Balatoni hajózás – Nem oldódtak meg a füredi független hajósok gondjai

Vanyolai Krisztián (jobbról) és a hajós társaságot alapító édesapja, Vanyolai Sándor az anyagi okok miatt megcsonkított orrú Jókai motorossal a balatoni hajóháború kitörése idején, 2014 tavaszán - Fotó: Győrffy Árpád

Balatonfüreden korántsem javult annyira a magán hajótársaságok helyzete, mint amennyire a Gazdasági Versenyhivatal döntésével foglalkozó múlt heti cikkünk alapján gondolni lehetne.

 

A Bahart – Kemény önkorlátozások a piaci erőfölénnyel való visszaélés helyett című cikkünkben írtuk, a GVH határozata szerint Balatonfüreden fenn kell tartani azt a korábbról visszahozott sorsolásos rendszert, amiben ismét forgószínpad rendszerben osztják el a kikötőhelyeket.

Mint Vanyolai Krisztián, a Jókai hajót is üzemeltető Vanyolai Kft. vezetője elmondta, valójában nincs szó a korábbi rendszer visszaállításáról, mivel a Bahart a 2014 előtt közösen használt kikötőhelyek közül kivette a két legjobbat. Így nincs igazi jelentősége a sorsolásos cserének, mert a vállalkozók csak a rosszabb helyeket tudnák egymással cserélgetni.

 

A kikötő bejárat melletti kikötőhelyeit – ahol a balról látható Csobánc áll – továbbra is csak a Bahart sétahajói használhatják – Fotó: Győrffy Árpád

Vanyolai Krisztián szerint gondot jelent nekik az is, hogy a GVH nem állapította meg a jogsértést a Bahart alkuja miatt. Ahogy a határozatban írták, a jogsértés vagy annak hiánya megállapítása nélkül hoztak határozatot a Bahart kötelezettségeiről. A vállalkozók szerint azért lett volna fontos a jogsértés kimondása, mert akkor a bíróság nagyobb eséllyel támogatná kártérítési igényüket, a Bahart által az utóbbi években okozott veszteségek miatt.

Győrffy Árpád

Ha érdekesnek találta, egy lájkkal, vagy megosztással ajánlja másnak is!

 

Iratkozzon fel a Balatontipp.hu heti hírlevelére, hogy ne maradjon le semmiről! (Adatvédelmi szabályzatunkat itt olvashatja)

Légy te az első hozzászóló a(z) "Balatoni hajózás – Nem oldódtak meg a füredi független hajósok gondjai" íráshoz!

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.


*

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

Cookie szabályzat Őszintén szólva mi sem vagyunk szerelmesek a Cookie-ba, mert nem szeretjük, ha olyan dolgokat alkalmaznak velünk kapcsolatban, amivel nem vagyunk teljesen tisztába. De egyszerűen nem tudunk mit tenni ellene, ha működtetni akarjuk az oldalunkat, mert az általunk használt szoftverek, segítő alkalmazások erre épülnek. Néhány ilyen, általunk használt Cookie az egyes szolgáltatások működéséhez nélkülözhetetlen, vannak, amelyek információt, statisztikát gyűjtenek a weboldal használatáról, adatokat elemeznek, hogy segítsenek számunkra, vagy az oldalunk működését segítő, biztosító partnereink számára megérteni, az emberek hogyan használják az online szolgáltatásokat, hogy fejleszthessük azokat. A Cookie-k közül egyesek átmenetileg működnek, és a böngésző bezárása után eltűnnek, de tartósak is megtalálhatók köztük, amelyek a számítógépeden tárolódnak. Ha látogatása során Ön mellőzi a Cookie-k használatát, tudnia kell, hogy a oldal nem fog az elvártaknak megfelelően működni. Ha a számítógépén már megtalálható Cookie-k közül szeretne törölni, kattintson a böngészőben található "Súgó" menüpontra és kövesse a böngésző szolgáltatójának utasításait! Még többet megtudhat a Cookie-król, azok törléséről és irányításáról a www.aboutcookies.org weboldalon!

Bezár