlinggel is példát mutatott

A Hilltop nem csak a cserszegi fűszeressel, hanem az olaszrizlinggel is példát mutatott

Most is nagyon kellemesnek találtam a jázmin szőlő borát, amit továbbra is kiválóan alkalmas lehetne a borokat még nem kedvelők “beetetésére”. Érdekes volt a számomra eddig nem igazán ismert kabar, az úrrét, a mézes, a mustos, a karát, a góhér, a fekete leányka és a csókaszőlő bora is.

Jázmin, bianca és úrréti - mindenki megtalálhatta közöttük a neki tetszőt

Jázmin, bianca és úrréti – mindenki megtalálhatta közöttük a neki tetszőt

Az idén is több mint százötvenen vettek részt a mustrán. Csengei Ágota szerint a jövő évi rendezvény előtt el kell dönteniük, hogy merre tovább. Az eddigi érdeklődés alapján mindenképpen folytatni szeretnék a programot, de még kérdés, maradnak-e a viszonylag szűk keretek között, vagy hírverésben és a megrendezés helyszínében is tágabbra nyissák a kereteket. Hely még bőven van az intézményben, a rendezvény szakmai súlya, színvonala is megfelelő hátteret adna a nyitáshoz.

A mustra kezdi kinőni a termet, de van hely bőven

A mustra kezdi kinőni a termet, de van hely bőven

A változáshoz persze az is kellene, hogy a szállodák felfedezzék a lehetőséget a rendezvényben. Hisz akár az ország túlsó végén élőknek is kiváló programként lehetne ajánlani az egyedülálló bormustrával megkoronázott balatoni őszi hétvégét – teszem hozzá én.
Kép és szöveg Győrffy Árpád

 

Itt is feliratkozhat a hírlevelünkre

Hasznos lehet!

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

Cookie szabályzat Őszintén szólva mi sem vagyunk szerelmesek a Cookie-ba, mert nem szeretjük, ha olyan dolgokat alkalmaznak velünk kapcsolatban, amivel nem vagyunk teljesen tisztába. De egyszerűen nem tudunk mit tenni ellene, ha működtetni akarjuk az oldalunkat, mert az általunk használt szoftverek, segítő alkalmazások erre épülnek. Néhány ilyen, általunk használt Cookie az egyes szolgáltatások működéséhez nélkülözhetetlen, vannak, amelyek információt, statisztikát gyűjtenek a weboldal használatáról, adatokat elemeznek, hogy segítsenek számunkra, vagy az oldalunk működését segítő, biztosító partnereink számára megérteni, az emberek hogyan használják az online szolgáltatásokat, hogy fejleszthessük azokat. A Cookie-k közül egyesek átmenetileg működnek, és a böngésző bezárása után eltűnnek, de tartósak is megtalálhatók köztük, amelyek a számítógépeden tárolódnak. Ha látogatása során Ön mellőzi a Cookie-k használatát, tudnia kell, hogy a oldal nem fog az elvártaknak megfelelően működni. Ha a számítógépén már megtalálható Cookie-k közül szeretne törölni, kattintson a böngészőben található "Súgó" menüpontra és kövesse a böngésző szolgáltatójának utasításait! Még többet megtudhat a Cookie-król, azok törléséről és irányításáról a www.aboutcookies.org weboldalon!

Bezár