Balatoni hajócsodák – 125 év után is az utasok szolgálatában

A Helka a füredi partok előtt a vitorlásverseny nézőivel ünnepelte születésnapját

Június 28-án lesz 125 éve, hogy népes közönség, minisztériumi, fővárosi, megyei nagyságok jelenlétében felavatták a Balaton három új gőzhajóját. Ezzel kezdetét vette a balatoni motoros hajózás második, máig tartó korszaka, melyben a legelső szereplők közül a Helka és a Kelén ma is jelen van.

 

A történéseket kortársként feldolgozó Gonda Béla 1899-ben kiadott könyvéből megtudhatjuk, hogy a balatoni gőzhajózás első korszak 1887-ig tartott. Ekkor mondta fel végleg a szolgálatot a Kisfaludy lapátkerekes gőzös, amit még Széchenyi István és társai építtetek és indítottak el 1846-ben. 1869-ben még vasra cseréték az eredeti fatestet, de így is csak újabb 18 évet bírt ki. Ettől kezdve két éven át szünetelt a gőzhajózás a tavon.

Libay Lajos - Balaton-Füred általános látképe a Kisfaludy-gőzössel - Bakonyi Múzeum, Zirc

Libay Lajos – Balaton-Füred általános látképe a Kisfaludy-gőzössel – Bakonyi Múzeum, Zirc

 

1888 őszén Esterházy Mihály gróf és társai azzal nyerték el a hajózási engedélyt a Balatonra, hogy a következő nyárra már új hajót kell üzembe állítaniuk. “1889 június havára el is készült egy új lapátkerekes gőzös, ami a Balaton regében előforduló lovagról a Kelén nevet kapta.” Ha 127 éve készült, akkor hogy lehet 125 éves az idén? Hát csak úgy, hogy ez a mai egy másik Kelén. Ugyanis az első Kelént két évvel később Baross névre keresztelték, és a közben az újpesti Schoenichen-Hartmann hajógyárban elkészült két új csavargőzös egyike kapta a Kelén nevet, ikertestvére pedig a legenda beli szerelme, Helka lett.
A három hajót közösen avatták fel 1891 június 28-án. Egy kisebb vásárolt hajóval, a “Rohan” csavargőzössel együtt a négy hajó már az egész Balaton területén biztosítani tudta a hajóforgalmat.

A Kelén csavargőzös valamikor a 19. század utolsó éveiben - forrás: Gonda Béla, A magyar hajózás története (1899)

A Kelén csavargőzös valamikor a 19. század utolsó éveiben – a hajó ekkor még nyitott kormányállással működött – forrás: Gonda Béla, A magyar hajózás története (1899)

A Kelén 1933-ban a füredi kikötőben - a hajó formája nem sokat változott négy évtized alatt - Fotó: Somlai Tibor, Fortepan.hu

A Kelén 1933-ban a füredi kikötőben – a hajó formája nem sokat változott négy évtized alatt – Fotó: Somlai Tibor, Fortepan.hu

 

 

A Kelén a tihanyi kikötőben 1954-ben - bár itt még gőzgép hajtja, a formája már a maihoz hasonló

A Kelén a tihanyi kikötőben 1954-ben – bár itt még gőzgép hajtja, a formája már a maihoz hasonló

 

A Kelén napjainkban a füredi kikötőben

A Kelén a születésnapon a füredi kikötőben

Szinte csodaszámba megy, hogy a Kelén és a Helka ma is a Balatont járja. Persze igazán nem csodáról van szó, hanem olyan emberek munkájáról, tetteiről, akik akár a veszélyeket is vállalták a hajók tovább éltetéséért, megmentéséért. Kelén például így menekülhetett meg a második világháború végén, amikor bátor hajósok a felrobbantástól féltve inkább elsüllyesztették Révfülöp előtt. De ilyen elkötelezett hozzáállásnak köszönhető az is, hogy az 1970-es évek végén leselejtezett, majd Füreden szárazföldi presszóvá, diszkóvá alakított Helka nem rozsdásodott szét a 71-es főút mellett.

A két 125 éves hajót május 7-én a hagyományos Vitorlabontó alkalmából köszöntötték fel a füredi kikötőben. A Helka ezen a napon is “munkával” ünnepelt, az évadnyitó vitorlásverseny nézőhajójaként és sétahajóként működött egész nap.

Kelen-Kollar-Boka-tortaval-balatontipp-gyorffya

Kollár József, a Bahart Zrt. vezérigazgatója tortát is szelt a születésnap alkalmából – mellette Bóka István füredi polgármester

A Kelén ünnepibb feladatot kapott a születésnapon. Egy most lezárult belső felújítás után afféle múzeumként megnyitották az érdeklődők előtt a füredi kikötőben kikötött hajót. A lehetőséget kihasználva én is kicsit jobban megismerkedtem vele, mint ahogy az alkalmi utazások során erre lehetőség nyílik.

A kalauzolással a “kapitány”, a Kelénen 28 éve szolgáló Martin Henrik és helyettese, Németh Zsolt volt a segítségemre. Először a most lezárult “ráncfelvarrás” eredményét vettük sorra. A hajó felső fedélzeti utasterében és a hajótestben lévő “szalonban” felújították a székeket, kárpitokat, az alsó terem új szőnyeget is kapott, a burkolatok alatt fémfelületeket is rendbe tették. Felújították a nyitott fedélzeten található padokat, székeket, asztalokat és a korlátokat. Lecserélték a kormányállás burkolatát is.

A Kelén megújult belső tere

A Kelén megújult belső tere

 

A Kelén felső utastere

A Kelén felső utastere

A hajó utastere úgy csillog-villog, mint a legutóbbi 1991-es nagy felújítás után.

A fedélzet bejárása után Németh Zsolt levitt a szentélybe, az utastér alatt lévő gépházba. A hajót 71 éven át az eredeti két hengeres, V elrendezésű gözgép hajtotta, aminek fő egysége ma is látható a Bahart siófoki telepén.

Kelen-gozgep-motor-balatontipp-gyorffya

A hajóval egy időben a Schoenichen-Hartmann-féle Egyesült Hajó-, Gép- és Kazángyárban épített gép 160 lóerős volt

1962-ben a gőzgépet egy 300 lóerős dízel motorra cserélték, ami előtte a Budapest tengerjáró főgépeként szolgált. A mai főgépet, egy NDK gyártmányú 428 lóerős dízelmotort 1984-ben kapta a hajó.

Ez egy dupla vezérműsoros motor, amit légvezérléssel tolnak át egyik, vagy másik irányba. A motor a vezérléstől függően egyik, vagy másik irányba indul el, annak megfelelően, hogy a hajóval merre akarnak menni – magyarázta Németh Zsolt.

Német Zsolt az NDK gyártmányú 98 literes, 8,6 tonnás főgéppel

Német Zsolt az NDK gyártmányú 98 literes, 8,6 tonnás főgéppel

 

Az már ennyiből kiderült számomra, hogy a Kelént kicsit bonyolultabb hátramenetbe tenni, mint egy autót. Mint kiderült, a kezdeti időben egy embernek nem is ment volna.

Régen volt egy gépész folyamatosan a gép mellett, aki a parancsnok szócsövön kapott utasításai szerint megfelelő irányba indította és a kért erővel járatta a motort. Az utasítások megértése, visszaigazolás és teljesítése persze időt vett igénybe. Ma már egyszerűbb a helyzet. A motor úgy van kialakítva, hogy a kormányállásból vezérelni lehessen. Most ha minden rendben van, elég, ha félóránként lemegy a gépész ellenőrizni a motort, a levegőt, és mindig be kell olajoznia a motort a szeleprudaknál, szeleptányéroknál, mert ez egy nyitott berendezés. 

Az átalakított vezérléssel már a kormányállásból is lehet irányítani a motort

Az átalakított vezérléssel már a kormányállásból is lehet irányítani a motort

 

A légindítású motor vezérlése persze ma sem gyerekjáték. Egy menetirány váltásnál először le kell állítani, majd a sűrített levegős indítást át kell állítani a másik irányhoz, és csak ezután lehet ráadni a levegőnyomást, miközben már az üzemanyagot is fecskendezni kell. Ha valaki nem találja el a megfelelő pillanatot, akkor nem jön meg a hátramenet. 

A "kismotor" levegőt és áramot fejleszt

A “kismotor” levegőt és áramot fejleszt

 

Ha rosszul adják rá a levegőt, illetve az üzemanyagot, akkor csak “röhög” a gép. Nem indul el, csak azt mondja, “csi-csi-csi”. Igaz, jár a motor a levegőtől, de pillanatok belül el is dolgozza a 30 bar nyomást, és akkor ott állnak tehetetlenül, amíg a segédgép nem termel megfelelő nyomást. A Helkánál már irányváltó van. Ott a motor forgásiránya állandó, csak a végkihajtás irányát változtatják meg. Ott már elég három ember a hajóra, ide a két matrózzal együtt még négy személy kell – magyarázta.

Azt remélik, hogy a szezon után folyatódik a felújítás, és a jövő szezonra a hajó gépészetét is korszerűsítik. Igaz, ez már inkább csak Németh Zsoltot érinti közvetlenül, mert a kapitány nyugdíjba készül.

Miközben Martin Henrikkel beszélgettünk, megérkezett Lucz Endre, a füredi hajóállomás korábbi vezetője, aki néhány éve a nyugdíjas éveit tölti.

Martin Henrik (balról) és Lucz Endre a Kelén kormányállásában

Martin Henrik (balról) és Lucz Endre a Kelén kormányállásában

 

Természetesen vele is a két születésnapos hajó volt a téma, közülük is főleg a Helka. Mint mondta, akkor is itt volt, amikor 1994-ben a balatoni hajózás akkori vezetője,  Kopár István visszavásárolta a cégnek a 71-es mellett álló Helka motorost.

Az öreg Kopár kezembe nyomta a hajó kulcsát, azt mondta, ezután maga felel érte. Aztán minden nap jöttek a kollégák Siófokról, hogy teljesen elbontsák a hajót. Mindent leszedtek, teherautóval elvittek, csak a héjat hagyták, hogy át tudják úsztatni Siófokra. Amikor csak az úszótest maradt, “szánokat” hegesztettek alá vasból. Ezeket több hordónyi gépzsírral folyamatosan kenték, amíg a partra ért. Csörlővel húzták le a 71-es mellől. Először rákötötték a sodronyt egy csenevész nyárfára, aztán beindították a csörlőt. A hajó meg se mozdult, de a fát helyből kikapta. Akkor rátették egy erősebb fára, aztán így lépésről lépésre lehúzatták.

A Helka presszó Füreden az 1980-as évek elején - korabeli képeslap részlete

A Helka presszó Füreden az 1980-as évek elején – korabeli képeslap részlete

Amikor már a parton volt, megjött a “Nagy Z”, egy önjáró uszály, hogy elvigye. A Varga Feri volt rajta a parancsnok. Alig találta meg a Helkát, mert akkora köd volt, hogy az uszály orráig sem lehetett látni. Be is keveredett a nádasba. Egy horgász magyarázta el neki, hogy valahol a Marina Hotel előtt van. Szerencsére mire az uszály mellé vette a Helka héját, már teljesen kitisztult az idő, így gond nélkül át tudták vinni Siófokra.

Két évvel később, a Kisfaludy megépítésének 150. évfordulóján került újra vízre a Helka.

A Helka füredi háttérrel

A Helka füredi háttérrel

A Helka felújítása óta ismét együtt járják a Balatont a Kelénnel. Talán így is marad még sokáig.

Kép és szöveg Győrffy Árpád

 

Itt is feliratkozhat a hírlevelünkre

Hasznos lehet!

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

Cookie szabályzat Őszintén szólva mi sem vagyunk szerelmesek a Cookie-ba, mert nem szeretjük, ha olyan dolgokat alkalmaznak velünk kapcsolatban, amivel nem vagyunk teljesen tisztába. De egyszerűen nem tudunk mit tenni ellene, ha működtetni akarjuk az oldalunkat, mert az általunk használt szoftverek, segítő alkalmazások erre épülnek. Néhány ilyen, általunk használt Cookie az egyes szolgáltatások működéséhez nélkülözhetetlen, vannak, amelyek információt, statisztikát gyűjtenek a weboldal használatáról, adatokat elemeznek, hogy segítsenek számunkra, vagy az oldalunk működését segítő, biztosító partnereink számára megérteni, az emberek hogyan használják az online szolgáltatásokat, hogy fejleszthessük azokat. A Cookie-k közül egyesek átmenetileg működnek, és a böngésző bezárása után eltűnnek, de tartósak is megtalálhatók köztük, amelyek a számítógépeden tárolódnak. Ha látogatása során Ön mellőzi a Cookie-k használatát, tudnia kell, hogy a oldal nem fog az elvártaknak megfelelően működni. Ha a számítógépén már megtalálható Cookie-k közül szeretne törölni, kattintson a böngészőben található "Súgó" menüpontra és kövesse a böngésző szolgáltatójának utasításait! Még többet megtudhat a Cookie-król, azok törléséről és irányításáról a www.aboutcookies.org weboldalon!

Bezár