Paloznakon betiltották az építkezést – Elegük lett a befektetési céllal építkezőkből

Paloznak központjaA paloznaki önkormányzat a jövőben is meg szeretné őrizni a település falusias jellegét, ezért a szabályok pontosításáig változtatási tilalmat rendeltek el - Fotó: Győrffy Árpád*

Hétfőtől Paloznak teljes területén tilos lesz telket alakítani, új építményt létesíteni, meglévő építményt átalakítani, bővíteni, elbontani és más, építésügyi hatósági engedélyhez nem kötött változtatást végrehajtani. Az akár három éven át is fennmaradó tilalom alól csak a már bejelentett, vagy engedéllyel rendelkező, folyamatban lévő ügyek kaphatnak felmentést.

A február 15-én életbe lépő tiltásokról az önkormányzat honlapjának építési ügyekkel foglalkozó részén olvasható egy közlemény. Mint megtudtuk, a döntést személyesen Czeglédy Ákos polgármester hozta a járvány miatt a képviselő-testület hatáskörében eljárva. Azt mondja, az egyre súlyosabb építési láz miatt régóta készültek a drasztikus lépésre. Most lett meg a jogi háttere annak, hogy a település bel- és külterületére egyaránt érvényes “változtatási tilalmat” elrendeljék.

De miért is baj az, ha sokan akarnak építkezni egy 570 lelkes faluban? S egyáltalán mennyi építkezés zajlik Paloznakon, hogy ilyen keményen a fékre kell lépni? – kérdeztük a polgármestert.

– Mondjuk egy 200 méteres körzetben a házamtól korábban nyolc éven keresztül volt egy építkezés, most meg egy év alatt nyolc van. De nem is ez a fő probléma. Úgy látjuk, hogy boldog-boldogtalan épít, mert pillanatnyilag jó ötletnek tűnik neki, meg befektetésnek se rossz. Közben nem gondolja végig, hogy valóban kell-e neki ez ház, ki tudja-e használni, és hosszú távon mit okoz a községnek azzal, hogy üresen áll az épület.
Mi nagyon szívesen fogadunk mindenkit, de azt szeretnénk, hogy Paloznakon azok építkezzenek, akik itt akarnak letelepedni, lakni. Megértjük azt is, ha valaki nem tud állandóra ideköltözni, de akkor nyaralót is csak akkor építsen, ha minden szabad hétvégéjét Paloznakon szeretné eltölteni.
Azért is le kell csillapítanunk az építkezési lázat, mert a közművek nem bírnak kiszolgálni ekkora igényeket. Nyáron és ősszel kéthetes rendszerességgel voltak csőtörések az ivóvíz vezetéknél. De ugyanígy gond van a szennyvízhálózattal is, ami 25 évvel ezelőtt feleennyi állandó lakosra épült ki, a nyaralókról nem is beszélve. Gond van az áramellátással is, az E.ON nem győzi bővíteni a hálózatot. Volt olyan építkezés, ahol azt mondták, hogy három év múlva tudnak megfelelő áramot biztosítani egy nagyobb fejlesztéssel.

Paloznak északkeleti része

Paloznak északkeleti részén is több építkezés zajlott az ősszel – Fotó: Győrffy Árpád

– Az építkezések pillanatnyi blokkolásán kívül mire akarják kihasználni a tilalmi időt?

A változtatási tilalom természetesen nem csak egy pillanatnyit ötlet, azt a településrendezési eszközök felülvizsgálatának idejére rendelhetjük el maximum három éves időtartamra. Törvény írja elő, hogy a felülvizsgálatot el kell végeznünk, és a szabályokat indokolt esetben módosítanunk kell. Ehhez megbíztunk egy tervező céget, a Völgyzugoly Műhelyt a szakmai munkával. Az első körben megnézik, hogy az öt évvel ezelőtti rendezési tervünk megfelel-e közben lezajlott jogszabályi változásoknak, miben kell módosítani azt. Megnézik azt is, hogy a közben helyben beérkezett javaslatokat be lehet-e építeni az új szabályozásba, és korrigálni tudjuk-e azokat a problémákat, amik időközben felmerültek.

Paloznak térképe a kül- és belterületi ingatlanokkal

Paloznak térképe a kül- és belterületi ingatlanokkal az északi rész nélkül – a változtatási tilalom a kilenc négyzetkilométeres terület egészére kiterjed – Forrás: paloznak.hu

– Az új övezeti szabályozást és az építési szabályokat milyen elképzelések szerint, milyen célokkal szeretnék kialakítani?

– A felülvizsgálatnál az a cél vezet bennünket, hogy megőrizzük Paloznak falusias jellegét. Nem szeretnénk, ha a község valami kertvárosias területté alakulna. Egyesek csak annyi zöldterületet hagynának, ahol a szalonnasütő elfér, és egy grillpartit lehet csinálni. A hagyományos kertet magát felszámolnák, mert csak vacakolni kell vele. Olyan szabályokat szeretnénk, amik nem engedik ezt a folyamatot. Meg szeretnénk erősíteni a szőlőterületek védelmét is, hogy megakadályozzuk a még meglévő területek feldarabolását, beépítését.

Paloznak északnyugati része

Paloznak északnyugati részén a szőlőterületek védelmi is fontos cél – Fotó: Győrffy Árpád

– Az eddigi szabályok nem alkalmasak fenti célokhoz?

Mindenhol vannak kiskapuk, amiket a lehető legjobban be szeretnénk zárni. Ebben az őrült építési lázban minden négyzetméter számít, és mindenki minden centit be akar építeni, amit csak lehet. Ezért kreatív módon kicselezik például azt a szabályt, ami szerint egy telekre csak egy épületet lehet építeni. Ezt egyesek úgy próbálják megkerülni, hogy építenek egy hatalmas pincét, majd annak mindkét végére egy-egy, gyakorlatilag önálló épületet. Formailag így egy épület lesz, a valóságban mégis két ház áll a telken. Az ilyen kreativitást nem pártoljuk, mi olyan házakat szeretnénk, amik látványként is csak egynek látszanak.

– Mi lesz, ha valaki a tilalom idején akar kreatív lenni, és építkezni kezd?

Ha valaki bejelentés nélkül, vagy a változtatási tilalmat megsértve építkezni kezd, az önkormányzat településképi kötelezési eljárást indíthat egymillió forintos büntetési lehetőséggel. Ugyanígy az építési hatóság, a kormányhivatal is bontást rendelhet el, büntetést szabhat ki. Itt az érintett ráadásul nem is vitatkozhat, mert az általános tilalom minden építésre kiterjed. Mondjuk egy kemence még belefér, de egy úgymond “szerszámos kamráról” már szó sem lehet.

– Egy lakókocsi telepítés?

– Egy érvényes műszaki vizsgával, rendszámmal rendelkező lakókocsival be lehet állni az udvarra, de mással nem.

Paloznak délkeleti része

Paloznak délkeleti része – a tilalom idején még egy új szerszámos kamrát vagy kerti budit sem lehet felállítani – Fotó: Győrffy Árpád

– Azt mondta, maximum három évig tarthat a változtatási tilalom. Mennyivel lehet ennél rövidebb?

– Az első ütemben a településfejlesztési koncepciót kell elkészítenünk, amiben tisztázzuk, hogy mi alapján hozzuk meg a pontos szabályokat. Ha ezzel végzünk, akkor először a belterületi részeken megnézzük, hogy az eddigi szabályozás megfelel-e az új elvárásoknak. Ha úgy látjuk, hogy igen, akkor ott feloldhatjuk a tilalmat. A belterületen a beépíthető terület is kevesebb, és talán el is bírja a község ezek beépítését.

– Milyen nyilvánossága lesz a felülvizsgálati folyamatnak?

Amint lesznek tájékoztatásra alkalmas munkaanyagok a tervezőktől, azokat folyamatosan tesszük fel a község honlapjára, és várjuk róluk a véleményeket. Az elektronikus kapcsolat mellett szeretnénk majd egy valódi élő fórumot is tartani róla. Talán a járványhelyzet alakulás erre majd lehetőséget ad – mondta Czeglédy Ákos polgármester.

Győrffy Árpád

* Az esetleges fel- és bejelentőket  tájékoztatjuk, hogy a község belterületét mutató felvételek még az új drónszabályozás, a “lex harckocsifotózás” bevezetése előtt készültek – gyá

Kapcsolódó írás

Balatoni ingatlanpiaci körkép – Tihany a legdrágább település

Ha érdekesnek találta, egy lájkkal vagy megosztással ajánlja másnak is!

 

Iratkozzon fel a Balatontipp.hu hírlevelére, hogy ne maradjon le semmiről! A feliratkozással hozzájárul adatainak a hírlevél küldéséhez szükséges kezeléséhez.(Adatvédelmi szabályzatunkat és tájékoztatónkat itt olvashatja)

Hasznos lehet!

5 Comments on "Paloznakon betiltották az építkezést – Elegük lett a befektetési céllal építkezőkből"

  1. nagy rozàlia | 2021.02.15. at 01:12 |

    A szölöterületek védelme màr évekkel ezelött ismert probléma volt, pàr sor szölöcsemete megléte esetén màr adtàk is a kacsalàbon forgo un. gazdasàgi épületekre az engedélyeket, ahonnan persze késöbb eltünt még az a pàr szölösor is. A hatosàgok tehetetlenül nézik ezt a folyamatot màr évek ota. Törvény, rendelkezés eddig is volt, csak senki nem ellenörzött, és nem tartatta be azokat.

  2. Marosi L. | 2021.02.13. at 11:24 |

    Balatonalmádiból is ezt akarják. Füred már elveszett, nincs élettere, ezért is akarnak maguknak csopaki földeket mert bezárt a bazár, nincs hova fejlődni, nincs hova települni. Egy olyan üdülőváros lett füredből ami működik tavasztól őszig, aztán kifújt.

  3. winkler valéria | 2021.02.13. at 11:13 |

    Tihany követhetné a példát. Borzalom, ami ott van

  4. Marosi L. | 2021.02.13. at 10:16 |

    szerencsétlenek.
    20 év múlva úgy fog kinézni az eddig élhető magyar falú Észak Balatonon mint Budaörs. Minden minden hátán. Zsúfolt, tájidegen épületek, betonnyomor.

  5. Ágnes Zórád | 2021.02.12. at 16:20 |

    Nagyon helyes! Követendő példa!

Comments are closed.

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

Cookie szabályzat Őszintén szólva mi sem vagyunk szerelmesek a Cookie-ba, mert nem szeretjük, ha olyan dolgokat alkalmaznak velünk kapcsolatban, amivel nem vagyunk teljesen tisztába. De egyszerűen nem tudunk mit tenni ellene, ha működtetni akarjuk az oldalunkat, mert az általunk használt szoftverek, segítő alkalmazások erre épülnek. Néhány ilyen, általunk használt Cookie az egyes szolgáltatások működéséhez nélkülözhetetlen, vannak, amelyek információt, statisztikát gyűjtenek a weboldal használatáról, adatokat elemeznek, hogy segítsenek számunkra, vagy az oldalunk működését segítő, biztosító partnereink számára megérteni, az emberek hogyan használják az online szolgáltatásokat, hogy fejleszthessük azokat. A Cookie-k közül egyesek átmenetileg működnek, és a böngésző bezárása után eltűnnek, de tartósak is megtalálhatók köztük, amelyek a számítógépeden tárolódnak. Ha látogatása során Ön mellőzi a Cookie-k használatát, tudnia kell, hogy a oldal nem fog az elvártaknak megfelelően működni. Ha a számítógépén már megtalálható Cookie-k közül szeretne törölni, kattintson a böngészőben található "Súgó" menüpontra és kövesse a böngésző szolgáltatójának utasításait! Még többet megtudhat a Cookie-król, azok törléséről és irányításáról a www.aboutcookies.org weboldalon!

Bezár