Kémközpont, Némó-kikötő, vagy az 51-es körzet UFO-bázisa a balatonkenesei partokon

A kenesei UFO-bázis a vízről nyugati irányból - fotó: Győrffy Árpád

Egy titokzatos és szabálytalan balatoni építményről próbáltam többet megtudni másokkal együtt, de ahogy a történetből kiderül, nem sokra jutottam. Úgy tűnik, az illetékesek valamiért hallani sem akarnak az ügyről.

 

 

2013. májusi Balaton-kerülő hajókirándulásunk közben lettünk figyelmesek Kenese északnyugati partszakaszán egy masszívan betonozott partfalra és a hozzá illesztett garázsra, aminek közvetlenül a vízbe nyílik a kapuja, mintha Némo kapitány tengeralattjárójának búvóhelye lenne. A garázs folytatásaként, a víztől talán 8-10 méterre egy emeletes épület áll. Nem csak nekem szúrt szemet az ide nem illő épületegyüttes, vízen járó ismerőseim is különböző ötletekkel jöttek.

 

Kellő vízmélység esetén akár tengeralattjárónak is használható  közvetlenül a vízre nyíló garázs – Fotó: Győrffy Árpád

Orosz kémközpont lehet – mondta valaki. Egy másik valami aktuális oligarcha nyaralóját sejtette benne. De volt olyan is, aki úgy vélte, ide költöztették Nevadából az 51-es körzetet, az UFÓ-bázist. Ha közvetve is, de az utóbbi két tippet erősítette meg egy területrendezési, építési ügyekben járatos szakember, aki azt állította, hogy a Balaton-part 30 méteres körzetében eleve kizárt egy ilyen emeletes monstrum megépítése. Ha valaki ezt mégis megtehette, az minimum az Ufókkal van egy szinten. Azt javasolta, forduljak a Közép-dunántúli Környezetvédelmi, Természetvédelmi és Vízügyi Felügyelőséghez, mert a partfal engedélyezésében eleve ők az illetékesek, az épületnél pedig szakhatósági jogkörük lehet.

 

A Soós-hegyi kilátóból 2016-ban készített fotó szerint úgy tűnik, hogy nem csak a garázs, ma már a bázis teljes központi építménye is közvetlenül a vízig ér – Fotó: Győrffy Árpád

Szeptemberben egyszerű állampolgárként közérdekű adat kéréssel fordultam a felügyelőséghez. Arra kértem őket, válaszoljanak az alábbi kérdésekre. Az építmény megfelel-e a területre előírt szabályoknak, rendelkezik-e az építkezés megfelelő engedéllyel, ki az építtető, mi az épület funkciója, ki a tervező, ki a műszaki ellenőr, ki a kivitelező? Azt is megkérdeztem, mikor, milyen intézkedést tettek, illetve mit kívánnak tenni a jogszerűség helyreállítása érdekében, amennyiben az építkezés nem rendelkezik megfelelő engedéllyel?

A kérdéseimre egy hónapos előkészítés után azt a választ kaptam dr. Zay Andrea igazgatótól és Tislerné Szabó Ildikó ügyintézőtől, hogy “Levelében Felügyelőségünknek a tárgyi építkezéssel kapcsolatban építésügyi vonatkozású kérdéseket tett fel, melyről hatóságunknak nincs információja.” Annyit írtak még hozzá, hogy vélhetően ugyanerről az ingatlanról már előttem más is érdeklődött. Annak a bejelentésnek a “tartalmát megvizsgálva Felügyelőségünk azt részben áttette az építésügyi hatáskörrel rendelkező szervhez, a Balatonfüredi Járási Hivatal Járási Építésügyi Hivatalához az épület engedélyezésének vizsgálata érdekében. A bejelentést elbírálva Felügyelőségünk megállapította, hogy hatósági jogkörrel rendelkezik az építkezés vízügyet, valamint természetvédelmet érintő részeivel kapcsolatban és a bejelentésben szereplő körülmények alapján hatósági ellenőrzési eljárást fog indítani.”

 

A bázis délnyugatról – a háttérben a Soós-hegy – Fotó: Győrffy Árpád

A fentiek szerint az én kérdéseim és az ügyszám szerint előttem hetekkel, legfeljebb hónapokkal jelentkező másik bejelentő jelentkezése előtt a felügyelőség nem észlelte az építmény létezését. Pedig a képeken jól kivehető partfal és az épület már a Google Earth 2011. július 7-én készült műholdképén is a mai állapotban szerepel. Amikor ezt a következtetésemet megírtam a felügyelőségnek egy cikktervezet formájában, még aznap reagáltak. Valamiért hirtelen eszükbe jutott, hogy mégis tudnak valamit.

“A Felügyelőségre a Balatonkenese, Kikötő úton található építkezéssel kapcsolatban már 2011-ben közérdekű bejelentés érkezett (korábbi levelükben erre 20536/2013. ügyszámon hivatkoztak – gyá). A közérdekű bejelentésnek az épületre vonatkozó részét a Felügyelőség az építési hatóságnak megküldte, a hatáskörébe tartozó kérdések kivizsgálása érdekében pedig hatósági ellenőrzést folytatott, melynek eredményeként az építtetőt – a vízi létesítmények vonatkozásában felszólította a munkálatok azonnali beszüntetésére és vízjogi fennmaradási engedély kérelem benyújtására. Az ügyfél a kérelmet benyújtotta, ami alapján a Felügyelőségen engedélyezési eljárás indult. Az eljárás eredményeként a kérelmet elutasította. Az elutasító döntés ellen az ügyfél fellebbezést nyújtott be, a II. fokon eljáró Országos Környezetvédelmi, Természetvédelmi és Vízügyi Főfelügyelőség azonban a Felügyelőség döntését helybenhagyta. Az ügyfél a II. fokú döntés ellen keresetet terjesztett elő, melynek alapján a bírósági eljárás folyamatban van.” – írta a felügyelőség a reagálásába.

Még azt is megírták, hogy szerintük én nem írhatok cikket arra támaszkodva, amit nekem ők állampolgárként feltett kérdésemre válaszoltak, illetve nem válaszoltak. Hogy ezt a tiltást mire alapozzák, további kérdésemre sem közölték. Ahogy arra sem reagáltak, hogy továbbra is adósak a partfal építőivel kapcsolatos nyilvános adatokkal. Ugyancsak nem reagáltak arra sem, hogy miért velem akarják továbbküldetni a kérdést az építési hatósághoz, amikor számukra törvény írja ezt elő, ha megállapítják illetéktelenségüket.

 

A bázis a Soós-hegyi kilátóból 2016-ban – Fotó: Győrffy Árpád

Most itt tartunk. A partfallal kapcsolatban biztosan létező adatok kiadatásához az adatvédelmi hatóság kínálkozik segítségül. Közben talán eljut a kérdés az építési hatósághoz is, és kiderül, ki vagy mi áll az építkezés mögött. Talán majd azt is megtudjuk, hogy a Balaton védelmére hivatott hatóságok miért kezelnek így jogsértő ügyeket, és miért hagyták, hogy ez ilyen szintig jusson. Addig meg higgyünk csak az UFO-kban.

Győrffy Árpád

Az eredeti írás 2013 novemberében készült, két fotó a 2016-os állapotot mutatja. Az építési hatóság nem jelentkezett a megoldással.

Ha érdekesnek találta, egy lájkkal, vagy megosztással ajánlja másnak is!

 

Iratkozzon fel a Balatontipp.hu heti hírlevelére, hogy ne maradjon le semmiről! (Adatvédelmi szabályzatunkat itt olvashatja)

Hasznos lehet!

1 Comment on "Kémközpont, Némó-kikötő, vagy az 51-es körzet UFO-bázisa a balatonkenesei partokon"

  1. Dr.Hegedűs Károly | 2019.11.29. at 16:07 |

    Megkérdezett az automata, mennyi 13-6 erre én azt mondtam, hogy hét, erre ő, hogy ez egy rossz válasz, én meg azt mondom, hogy ez egy rossz automata. üdv hk

Comments are closed.

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

Cookie szabályzat Őszintén szólva mi sem vagyunk szerelmesek a Cookie-ba, mert nem szeretjük, ha olyan dolgokat alkalmaznak velünk kapcsolatban, amivel nem vagyunk teljesen tisztába. De egyszerűen nem tudunk mit tenni ellene, ha működtetni akarjuk az oldalunkat, mert az általunk használt szoftverek, segítő alkalmazások erre épülnek. Néhány ilyen, általunk használt Cookie az egyes szolgáltatások működéséhez nélkülözhetetlen, vannak, amelyek információt, statisztikát gyűjtenek a weboldal használatáról, adatokat elemeznek, hogy segítsenek számunkra, vagy az oldalunk működését segítő, biztosító partnereink számára megérteni, az emberek hogyan használják az online szolgáltatásokat, hogy fejleszthessük azokat. A Cookie-k közül egyesek átmenetileg működnek, és a böngésző bezárása után eltűnnek, de tartósak is megtalálhatók köztük, amelyek a számítógépeden tárolódnak. Ha látogatása során Ön mellőzi a Cookie-k használatát, tudnia kell, hogy a oldal nem fog az elvártaknak megfelelően működni. Ha a számítógépén már megtalálható Cookie-k közül szeretne törölni, kattintson a böngészőben található "Súgó" menüpontra és kövesse a böngésző szolgáltatójának utasításait! Még többet megtudhat a Cookie-król, azok törléséről és irányításáról a www.aboutcookies.org weboldalon!

Bezár