Balatonudvari-Fövenyes – Megint jól kifőzték a pörkölteket pünkösdkor

A Minden lében két kanál csapat (Érd, Budapest) tagjai a folyamatos részvételért különdíjként egy-egy kötényt kaptak - most babgulyást főztek tarkababbal, füstölt sertéshússal, helyben készített csipetkével - a séf Szabó Józsefné Éva volt

Nagyon kellemes hangulatban zajlott szombaton a hagyományos pincepörköltfőző verseny Balatonudvari fövenyesi strandján. A programot közösségépítésre és a strand népszerűsítésére indították 10 évvel ezelőtt. Ezzel a céllal rendezik meg azóta is minden pünkösdkor.

 

Az induló csapatok a háromezer forintos nevezési díjért három kiló sertéscombot, két csomag kenyeret, tűzifát, műanyag tányért és evőeszközt biztosítanak a szervezők. És persze a gyönyörű környezetet a strand nyugati oldalán. A főzőverseny címe és a kapott nyersanyagok meghatározzák a készíthető ételeket, de persze bárki módosíthat is saját anyagok hozzáadásával. A lényeg, hogy az eredmény valamilyen pörköltjellegű étel legyen, ami finom.
A idén 11 csapat versenyzett. Az udvari és akali résztvevők mellett az ország különböző részeiből verbuválódtak a tagok, akik nyaralójuk vagy másnál töltött nyaralásaik miatt kötődnek Fövenyeshez.

Az ételeket zsűriző Gyukli Gyula (jobbról) és Zab László elégedett volt az eredménnyel. Minden pörköltet, gulyást jó ízűnek találtak

Az első helyezett az Ezt jól kifőztük csapat lett – A díjat Szabó László polgármester adta át a csapat képviselőjének

 

A második helyet a Minden lében két kanál csapat szerezte meg – balról Stefanovitsné Sipos Mária, a program főszervezője, Gyukli Gyula és Zab Lászó

A harmadik helyen az Akali Marhajók csapata végzett

A három legjobb csapat az oklevél mellé serleget és ajándékkosarat is kapott.  Szabó László polgármester külön is köszöntötte a Minden lében két kanál csapat tagjait, akik a program indulása óta minden évben indultak a versenyen, így az idei már a tizedik főzésük volt. A csapat egyenpólójához az idén kötényt is kaptak a szervezőktől. (lásd a címképen)

A versenyen résztvevő csapatok

 

Ezt jól kifőztük (Komárom) – pincepörkölt marhalábszárból sertés csülökkel egy kis vörösborral – a séf Nagy Sándor volt

 

Az Akali Marhajók pincepörköltet főztek hagyományosan. A séf Sipos Arnold volt

 

Őszirózsa Nyugdíjas Klub tagjai két üstben mintegy 120 adag babgulyást főztek lábszárból, füstöl csülökből, lóbabból. A lóbabot mondják csótánybabnak és salátababnak is. A lényeg, hogy egy éjszakán át áztatni kell, mondta a két séf, Molnár Józsefné Magdi és Meilingerné Maresz (tudósítói különdíj)

 

Akali Bárányok – pincepörköltet marhashússal, akali vörösborral – a séf Szabóné Werl Gabriella

 

Lefőzlek – hagyományos pincepörkölt sertéscombból sertéscsülökkel, házi szalonnával – a séf Dobovainé Ági

 

Hírös Pörköltösök (Kecskemét) – Pincepörkölt sertés húsból, marhalánszárral, körömmel, csülökkel, marhanyakkal – a séf Filius Ádám

 

Nyald meg a kanalam! (Abda) – pincepörkölt marhahúsból csülökkel – hagyományosan, kevés fűszerrel – a séf Horváthné Marika

 

Pörkördögök (Balatonudvari) – Normál pörköltet főztek sertéscombból, lapockából, csülökből hagyományos fűszerezéssel, enyhén csípősre. A krumplit külön főzték köretnek (tudósítói különdíj)

 

Kovács Gyula és csapata – (Dunaújváros) – pincepörkölt hagyományosan sertéshúsból marhalábbal és sertés körömmel

 

László Gyula csapata (Dunaújváros) – pincepörkölt marhahúsból malackörömmel vörösborral

A babgulyásokat, pörkölteket és az Akali Marhajók által versenyen kívül készített darás tésztát támogatói jeggyel kóstolhatták meg az érdeklődők.

 

A főzés, illetve a pörkölt mellé több színpadi műsort is kaptak a résztvevők. Az Orfeum Operett Musical Társulat népszerű operettekből adott elő dalokat, a “Négyen az élen”- Fourtissimo zenekar pedig könnyűzenei slágereket, filmzenéket és klasszikus fúvósdarabokat játszott többször is.

 

Orfeum Operett Musical Társulat a hirtelen jött zápor idején is jókedvűen énekelte, hogy A barométer esőre áll…

 

A Fourtissimo zenekar menetzenével járta körbe a főzők sátrait

Napközben a gyerekeknek több ingyenes program zajlott. Így volt rajzverseny, légpárnás rodeóbika, légfúvókás labdavezető játék, csillámtetoválás és rajzverseny.

 

A rodeóbikát sok gyerek kipróbálta

Kép és szöveg Győrffy Árpád

 

Iratkozzon fel a Balatontipp.hu heti hírlevelére, hogy ne maradjon le semmiről!

Hasznos lehet!

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

Cookie szabályzat Őszintén szólva mi sem vagyunk szerelmesek a Cookie-ba, mert nem szeretjük, ha olyan dolgokat alkalmaznak velünk kapcsolatban, amivel nem vagyunk teljesen tisztába. De egyszerűen nem tudunk mit tenni ellene, ha működtetni akarjuk az oldalunkat, mert az általunk használt szoftverek, segítő alkalmazások erre épülnek. Néhány ilyen, általunk használt Cookie az egyes szolgáltatások működéséhez nélkülözhetetlen, vannak, amelyek információt, statisztikát gyűjtenek a weboldal használatáról, adatokat elemeznek, hogy segítsenek számunkra, vagy az oldalunk működését segítő, biztosító partnereink számára megérteni, az emberek hogyan használják az online szolgáltatásokat, hogy fejleszthessük azokat. A Cookie-k közül egyesek átmenetileg működnek, és a böngésző bezárása után eltűnnek, de tartósak is megtalálhatók köztük, amelyek a számítógépeden tárolódnak. Ha látogatása során Ön mellőzi a Cookie-k használatát, tudnia kell, hogy a oldal nem fog az elvártaknak megfelelően működni. Ha a számítógépén már megtalálható Cookie-k közül szeretne törölni, kattintson a böngészőben található "Súgó" menüpontra és kövesse a böngésző szolgáltatójának utasításait! Még többet megtudhat a Cookie-król, azok törléséről és irányításáról a www.aboutcookies.org weboldalon!

Bezár