Balatonszárszó – Vers Utcával őrzik, adják tovább a magyar lírát az újabb nemzedékeknek

A Vers Utcát Witzman Mihály országgyűlési képviselő (balról) és Fekete János polgármester adta át a sétálóknak. Jobbról a tartalmi kialakítást elsősorban meghatározó Matkovics Diána múzeumpedagógus - Fotó: Győrffy Árpád

Különleges utcát nyitottak szombaton Balatonszárszón. Az irodalmi hagyományok ápolásában már eddig is kiemelkedő munkát végző községben, mostantól a Vers Utcán végigsétálva is ismerkedhetünk a magyar költészet különböző korokban, különböző stílusban született alkotásaival.

 

Mint a szombati ünnepélyes avatáson elhangzott, az ötletet 10 évvel ezelőtt b. Gyarmati László költő, újságíró fogalmazta meg. Hosszú “érlelődés” után 2016-ban került be a “Balatonszárszó és aktív turisztikai fejlesztése” című nyertes pályázatba, s vált lehetővé idei megvalósítása.

A Vers Utca Balatonszárszó fontos és érdekes helyszíneit, a József Attila Emlékházat, az Erzsébet parkot, az Órateret, a Szökőkút terét, a Piac előtti teret, a Zenepavilont, a Csukás Színházat és a Tóparki parkot köti össze egy-egy verses megállóhellyel. A különböző témákra épített megállóhelyek közül öt olvasni-, néznivalót kínál a magyar költészet nagyjaitól és még kevéssé ismert, de érdekes alkotóitól. A többi három megálló hallgatóhely, ahol akár leülve is élvezhetjük a verseket ismert színészek, zenekarok vagy akár a szerzők előadásában. A költők között sok más mellett megtaláljuk József Attilát, Arany Jánost, Babits Mihályt, Kányádi Sándor, Illyés Gyulát, Radnóti Miklóst, Csukás Istvánt, Petőfi Sándort, Szabó Lőrincet, Nagy Lászlót, Ady Endrét vagy épp Vass Albertet, Petri Györgyöt, Tóth Krisztinát és Lackfi Jánost.

 

A Vers Utca állomásai térképen

 

A piac melletti téren lévő versmegállóhoz az asztali örömök témakörből választottak verseket – Fotó: Győrffy Árpád

Az önkormányzat képviseletében avatóbeszédet mondó dr. Tomka Ákos alpolgármester szólt arról, hogy a magyar nyelvű költészet kialakulásában, megerősödésében különösen fontos szerepe volt a balatoni térségnek, ahol olyan fontos költők építették az alapokat, mint például a végvári harcokat megéneklő Tinódi Lantos Sebestyén, vagy néhány századdal később Berzsenyi Dániel, Kisfaludy Sándor. Itt élt az a Festetics György is, aki a nemzeti irodalom és a költők támogatása mellett alapfokú iskolát, középiskolát és mezőgazdasági főiskolát hozott létre. Beszélt azokról a költőkről is, akik az utóbbi száz évben rövidebb-hosszabb ideig a Balaton mellett élve alkottak, köztük a Szárszóhoz kötődő József Attiláról.

 

A házigazdaként megnyitóbeszédet mondó dr. Tomka Ákos alpolgármester, a háttérben az ünnepség levezetője, Lázár Balázs színművész, Bella István-díjas költő – Fotó: Győrffy Árpád

A magyarság történelmének elmúlt századain végigpillantva beszélt a költészet, a vers nemzetet megtartó, éltető szerepéről.
– S hogy mit jelentett a múltban a magyar nyelvű költészet, a magyar irodalom? Akkor tudjuk meg, ha elképzelünk 150 év török uralmat, 200 év Habsburg hatalmat, ötven év kommunizmust. Ha elképzelünk elvesztett forradalmakat, csatákat, hadifoglyokat, elképzelünk egy békekötést, ami szétszedte az országot és a népet. Mégis valami mindig talpra állította ezt a nemzetet. Az én hitem szerint ez a magyar líra és költészet volt. Képzeljük el azokat azokat az elődeinket, akik a legsötétebb időszakban egy verset elolvastak Petőfitől, vagy Arany János A walesi bárdok című versét, vagy Illyés Gyula Egy mondat a zsarnokságról című költeményét. Erőt, hitet, bizakodást merítettek belőle a továbbéléshez, a hétköznapokhoz.
Az én felfogásom szerint a magyar nyelvű nemzeti líra és költészet nemzet megtartó erő, és mint ilyen, nemzeti kincs. Nem fényes palota, nem nagyberuházás, mindenkinek a lelkében, szívében, gondolataiban, s ezért elvehetetlen, elszakíthatatlan, lerombolhatatlan. S hozzáteszem, a legdemokratikusabb java az országnak, mert bárki hozzáférhet, akinek ehhez kedve van. Nos, azt tudjuk mondani, hogy ennek a nemzeti kincsnek a védelme a mai korosztály feladata. Mert meg kell védenünk és ápolnunk ezt a kincset, mert tovább kell adnunk azoknak a gyerekeknek, akik itt élnek közöttünk és a jövő nemzedékeit fogják alkotni. Ehhez a feladathoz próbál Balatonszárszó község hozzájárulni a Vers Utcával. Abban a reményben, hogy ez sikerülni fog – mondta többek között. Végül köszönetet mondott mindenkinek, aki az elmúlt tíz évben segítette az ötlet megvalósulását.

 

A Tóparti park délkeleti sarkában álló hallgatóhelyen “legendás verseket” hallhatunk. Szakáli Anna zamárdi költő és Varga Jenő, a Fabula együttes vezetője – akik maguk is szereplői a Vers Utcának – éppen József Attila Eszmélet című versét hallgatja Kautzky Armand tolmácsolásában – Fotó: Győrffy Árpád

Az ünneplők a balatoni témájú 6-os számú versmegálló leleplezése után közösen elsétáltak a Legendás verseket kínáló hallgatóhely, majd a főleg gyerekeknek szóló verseket megszólaltató Hetedhét országon is túl… nevű hallgatóhelyhez.

Győrffy Árpád

Ha érdekesnek találta, egy lájkkal vagy megosztással ajánlja másnak is!

 

Iratkozzon fel a Balatontipp.hu heti hírlevelére, hogy ne maradjon le semmiről! A feliratkozással hozzájárul adatainak a hírlevél küldéséhez szükséges kezeléséhez.(Adatvédelmi szabályzatunkat és tájékoztatónkat itt olvashatja)

1 Comment on "Balatonszárszó – Vers Utcával őrzik, adják tovább a magyar lírát az újabb nemzedékeknek"

  1. Dr. Obádovics J. Gyula | 2020.07.21. at 13:55 |

    A Vers Utca megvalósításával az Önkormányzat országosan is követendő példát mutatott. Megvizsgálta, hogy a korábbi vezetés döntései közül mi az ami hasznos Balatonszárszó megjelenése számára, és azt megvalósította. A folytonosság az életben is fontos, akár a matematikában. Ha már nevesítés is elhangzott …”az ötletet 10 évvel ezelőtt b. Gyarmati László költő, újságíró fogalmazta meg”, akkor meg kell említeni Dorogi Sándort is, aki az ötletről mindig lelkesedéssel beszélt és segítette annak megvalósítását.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.


*

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

Cookie szabályzat Őszintén szólva mi sem vagyunk szerelmesek a Cookie-ba, mert nem szeretjük, ha olyan dolgokat alkalmaznak velünk kapcsolatban, amivel nem vagyunk teljesen tisztába. De egyszerűen nem tudunk mit tenni ellene, ha működtetni akarjuk az oldalunkat, mert az általunk használt szoftverek, segítő alkalmazások erre épülnek. Néhány ilyen, általunk használt Cookie az egyes szolgáltatások működéséhez nélkülözhetetlen, vannak, amelyek információt, statisztikát gyűjtenek a weboldal használatáról, adatokat elemeznek, hogy segítsenek számunkra, vagy az oldalunk működését segítő, biztosító partnereink számára megérteni, az emberek hogyan használják az online szolgáltatásokat, hogy fejleszthessük azokat. A Cookie-k közül egyesek átmenetileg működnek, és a böngésző bezárása után eltűnnek, de tartósak is megtalálhatók köztük, amelyek a számítógépeden tárolódnak. Ha látogatása során Ön mellőzi a Cookie-k használatát, tudnia kell, hogy a oldal nem fog az elvártaknak megfelelően működni. Ha a számítógépén már megtalálható Cookie-k közül szeretne törölni, kattintson a böngészőben található "Súgó" menüpontra és kövesse a böngésző szolgáltatójának utasításait! Még többet megtudhat a Cookie-król, azok törléséről és irányításáról a www.aboutcookies.org weboldalon!

Bezár