Hévíz – Csendes, de mégis pezsgő életű üdülőhely a cél

Az átalakuló buszpályaudvar és megújuló környéke ez egyik látványterven

Radikálisan lecsökkentenék a Hévízen áthaladó gépjárműfogalmat, a belső autóközlekedést is a lehető legalacsonyabb szintre szorítanák, hogy egyre jobban megfeleljenek az európai színvonalú üdülővárostól elvárható feltételeknek, derül ki többek között abból, amit Papp Gábor polgármester mondott az önkormányzat terveiről.


 

Papp Gábor szerint a város illetve az önkormányzat tavalyi évét elsősorban a válságkezeléssel lehetne jellemezni az Oroszországgal kapcsolatban kialakult helyzet miatt.

– Nem arról van szó, hogy az orosz turisták ne szeretnék Hévízt úgy, ahogy régebben, vagy mi ne szeretnénk az orosz turistákat, hanem egyértelműen az ott kialakult politikai konfliktus kapcsán előállt gazdasági helyzet miatt esett vissza jelentősen az Oroszországból érkező vendégeink száma. Ennek a helyzetnek egyik következményeként leállt a Moszka-Hévíz-Balaton Airport közötti járat is. Mi mást itt nem tudtunk tenni, mint továbbra is dolgozunk az orosz piacon a Magyar Turizmus Zrt-vel és a beutaztató irodákkal együttműködve. Ugyanakkor próbáltunk olyan más területektől vendégeket hozni Hévízre, amiket gyorsan el lehetett érni. Ennek eredményeként jelentősen növelni tudtuk a belföldről és a környező országokból, Csehországból, Szlovákiából, Lengyelországból érkező turisták forgalmát. A kitartó özös munkának köszönhetően nem szakadt meg a 2010-ben indult folyamat, tavaly is tartani tudtuk az egymilliós vendégéjszaka forgalmat. A kereskedelmi szálláshelyek és magán szállásadók együttes adatai szerint 2015-ben egymillió-harmincegyezer éjszakát töltöttek el a turisták Hévízen.

Papp Gábor szerint sikeresen kezelték a tavaly kialakult turisztikai válsághelyzetet

Papp Gábor szerint sikeresen kezelték a tavaly kialakult turisztikai válsághelyzetet 

 

A polgármester szerint azért is különösen jelentős ez az eredmény, mert a hazai turizmus most tapasztalhatta meg először igazán, hogy egy politikai, gazdasági konfliktusból kialakuló helyzet mennyire rányomhatja a hatását a turizmusra. Úgy látja, hogy eddig jól vették az akadályokat, ami egyértelműen annak köszönhető, hogy a megoldási lehetőségekről, tennivalókról folyamatosan konzultáltak a turizmusban dolgozó szakemberekkel.

– A hévízi szállodákban az év első negyedében 10-15 százalékos vendégéjszakaszám emelkedést tapasztaltak. Ha ebből leszámítjuk hogy a tavalyi év nagyon gyenge volt, akkor is nagyon jelentős a növekedés. Az oroszok még nem álltak vissza, de fontos eredmény, hogy július elejétől újra közlekedik a repülőjárat. A rubel várhatóan nem fog visszamenni arra a szintre, amin volt, de mostanra stabilizálódott, talán kicsit erősödött is. A napokban voltam egy egyeztetésen a Nemzet Gazdasági Minisztériumban, ahol Lepsényi államtitkár úr friss oroszországi tapasztalatai, tárgyalásai alapján is arra biztatott bennünket, hogy dolgozzunk tovább ezen a piacon. Közben a vízumkiadási gondok is rendeződtek, mintegy ötven helye lehet már Oroszországban vízumot igényelni.

– A vendégek toborzása, a város megismertetése, népszerűsítése fontos dolog, de hogyan próbálnak megfelelő alapot teremteni ehhez, milyen irányba akarják fejleszteni a város képét, szolgáltatásait?

– Számos pályázatot adtunk be, és egyes pályázatok beadása még folyamatban van. Egy fő gondolat határozza meg meg mindegyiket, a város közlekedési koncepciója, amiben összegződnek a különböző céljaink.

A fő célunk, hogy Hévíz egy európai színvonalú fürdővárossá tudjon válni. Bővíteni szeretnénk a belvárosunkat, funkcióiban, lehetőségeiben egy gyógyüdülőhelynek megfelelően szeretnénk kialakítani.

Ehhez az átmenő autóforgalmat le akarjuk venni a városról, és a belvárosból ki akarjuk hozni azt a belső forgalmat, amit máshogy is megoldható. Az utakat, közlekedést a város minden részén ahhoz a szemlélethez szeretnénk igazítani, hogy Hévíz a gyógyfürdőről, a gyógyászatról, a pihenésről szól. Ezért előnyben részesítjük a természetközeli közlekedési formákat, a gyalogos, kerékpáros közlekedést és a környezetbarát tömegközlekedést. Ennek megfelelően tervet dolgoztunk ki az buszpályaudvar áthelyezésére. Azt gondoljuk, hogy egy napi háromszázhetvenöt autóbuszt fogadó állomásnak nincs helye egy gyógyfürdő közvetlen szomszédságában.

A hévízi buszpályaudvar az 1957-es átadás után - fotó UVATERV-Fortepen.hu

A hévízi buszpályaudvar az 1957-es átadás után – fotó UVATERV-Fortepen.hu 

 

A hévízi buszpályaudvar napjainkban - nem nagyon változott, igazán csak forgalom nőtt

A hévízi buszpályaudvar napjainkban – nem nagyon változott, igazán csak forgalom nőtt

A távolsági járatokat fogadó új “nagypályaudvar” a város délnyugati részén, az elkerülőút mellett kap helyet, és már készen vagyunk egy kis “alpályaudvarral”, ami lent van a nagyparkoló mögött. A kettő össze lesz kötve helyijáratú busszal, hogy a távolabbi pontokon üdülők is bárhová eljuthassanak. Kibővítjük a belvárosi kerékpáros rendszert, ide is teszünk dokkoló állomást, hogy aki ezt akarja használni, legyen rá lehetősége.

Az új buszpályaudvar látványterve

Az új buszpályaudvar látványterve 

 

Mint elmondta, a jelenlegi buszpályaudvar környéke egy nagy térré, sétálóutcává alakul át vizes attrakciókkal, különböző szökőkutakkal. Megmarad a jelenlegi épület, de mind a megjelenését, mind a belső részét korszerűsítenék. Ide kerülne a Tourinform iroda, kerékpáros állomás és egy állandó kiállítás Hévízről.

– Ez a kiállítás gyakorlatilag jelenleg is létezik, de egy második emeleti kisteremben. Szeretnénk közvetlenül a vendégek elé tárni, hogy tudatosítsuk velük, a város miről szól. A kiállítás nagyon röviden, nagyon attraktívan, több nyelven bemutatja a város történetét, a súlyfürdőt. Természetesen továbbra is megmarad a rendezvénytér is a színpaddal, ami a jövőben az év háromnegyedében állna ott, a maradék negyedévben pedig a piac mellől idehozzuk a helyére a jégpályát.

A megújított Deák tér látványterve felülről

A megújított Deák tér látványterve felülről

 

Hasonló elvek alapján át akarják alakítani a nagyparkolót is. Továbbra is megőrizné a parkoló funkciót, de teljesen átsétálhatóvá, átkerékpározhatóvá akarják tenni, sok kis zöld szigetet akarnak kialakítani a területén. Így összekapcsolódva a fürdő előtti Schulhof sétánytól a Festetics és Deák téren át a nagyparkolóig végig lehetne sétálni a belvároson.

Mindehhez kapcsolódik a rendkívül népszerű piac megújítása, ahol heti háromszor termelői árukat, kézműves termékeket, régiségeket lehet vásárolni. Különlegessége, hogy a keddi, szombati normál piacnap mellett csütörtökönként este nyit ki. A sátrak helyett itt a Hévízre jellemző tornyos, fából készített piaci elárusító helyeket szeretnének kialakítani.
A gyógyfürdőkóráz a nemzeti parkkal közösen részt vesz egy tóvédelmi programban, aminek előkészítéséhez a város koordinációval kapcsolódik. Környezet- és természetvédelmi feladatként sor kerül a környező lápterületek rehabilitálására, karbantartására.

– Környezetbarát szempontok alapján látogathatóvá tesszük a környező védett erdőterületeket. Sétálásra, kocogásra, nordic walking túrázásra alkalmas útvonalakat, felületeket alakítunk ki, természetesen burkolás nélkül.

Erdő részlet sétálókkal a gyógytó mellett

Erdő részlet sétálókkal a gyógytó mellett 

 

Ennek a tóvédelmi programnak az egyik fontos eleme, hogy le szeretnénk zárni az Ady Endre utca tó alatt elmenő alsó szakaszát. A tó kifolyójától a hévízi bekötőútig terjedő szakaszt teljesen ki szeretnénk venni a forgalom alól, hogy ezzel is csökkentsük a városon átmenő autók számát. Lehet, hogy emiatt az elkerülő úton egy-másfél kilométerrel hosszabb lesz az útvonala azoknak, akik eddig Hévízen keresztül jártak Zalaegerszegre, vagy távolabbi helyekre, de meg kell érteniük, hogy a városunknak másképp kell működnie.

– Sok üdülőhely életét átformálta, hogy a szállodák teljesen rátelepülnek a vendégekre, minden percüket ki akarják használni, minden üdülésre szánt pénzüket meg akarják szerezni. Ezzel a településen megszűnik az a nyüzsgés, ami az igazi üdülőhelyi hangulatot jelentette, elvesztik vendégeiket a vendéglátóhelyek és más szolgáltatók. Hévízen mennyire jellemző ez?

– A 2010 előtti időszakban mi is érzékeltük ezt, ami megmutatkozott a kereskedők, vendéglők adófizetésében is. Előfordult, hogy egy vendég úgy eltöltött egy hetet a szállodában, hogy még a tavat sem látta. Ez így tarthatatlan volt a város szempontjából. Mi úgy léptünk fel ellene, hogy az idegenforgalomból befolyt nyereségünkből nagyságrendekkel többet fordítunk a városi programokra, és ingyenesen biztosítjuk ezeket, hogy legyen miért kijönni a vendégeknek a szállodákból. Évente mintegy 200-250 millió forintot költünk a rendezvényeinkre, megfelelő színvonalú mozit, érdekes kiállításokat működtető kiállítóhelyeket, kerékpáros rendszert működtetünk, ezt szolgálja a piacunk is. Ennek eredményeként a vendégek nem csak a programokra jönnek ki a szállodából, hanem az üzletekben, vendéglátóhelyeken is nagyobb a forgalom. És azt se felejtsük el, hogy hévízen legalább annyi magánszálláshelyen, panzióban működő férőhelyről beszélhetünk, ahol eleve nem is tudnának megfelelő saját programot adni a vendégeknek.

 

Heviz-Setalok-Schulhof-setany-balatontipp-gyorffya

Sétálók a Schulhof sétányon

 

A HEBI - a hévízi ingyenes kerékpáros rendszer egyik állomása

A HEBI – a hévízi ingyenes kerékpáros rendszer egyik állomása 

 

TE0_7693

A szabadtéri színpad programjainak közönsége sokszor alig fér el a téren – fotó önkormányzat 

A polgármester szerint végeredményben a szálloda is jól jár, mert nem kell külön programokra, ajándéksütikre és mindezt lebonyolító emberekre költeniük, miközben a vendégek jobban érzik magukat.

– A sikerben benne van az is, hogy éppen két héttel ezelőtt egyeztettünk a szállodákkal az idei programtervről, hogy a csomagjaikban már tervezni tudjanak azzal, hogy a vendégek mikor milyen rendezvényre számíthatnak. Vannak olyan emberek, akik már kimondottan az ilyen programok miatt választják Hévízt, mert a szálláshelyért kifizetett pénzért olyan ingyenes rendezvényeket is kap, amiknek műsorait máshol csak hasonló összeből nézhetne meg.

Visszatérve a beszélgetésünk elején érintett vendégforgalmi adatokhoz, Papp Gábor összességében úgy látja, hogy minden lehetőség adott a javításhoz.

– Jó a termékünk, Magyarország és azon belül Hévíz biztonságos hely, ezért azt várom, hogy az orosz forgalommal már a jövő évben talán vissza tudunk menni arra szintre, amin korábban voltunk. S ha közben azokat a hazai és környező országokból érkező vendégeket is meg tudjuk tartani, akikkel tavaly pótoltuk a kieső orosz turistákat, akkor jövőre akár kiugró eredményt is elérhetünk.
Kép és szöveg Győrffy Árpád


 

Itt is feliratkozhat a hírlevelünkre

Hasznos lehet!

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

Cookie szabályzat Őszintén szólva mi sem vagyunk szerelmesek a Cookie-ba, mert nem szeretjük, ha olyan dolgokat alkalmaznak velünk kapcsolatban, amivel nem vagyunk teljesen tisztába. De egyszerűen nem tudunk mit tenni ellene, ha működtetni akarjuk az oldalunkat, mert az általunk használt szoftverek, segítő alkalmazások erre épülnek. Néhány ilyen, általunk használt Cookie az egyes szolgáltatások működéséhez nélkülözhetetlen, vannak, amelyek információt, statisztikát gyűjtenek a weboldal használatáról, adatokat elemeznek, hogy segítsenek számunkra, vagy az oldalunk működését segítő, biztosító partnereink számára megérteni, az emberek hogyan használják az online szolgáltatásokat, hogy fejleszthessük azokat. A Cookie-k közül egyesek átmenetileg működnek, és a böngésző bezárása után eltűnnek, de tartósak is megtalálhatók köztük, amelyek a számítógépeden tárolódnak. Ha látogatása során Ön mellőzi a Cookie-k használatát, tudnia kell, hogy a oldal nem fog az elvártaknak megfelelően működni. Ha a számítógépén már megtalálható Cookie-k közül szeretne törölni, kattintson a böngészőben található "Súgó" menüpontra és kövesse a böngésző szolgáltatójának utasításait! Még többet megtudhat a Cookie-król, azok törléséről és irányításáról a www.aboutcookies.org weboldalon!

Bezár