Ezt is elviszem magammal… – Alsóörs Vitorláskikötő

A Bahart kiszervezésre ítélt vitorláskikötő-láncának egyik szép eleme az alsóörsi vitorláskikötő - délnyugatról - Fotó: Győrffy Árpád

A Balatoni Hajózási Zrt. állami többségű közgyűlése áprilisban döntött arról, hogy kiszervezi a cég legkisebb befektetéssel legtöbb bevételt hozó, és a rossz időjárást leginkább toleráló ágazatát, a vitorláskikötő-láncot.

 

A reorganizációs terv alapján szeptember 17-én készített felhívás szerint a siófoki, balatonföldvári, balatonszemesi, balatonlellei, balatonboglári, fonyódi, szigligeti, badacsonyi, balatonfüredi, tihanyi és alsóörsi Bahart vitorláskikötő kerül 15 éves időszakra külső működtetésbe. A 11 vitorláskikötőre csak egyben lehet pályázni október 20-áig.

 

A Bahart kiszervezésre ítélt kikötői – a Bahart térképének felhasználásával

Az Alsóörsi Vitorláskikötő az utolsóként elkészített darabja az egykor dr. Kopár István által megálmodott Marina-láncnak, amit főleg azért akartak létrehozni, hogy ezzel stabilan biztosítsák az időjárásnak és más feltételeknek jobban kitett közforgalmú hajózás gazdasági alapjait. Kopár István másodszori nyugdíjba vonulása után utódja,  dr. Horváth Gyula folytatta a Bahart vitorláskikötő hálózatának kiépítését. Az alsóörsi kikötő megépítését is Horváth Gyula indította el 1997-ben. Az eredeti elképzelések szerint az önkormányzattal közösen hozták volna létre. Az előkészítés azonban nagyon lassan haladt a környező ingatlanok tulajdonosaival zajló viták miatt. Végül a kikötő csak két évtizeddel később, 2016-ban valósulhatott meg az Alsóörs Marinával közösen, de attól függetlenül.

 

Az alsóörsi Bahart vitorláskikötő és az Alsóörs Marina 2020 márciusában

A Bahart vitorláskikötője a kép közelebbi részén az üres helyekkel, egy márciusi fotón. A hosszabb móló által bezárt területen az Alsóörs Marina kikötője, ahol szezonon kívül is vízen lehet tartani a hajókat – Fotó: Győrffy Árpád

A Bahart részén 143 kishajót lehet egyszerre kikötni. Az április és november között fizetendő bérleti díj a hajóhely szélességétől függően 125 ezer és 1,3 millió forint között változik. Ahogy a lenti képen is látható, szezonban a kikötő telt házzal működik. Túrázására, napi bérlésre hét kikötői helyet használhatnak a vitorlázók.

 

Az Alsóörs Vitorláskikötő 2020 szeptemberében - Fotó: Győrffy Árpád

Az Alsóörs Vitorláskikötő 2020 szeptemberében – Fotó: Győrffy Árpád

 

Az Alsóörs Vitorláskikötő "klubháza"

Az Alsóörs Vitorláskikötő “klubháza” – Fotó: Győrffy Árpád

 

Az Alsóörs Vitorláskikötő "klubháza" és a kikötő medence közötti nyitott park, ami sétányként használható

Az Alsóörs Vitorláskikötő “klubháza” és a kikötő medence közötti nyitott park, ami sétányként használható – Fotó: Győrffy Árpád

 

Az alsóörsi vitorláskikötőt is vigyük el magunkkal legalább emlékeink között!

Győrffy Árpád

Hasznos lehet!

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

Cookie szabályzat Őszintén szólva mi sem vagyunk szerelmesek a Cookie-ba, mert nem szeretjük, ha olyan dolgokat alkalmaznak velünk kapcsolatban, amivel nem vagyunk teljesen tisztába. De egyszerűen nem tudunk mit tenni ellene, ha működtetni akarjuk az oldalunkat, mert az általunk használt szoftverek, segítő alkalmazások erre épülnek. Néhány ilyen, általunk használt Cookie az egyes szolgáltatások működéséhez nélkülözhetetlen, vannak, amelyek információt, statisztikát gyűjtenek a weboldal használatáról, adatokat elemeznek, hogy segítsenek számunkra, vagy az oldalunk működését segítő, biztosító partnereink számára megérteni, az emberek hogyan használják az online szolgáltatásokat, hogy fejleszthessük azokat. A Cookie-k közül egyesek átmenetileg működnek, és a böngésző bezárása után eltűnnek, de tartósak is megtalálhatók köztük, amelyek a számítógépeden tárolódnak. Ha látogatása során Ön mellőzi a Cookie-k használatát, tudnia kell, hogy a oldal nem fog az elvártaknak megfelelően működni. Ha a számítógépén már megtalálható Cookie-k közül szeretne törölni, kattintson a böngészőben található "Súgó" menüpontra és kövesse a böngésző szolgáltatójának utasításait! Még többet megtudhat a Cookie-król, azok törléséről és irányításáról a www.aboutcookies.org weboldalon!

Bezár