Hévíz – Vendégforgalmi rekord nagyszabású fejlesztésekkel

A Hévízi-tónak kiemelt szerepe van a 2017-es rekordméretű vendégforgalomban

A tavalyi rekord vendégforgalom után rekordméretű fejlesztések indulnak, illetve már részben zajlanak is Hévízen, tudtuk meg Papp Gábor polgármestertől, akit az idei tervekről kérdeztünk.

 

Az idegenforgalmi adó fizetéséből származó önkormányzati adatok szerint a városban működő szálláshelyek az elmúlt évben rendkívüli forgalmat bonyolítottak. A kereskedelmi szálláshelyeken és a magán szállásadóknál együttesen 1.200.996 éjszakát töltöttek el a vendégek 2017-ben.

– Ezzel a számmal átléptük az 1,2 milliós álomhatárt, ami az utóbbi időszak adatait nézve rendkívül jelentős eredmény. A 2010 előtti időszakban 930 ezer körül alakult a vendégéjszakák száma átlagosan. Majd egy 15 százalékos emelkedéssel 2011-16 között folyamatosan 1-1,1 millió éjszaka között volt az eredmény. Most ezt sikerült egy újabb tíz százalékkal túlszárnyalni – értékelte az eredményt Papp Gábor.

 

Papp Gábor álomhatár eléréseként értékeli az 1,2 milliós vendégéjszaka számot

A polgármester szerint a tavalyi forgalom azt mutatja, hogy beérik az a szakmai együttműködés, ami a városban és térségében folyik a kínálat összegyűjtésében, összehangolásában, a fejlesztések tervezésében, az új piacok megcélzásában és a lehetőségek kommunikálásában. Ez a tevékenység tökéletesen egy síkon mozog Magyarország turisztikai stratégiájával.

Papp Gábor beszélt arról is, hogy a város belföldi forgalma jelentősen növekedett és elérte a 40 százalékos részesedést. A külföldieknél az orosz és az ukrán vendégek gyakorlatilag teljes mértékben visszatértek, három százalékkal emelkedett a német nyelvterületről érkező vendégek forgalma, és olyan új piacokkal is biztató tárgyalások, kezdeményezések vannak, mint Izrael, Olaszország, a skandináv országok és mások.

 

A hévízi vendégek körében jelentősen emelkedett a hazaiak aránya

Papp Gábor a most kezdődő, vagy már zajló fejlesztések kapcsán hasonló rekorderedményekről beszélt.

– A közelmúltban fogadtuk el a város költségvetését, aminek 5 milliárd 41 millió forintos összege szintén egy csúcs a város életében. Ebben a már elnyert pályázatok forrásai is szerepelnek, így azt mutatja, hogy a város nagyon jó eredményeket ért el ezen a területen is.

Mintegy egymilliárd forintos keretből jelenleg is zajlik a Széchenyi utca teljes felújítása, ami tavaly októberben kezdődött. A kormányzati fejlesztési hitelből, városi önerőből és a Magyar Közút által elnyert TOP-os forrásokból megvalósuló munka keretében gyakorlatilag teljes közműcsere történik. A víz-, villany- és gázvezetékek cseréje mellett új csapadékvíz elvezető rendszert alakítanak ki.

– Teljesen megváltozik az utca képe. A föld alá visszük a villanyvezetékeket a föld alá visszük, a parkolást teljesen megszüntetjük, csak árufeltöltésre használható helyek lesznek szakaszonként kialakítva. A parkolás megszűnésének köszönhetően új zöldfelületet kap a terület, új fákat ültetünk, a járdákat is szélesebbre alakítjuk, padokat, pihenőhelyeket helyezünk el.

 

A nyártól az autósok helyett főleg a gyalogosok érezhetik majd magukénak a Széchenyi utcát

A feladatot nehezíti, hogy folyamatosan nyolc közmű-szolgáltatóval kell egyeztetni, de a polgármester szerint így is tartják a tervezett ütemet, és májusban, júniusban át szeretnék adni a teljesen megújult utcát. A megszűnő parkolókat is pótolni szeretnék.

– A sportcsarnok felett épül egy új parkoló, ami ki tudja váltani a Széchenyi utcában megszűnő helyeket. A parkoló mellett maga a sportcsarnok is megújul ebben az évben. Kormányzati beruházásban teljesen elbontjuk a régit. A helyére egy olyan több funkciós csarnok épül, ami a sport mellett esztétikai és akusztikai szempontból is megfelelő színvonalú helyet biztosít majd kulturális programoknak és más rendezvényeknek is.

 

Jó lesz lassan elbúcsúzni a sportcsarnok jelenlegi épületétől, mert hamarosan újra cserélik

A sportnál maradva elmondta, hogy érvényes kormányhatározat van egy hévízi sportszálló, sportkollégium megépítésére. A 44 szobás létesítmény egy a futballpályával szemben lévő önkormányzati területen valósul meg.

– Ez a beruházás támogatja a sportrehabilitációval, -rekreációval kapcsolatos fejlesztési elképzeléseinket, és optimálisabb működést biztosít az ott található különböző sportlétesítményeknek. Mivel érvényes építési engedéllyel rendelkezünk, várhatóan még az idei évben elkezdődhet a kivitelezése, és a jövőév második felében át is szeretnénk adni.

 

A 44 szobás sportszállót a focipályával átellenben lévő telekre építik

Papp Gábor szerint a fejlesztési tervek nagyon fontos része az a 700 millió forintos közlekedésfejlesztési pályázat, ami az autóbusz-pályaudvar új helyre kerülése és megújulása mellett kerékpárutak építését, felrajzolását is tartalmazza. A támogatási szerződést már aláírták, a gyakorlati kivitelezés indulása az idei őszre várható, a befejezést pedig a 2019-es szezonra tervezik.

 

Csak a buszpályaudvar költözik a Spar közelébe, a régi épület megújulva új turisztikai funkciót kap

– Már most tavasszal indul a turisztikai látványosságként is népszerű termelői piacunk teljes megújítása 240 millió forintból. Feljavítjuk az épületeket és általában a működési körülményeket. A sátrakat a városra jellemző stílusú faépületekkel váltjuk ki, így igazi kapuja lehet Hévíznek ez a környék.

 

A sátrak helyett a városhoz illő faházak kerülnek a piacra – többek között

Ugyancsak aláírt támogatási szerződésünk van a piac mellett lévő nagyparkoló felújítására is. A funkciója ugyanaz marad, továbbra is autók fognak benne parkolni, és rendezvénytérként is használható lesz a jövőben is. A funkciók megtartása mellett az új kialakításával egy belvárosiasabb jelleget kap sok kis zöldfelülettel, a gyalogosok, kerékpárosok számára megfelelő átjárási lehetőségekkel. A parkolóhelyek száma 5-10 darabbal csökkenni fog, de ez igazán nem jelentős veszteség a várható eredményhez képest. Itt az idei főszezon lezárulása után indul a kivitelezési munka, hogy a 2019-es főszezonra elkészüljünk.

 

A nagyparkoló továbbra is vegyes használatú marad, de jobb körülményeket biztosít mindegyik funkcióhoz – a képen rendőri felvezetéssel indult a szombati karneváli menet, ami ide is tért vissza

A polgármester elmondta, hogy folyamatban van, illetve átadás előtt áll több olyan projekt is, amik talán nem annyira látványosak, de mégis nagyon jelentősek. Ilyen például az a hőszivattyús rendszer, amit egy félmilliárdos beruházás keretében a Hévíz-tó kifolyójára telepítettek a kórházzal közösen. Ez a gyógytó és a fürdőkórház két épületére termeli vissza azt a hőt, amit az elfolyó 21-22 fokos vízből kinyer. Ezzel az energiával az épületek fűtése száz százalékosan megoldható lesz. A rendszer átadását júniusra tervezik.
Ugyancsak már futó projekt a Hévízi-tó védelmi program, amit a Balaton-felvidéki Nemzeti Park, a Hévízi Gyógyfürdő Kórház és a város önkormányzata közösen hajt végre, a projektgazda a nemzeti park.

– A 660 milliós program keretében a Hévízi-tó környezetének, elsősorban az erdős és vizes területeknek a rehabilitációját, megújítását végezik el az oda nem való növényfajok kiszedésérők, oda való fajok betelepítéséről. Magába foglalja a népszerű kenuzás továbbfejlesztését, a tavat körbevevő erdők bejárhatóságának, átjárhatóságának fejlesztését, olyan kisebb turisztikai attrakciók kiépítését, mint lombkorona kilátó, vagy gyalogos és nordic walking pályák. Ennek három éves a megvalósítási ideje. Része az MTÜ balatoni csomagjának, ahogy az úgynevezett Festetics sétány megépítése is.

 

Javítják gyógytó körüli erdő bejárhatóságát is

A Hévízi-tó Ady utcai oldalán, a tó kerítése és az úttest között egy sétányt alakítunk ki pihenőkkel, kisebb attrakciókkal az ott lévő mély árok teljes lefedésével, illetve a jelenlegi keskeny járda felhasználásával. Így a már meglévő sétányok össze lesznek kötve, és a tó megfelelő felületekkel teljesen körbejárhatóvá válik. Egy kisebb közös projekttel Cserszegtomaj dobogómajori szállodájában megszállóknak biztosítunk biztonságos közlekedési lehetőséget a város felé. Ehhez egy kerékpáros-gyalogos utat építünk főút mellett a nagyparkoló hátsó bejáratához vezető út elágazójáig. Onnan pedig felrajzolt gyalogos, illetve kerékpáros sávok teszik biztonságossá a közlekedést.

 

Innen indul az árok befedésével kialakításra kerülő Festetics sétány

Papp Gábor számításai szerint ezekkel a programokkal összességében 8-9 milliárdos fejlesztés valósul meg a városban, illetve közvetlen környezetében. A Hévízi-tó védelmi program kivételével 2019-ben az összes át akarják adni. A városban zajló fejlesztésekhez még hozzákapcsolható a sármelléki repülőtéren tervezett 6,6 milliárdos infrastrukturális beruházás.

A kormánydöntés már erről is megszületett, a szerződések az aláírási stádiumban vannak. Ennek keretében megújulnak a reptér eszközei, berendezései, meghosszabbítják a kifutópályát, bővítik a terminált, letisztítják a külső területeket, közműtervet készítenek és lehetőség szerint közműveket építenek ki. A támogatások kedvezményezettje a repülőteret üzemeltető, száz százalékos hévízi önkormányzati tulajdonban lévő vállalkozás, vagy maga a hévíz önkormányzat lesz, mondta a polgármester.

 

Korábbi kép – a Luthansa Boeing 737.300 -as szezonnyitó gépét a tűzoltóautók vízsugárral köszöntötték

 

A tervekben a kifutó meghosszabbítása is szerepel

Papp Gábor beszélt arról is, hogy az anyagi, fizikai jellegű fejlesztések mellett továbbra is agy hangsúllyal kezelik a minőségi szellemi háttér fenntartást. Ennek megfelelően az idei költségvetésben a korábbihoz hasonló súllyal szerepel a városi rendezvények finanszírozása.

 

“Telt házas” nézőtér a Pécsi Balett múlt nyári Carmen előadásán a Deák téren kialakított ingyenes “szabadtéri színházban”

A polgármester azt ígéri, hogy a jövőben is ingyenesen biztosítják a programok túlnyomó részét a Hévízen élőknek, pihenőknek és a városba látogatóknak.

Kép és szöveg Győrffy Árpád

 

Iratkozzon fel a heti hírlevelünkre, hogy ne maradjon le semmiről!

Hasznos lehet!

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

Cookie szabályzat Őszintén szólva mi sem vagyunk szerelmesek a Cookie-ba, mert nem szeretjük, ha olyan dolgokat alkalmaznak velünk kapcsolatban, amivel nem vagyunk teljesen tisztába. De egyszerűen nem tudunk mit tenni ellene, ha működtetni akarjuk az oldalunkat, mert az általunk használt szoftverek, segítő alkalmazások erre épülnek. Néhány ilyen, általunk használt Cookie az egyes szolgáltatások működéséhez nélkülözhetetlen, vannak, amelyek információt, statisztikát gyűjtenek a weboldal használatáról, adatokat elemeznek, hogy segítsenek számunkra, vagy az oldalunk működését segítő, biztosító partnereink számára megérteni, az emberek hogyan használják az online szolgáltatásokat, hogy fejleszthessük azokat. A Cookie-k közül egyesek átmenetileg működnek, és a böngésző bezárása után eltűnnek, de tartósak is megtalálhatók köztük, amelyek a számítógépeden tárolódnak. Ha látogatása során Ön mellőzi a Cookie-k használatát, tudnia kell, hogy a oldal nem fog az elvártaknak megfelelően működni. Ha a számítógépén már megtalálható Cookie-k közül szeretne törölni, kattintson a böngészőben található "Súgó" menüpontra és kövesse a böngésző szolgáltatójának utasításait! Még többet megtudhat a Cookie-król, azok törléséről és irányításáról a www.aboutcookies.org weboldalon!

Bezár