Balatonudvari – Sodrófahajításban és kviddicsben is jeleskedtek az anyósok

A hagyományos anyóssportban, a sodrófahajításban is megmérkőztek a versenyzők - a képen a később a Világ Legszebb Anyósa címet elnyerő Meilinger Gézáné mutatja meg tudását - Fotó: Győrffy Árpád

Az idén is rendkívül jó hangulatban zajlott a balatonudvari önkormányzat és a Vianni Üzletlánc (“a magyar drogéria”) közös programja, a Községi strandon megrendezett 14. Nemzetközi Anyósfesztivál.

 

A program egyik oldalról a vegyi áru és háztartási cikk kereskedelemmel foglalkozó, évente több milliárdos forgalmat bonyolító magyar tulajdonú üzletlánc csapat-összekovácsoló találkozója volt. Ugyanakkor egy mindenki felé nyitott egész napos balatoni rendezvény, ami egyben Balatonudvari nyári szezonnyitója. A különböző játékokból, szellemi és ügyességi feladatokból összeállított program nem csak az anyósok “hivatalos” versenye, lehetőséget kínált bárkinek a játékokba való bekapcsolódásra.

A délelőtti indításkor Szabó László polgármesteri köszöntőjében kicsit nyáriasabb időt és mindenkinek kellemes szórakozást kívánt a Viannival harmadik alkalommal közösen tartott rendezvényen. A község a szervezési munka és közvetlen részvétel mellett azzal is támogatta a programot, hogy ezen a napon ingyenesen látogatható volt strand.
A polgármestertől Deák Zsolt Antal fesztiváligazgató, műsorvezető vette át a szót, hogy aztán estig el se engedje a mikrofont. A Vianni Kft. ügyvezetője és főtulajdonosa játékokat vezetett, stand-uposként ki nem fogyott a poénokból, miközben precízen irányította háttércsapatát és szinte percre pontosan levezényelte a műsort.

 

Itt már Deák Zsolt Antal kezében volt a mikrofon – balról Szabó László polgármester – Fotó: Győrffy Árpád

Az anyósfesztivál fő attrakciója az idén is az anyósok egész napon át tartó látványos versenysorozata volt, az Anyós7Próba. Több más mellett sodrófahajításban, a kviddicsben, árú cuccolásban, szívásban, memorizálásban, pillefogásban mérték össze ügyességüket, képességeiket.  Az idei versenyre 11 anyós nevezett, a “nemzetköziséget” a szlovák Komáromból érkezett Kelemen Ildikó biztosította, aki lányaik révén már több éve gyakorolja az anyósságot.

 

A kviddics első szakasza a seprűvel repülés – a folytatásban az anyósoknak kellett felfújni a kvaffot (nagy fehér-piros labdát), amit aztán egy kapuba kellett terelni – Fotó: Győrffy Árpád

 

A teszthez gyülekező anyósok – Fotó: Győrffy Árpád

A nézők sem unatkoztak, mert a próbák többsége nyitott volt a kísérők és más érdeklődők előtt, és a strandszínpadon is több körben zajlott a közönségnek tartott kvíz, amin értékes jutalmakat is lehetett kapni. A vetélkedőket a Fanyüvő játszótér egészítette ki nagyon változatos egyéni és csoportos játékaival. A kvíz mellett több műsor is volt a színpadon.

 

A színpadon a sváb táncokat járó Nefelejcs együttes – Fotó: Győrffy Árpád

 

Az anyósfesztivál részeként az idén is megrendezték a gulyásfőzőversenyt – Szabó László polgármester itt éppen a helyi Őszidő Nyugdíjas Egyesület tagjait doppingolja egy kis pálinkával – nem eredménytelenül – Fotó: Győrffy Árpád

 

A polgármester a többi csapatnak is megmutatta, milyen egy igazi udvari főzet – a képen a pápai viannisokkal vizsgálják, hogy ez is sikeres lehetne az üzletben – Fotó: Győrffy Árpád

 

Délelőtt bárki bekapcsolódhatott Jeszenszky Zsolt sakkoktató mester szimultán partijába – Fotó: Győrffy Árpád

 

Az unokaverseny minden játéka is az üzlet által fogalmazott termékekre épült – golf és golfpálya felmosóval – Fotó: Győrffy Árpád

 

Lengőteke viannis módra – Fotó: Győrffy Árpád

 

Természetesen sör-virsli meccs is volt – Fotó: Győrffy Árpád

 

Délután a Fanyűvő Játékpark is kirakta eszközeit – az egyik újdonság ez a légelhárító hordó-harckocsi volt – Fotó: Győrffy Árpád

 

Talán a leglátványosabb verseny a cuccolás volt. Asztalokra kirakott termékekből kellett – lehetett – adott idő alatt a legtöbb értéket benyújtani. Itt már a vőké volt a terep – Fotó: Győrffy Árpád

 

A maradékot az unokák gyűjthették szatyraikba – Fotó: Győrffy Árpád

A délutánba nyúló vetélkedőn a tizenegy anyós közül végül ismét a tavalyi győztes, baracsi Riebl Istvánné Ildikó bizonyult a legjobbnak.

 

Mint Riebl Istvánné Ildikó a bemutatkozáskor elmondta, Baracsról érkezett, az egyik dunaújvárosi üzletben dolgozik, 3 gyermeke, 3 unokája van. Tavaly nagyon jól érezte magát, jó volt a társaság, a hangulat. Nem versenynek, hanem játéknak tekinti – mondta – Fotó: Győrffy Árpád

A Világ Legszebb Anyósa címet a két évvel ezelőtti Szuper Anyós, a balatonudvari Meilinger Gézáné Maresz nyerte el, akit címképünkön és a tesztelők között is láthattunk.

Az Anyósfesztivál hajnali fél háromig tartó Arató diszkóval zárult.

Győrffy Árpád

 

Iratkozzon fel a Balatontipp.hu heti hírlevelére, hogy ne maradjon le semmiről! (Adatvédelmi szabályzatunkat itt olvashatja)

Hasznos lehet!

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

Cookie szabályzat Őszintén szólva mi sem vagyunk szerelmesek a Cookie-ba, mert nem szeretjük, ha olyan dolgokat alkalmaznak velünk kapcsolatban, amivel nem vagyunk teljesen tisztába. De egyszerűen nem tudunk mit tenni ellene, ha működtetni akarjuk az oldalunkat, mert az általunk használt szoftverek, segítő alkalmazások erre épülnek. Néhány ilyen, általunk használt Cookie az egyes szolgáltatások működéséhez nélkülözhetetlen, vannak, amelyek információt, statisztikát gyűjtenek a weboldal használatáról, adatokat elemeznek, hogy segítsenek számunkra, vagy az oldalunk működését segítő, biztosító partnereink számára megérteni, az emberek hogyan használják az online szolgáltatásokat, hogy fejleszthessük azokat. A Cookie-k közül egyesek átmenetileg működnek, és a böngésző bezárása után eltűnnek, de tartósak is megtalálhatók köztük, amelyek a számítógépeden tárolódnak. Ha látogatása során Ön mellőzi a Cookie-k használatát, tudnia kell, hogy a oldal nem fog az elvártaknak megfelelően működni. Ha a számítógépén már megtalálható Cookie-k közül szeretne törölni, kattintson a böngészőben található "Súgó" menüpontra és kövesse a böngésző szolgáltatójának utasításait! Még többet megtudhat a Cookie-król, azok törléséről és irányításáról a www.aboutcookies.org weboldalon!

Bezár