Balatoni közbiztonság – Konkrétan nem ígértek plusz rendőröket a nyárra

A keszthelyi Festetics-kastély tükörtermében tartották szezonnyitó értekezletüket az érintett megyei rendőrkapitányságok

A korábbi évektől eltérően nem ígértek konkrét számokkal létszámbővítést a Balatonhoz a turisztikai szezonra, de az illetékes rendőri vezetők szerint ez nem lesz akadálya a megfelelő közbiztonság garantálásának.

 

Négy balatoni megye és Fejár megye rendőrei az idén is közös fórumon egyeztettek az idegenforgalmi szezonnal kapcsolatos feladatokról a  Balatoni Közbiztonsági Koordinációs Bizottság keretében. Az országos rendőrfőkapitány egy korábbi utasításával létrehozott bizottság minden évben június 1-től szeptember 15-ig működik, hogy ezzel is javítsák a megyei kapitányságok idegenforgalommal kapcsolatos munkájának hatékonyságát.

 

A fórum résztvevői a Festetics-kastély tükörtermében

A keszthelyi Festetics-kastély tükörtermében megtartott értekezleten megjelent rendőröket és a nyári munkában velük együtt működő polgárőröket, katasztrófavédelmi szakembereket, az önkormányzatok, a NAV, a nemzeti park, a mentőszolgálat és más szervezetek képviselőit Sipos Gyula Zala megyei rendőrfőkapitány és Ruzsics Ferenc, Keszthely polgármestere köszöntötte. Mindketten úgy vélték, hogy a BKKB eddigi működése bizonyította, hogy közbiztonságért dolgozó szervezetek szoros együttműködésben hatékonyabban tudják végezni a munkájukat. Abban bíznak, hogy így lesz ez az idei turisztikai szezonban is.

 

A fórum elnöksége Varga Péter (balról) Fejér megyei, Piros Attila Somogy megyei, Tarcsa Csaba, Veszprém megyei rendőrfőkapitány, Balogh János műveleti országos rendőrfőkapitány-helyettes, Sipos Gyula Zala megyei rendőrfőkapitány, Ruzsics Ferenc keszthelyi polgármester, Prok József Zala megyei rendészeti rendőrfőkapitány-helyettes

A balatoni közbiztonság tavalyi helyzetéről és az idei közös munkára való felkészülésről Prok József, a BKKB soros elnöke számolt be. A Zala megyei rendészeti rendőrfőkapitány-helyettes elmondta, hogy a bizottság illetékességi területe Zalakarostól Velencéig terjed.
Munkájuk során együttműködő, segítő, támogató rendőri fellépést ígért. Az idegenforgalmi szezon biztonságát alapvetően a közterületek rendje határozza meg. Ennek érdekében folyamatos jelenlétet biztosítanak. Külön kihívást jelent a hagyományos nagyrendezvények biztonságos lebonyolítása, amikhez az idén még az úszó VB is társul.
Hogy mindig az adott feladat elvégzéséhez megfelelő erőkkel lehessenek jelen, szükség van a megyei erők és eszközök belső átcsoportosítására, a készenléti rendőrség légi járőrszolgálatának átrendelésére, s ahogy fogalmazott: a Készenléti Rendőrségtől megerősítés igénylésére is. Erre az “igénylésre” egy későbbi előadó talányos választ adott.

Az úszó VB-vel kapcsolatos feladatokról Kuczik János Zoltán, a Budapesti Rendőr-főkapitányság rendészeti vezetője, a VB-vel kapcsotos rendőrségi feladatok országos koordinátora beszélt. A július 14-30. között zajló verseny idején a világ szeme Magyarországon lesz, ezért különösen fontos, hogy a rendőri biztosításnál is minden részletre kiterjedően felkészüljenek. A Balatonfüreden lebonyolításra kerülő nyílt vízi hosszútávúszásról elmondta, hogy a különböző kategóriákban várhatóan mintegy 700 versenyző szerepel. A velük, kísérőikkel és persze a nézőkkel kapcsolatos tennivalók mellett külön feladatot jelent, hogy az első éremátadásra Balatonfüreden kerül sor, amin hazai, de akár nemzetközi közjogi méltóságok megjelenésére is lehet számítani.

 

Kuczik János Zoltán az úszó VB-vel kapcsolatos feladatokról beszélt

A közlekedés biztosítása szempontjából különösen fontos, hogy a versenyzők problémamentesen közelíthessék meg a versenyek helyszínét. Ugyanígy kiemelten ügyelni kell arra, hogy a közjogi méltóságok se késsék le közlekedési gondok miatt a megcélzott programokat. Persze alapvető szempont az is, hogy a lakosság emiatt a lehető legkevesebb korlátozással találkozzon – hangsúlyozta Kuczik János Zoltán.
A versenyekre nézőként indulóknak számolni kell azzal, hogy mindenhová csak mágneskapun, csomagröntgenen keresztül juthatnak be. Külön felkészített rendőrök ellenőrzik majd folyamatosan Balatonfüreden is a kapukat, illetve az ezeket kezelő biztonsági embereket, de még az ellenőrök munkáját is folyamatosan figyelemmel kísérik a Készenléti Rendőrség szakemberei. Az érintett közterületeken kamerákkal rögzítenek mindent. Mintegy háromszáz új eszköz telepítésénél egyaránt lesznek irányítható és a teljes területen zajló eseményeket folyamatosan rögzítő eszközök.
A versenyek közeléből lehetőség szerint kizárják a hagyományos gépjárműveket, a rendőrök főleg kerékpárokkal, elektromos robogókkal és persze gyalog közlekednek.
Azt szeretnék, ha minden sportoló és vendég biztonságban érezné magát. Ezért is folyamatosan jól látható rendőri jelenlétet biztosítanak, amibe a katonai rendészek is bekapcsolódnak.

Balogh János műveleti országos rendőrfőkapitány-helyettes is kiemelt fontosságúnak tekintette a négy megye rendőreinek nyári munkáját, de arra is felhívta a figyelmet, hogy az úszó VB-n kívül még több más nagy nemzetközi rendezvény zajlik majd a nyár közepén az ország más részein. Plusz még ott van a déli határ, bár onnan rövidesen hazaengedik az odavezényelt rendőröket. Balogh János a fórumon jelentette be, hogy a balatoni régió megyei rendőr-főkapitányságainak csapatszolgálati századai az elsők között mentesülnek majd a határőrizeti szolgálat alól. Persze ettől még újra elvezényelhetik őket, ha úgy látják, máshol nagyobb szükség lenne rájuk.

 

Rövidesen hazaengedik a déli határra vezényelt rendőröket, a sort a balatoni megyék állományával kezdik, jelentette be Balogh János országos rendőrfőkapitány-helyettes

Balogh János a korábbi szezonokkal ellentétben nem ígért konkrét számokkal plusz létszámot a balatoni nyári feladatok ellátására. Prok József “igénylésére” reagálva annyit mondott: “Amennyiben a Készenléti Rendőrségnek lehetősége lesz arra, hogy akár az itt újonnan elhelyezett állományunkból, akár Budapestről vezényelt erőkkel segítsék a térség rendőrségét, természetesen mindig meg fogjuk tenni.” Ugyanakkor ígéretet tett a helikopter nyári balatoni kitelepítésére, valamint kerékpáros és lovas járőröket is ígért a Készenléti Rendőrség állományából.
– Minden további az általános közbiztonsági helyzet, az objektív lehetőségek függvénye. Szándékunk természetesen az, hogy nem nyomasztó, hanem serkentő, megnyugtató rendőrségi jelenlétet biztosítsunk, és mindig időben, mindig kellő mértékben reagáljunk – fogalmazott.

Gratzer-Sövényházy Edit, a Nemzeti Bűnmegelőzési Tanács főosztályvezetője a mobil bűnmegelőzéssel kapcsolatos új célkitűzésekről beszélt. Ennek kapcsán beszámolt arról a felismerésükről, hogy a korábban preferált szórólapozás mennyire nem hatékony, hisz a papírok 80 százaléka olvasatlanul a kukába kerül.
Szerintük egyik hatékony új megoldás lehet a mobil bűnmegelőzés, amikor a szakemberek közvetlenül találkoznak az emberekkel. Ennek segítő eszközei lesznek a kisbuszokból kialakított mobil bűnmegelőzési centrumok. Három ilyen kisbuszt be is mutattak kastély udvarán, amik majd a Fejér, a Csongrád és Borsod-Abaúj-Zemplén megyei rendőr-főkapitányságon állnak szolgálatba. Ha beválnak, meg pénz is lesz, a többi megyébe is kerülhet belőlük.

 

A mobil bűnmegelőzési centrumok – igaz, még csak a matricákból derül ki, a berendezés, felszerelés hiányzik belőlük

A hozzászólók közül Horváth Róbert, az Országos Polgárőr Szövetség alelnöke, a zala megyei szervezet elnöke az idei szezonban is aktív közreműködésüket ígérte. Az önálló és a rendőrökkel közös tevékenység mellet olyan különleges megoldásokról is beszélt, mint például a gyenesdiásiaké, akik az ország más vidékeiről is hívnak nyaranta polgárőröket, hogy szállás és napi egyszeri meleg étkezésért cserébe segítsenek a helyi strandok biztonságának garantálásában.

Kép és szöveg Győrffy Árpád

 

Itt is feliratkozhat a heti hírlevelünkre

Hasznos lehet!

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

Cookie szabályzat Őszintén szólva mi sem vagyunk szerelmesek a Cookie-ba, mert nem szeretjük, ha olyan dolgokat alkalmaznak velünk kapcsolatban, amivel nem vagyunk teljesen tisztába. De egyszerűen nem tudunk mit tenni ellene, ha működtetni akarjuk az oldalunkat, mert az általunk használt szoftverek, segítő alkalmazások erre épülnek. Néhány ilyen, általunk használt Cookie az egyes szolgáltatások működéséhez nélkülözhetetlen, vannak, amelyek információt, statisztikát gyűjtenek a weboldal használatáról, adatokat elemeznek, hogy segítsenek számunkra, vagy az oldalunk működését segítő, biztosító partnereink számára megérteni, az emberek hogyan használják az online szolgáltatásokat, hogy fejleszthessük azokat. A Cookie-k közül egyesek átmenetileg működnek, és a böngésző bezárása után eltűnnek, de tartósak is megtalálhatók köztük, amelyek a számítógépeden tárolódnak. Ha látogatása során Ön mellőzi a Cookie-k használatát, tudnia kell, hogy a oldal nem fog az elvártaknak megfelelően működni. Ha a számítógépén már megtalálható Cookie-k közül szeretne törölni, kattintson a böngészőben található "Súgó" menüpontra és kövesse a böngésző szolgáltatójának utasításait! Még többet megtudhat a Cookie-król, azok törléséről és irányításáról a www.aboutcookies.org weboldalon!

Bezár