Szerencsére az idő igazolta a tavalyi előzetes lelkendezésemet, valóban a balatoni bicikliút pillanatnyilag talán legérdekesebb, legszebb részét hozták össze Balatonfűzfő partjainál.
A múlt év nyarán tudósítottunk arról, hogy 449 milliós uniós támogatással megkezdték egy új partisétány és bicikliút kialakítását, amihez játszótér, kilátó, több pihenőhely és más elemek is kapcsolódnak. Akkor a fejlesztés legfontosabb céljaként azt jelölték meg, hogy mind a helyi lakosoknak, mind a turistáknak elérhetőbbé, megközelíthetőbbé tegyék a vízpartot az év 12 hónapjában. A fejlesztéssel egy útvonalra akarták felfűzni a már meglévő part menti attrakciókat, a Fövenyfürdőt, a szörfcentrumot, csónak- és vitorlás kikötőket, szálláshelyeket, a Fűzfői-öböl közötti természet közeli erdőt, valamint a Tobruki strandot és a strand területén található szabadtéri színpadot.
A mű gyakorlatilag elkészült. A napokban oda-vissza bejártam, végigfényképeztem, közben Marton Béla polgármesterrel is találkoztam, aki a továbbiakról is beszélt.
A tapasztalatokról elsősorban a képek tudnak mesélni. Bevezető adatként csak annyi, hogy a Balatoni Bringakörút eddigi szakaszát kiváltó új útvonal összes hossza a két végpont között 4,6 kilométer. Ennek egy része a régi utat is magába építi.
A teljesen új rész nyugati szakasza a Tobruki strand mellől indul, és a FAK kikotő északnyugati sarkánál éri el a régi bicikliutat. Ennek a résznek a többsége sétányt és bicikliutat is tartalmaz. A teljes hossza 2,3 kilométeres.
A másik új rész a Sirály utca nyugati szélétől a Fövenyes strandig húzódik. Ez a szakasz egy egy pályás sétány, amit biciklisek is használhatnak. A 900 méter hosszú teljes rész erdőben kiépített nagyobbik felét kőzúzalék borítja, a többit díszkővel burkolták.
Most valóban jöjjenek a képek. A fotókat Balatonalmádi irányából haladva készítettem. Mivel még nem volt mindenhol tábla, segíthetnek az eligazodásban is.
![](http://www.balatontipp.hu/bicikliut/Balatonfuzfo/01-Tobruk-Balatonfuzfo-bicikliut-balatontipp-gyorffya.jpg)
A balatoni bringakörút itt éri el a fűzfői határt a tobruki városrésznél. Eredetileg még egy utcával tovább kellene tekerni, de mostantól ne tegyük, forduljunk le egyenesen a Rákóczi utcán a Tobruki strand irányába
![](http://www.balatontipp.hu/bicikliut/Balatonfuzfo/03-kezdes-Balatonfuzfo-bicikliut-balatontipp-gyorffya.jpg)
Az új bicikliút a Tobruki strand parkolójának bal oldalán indul
![](http://www.balatontipp.hu/bicikliut/Balatonfuzfo/04hid1-Balatonfuzfo-bicikliut-balatontipp-gyorffya.jpg)
Alig száz méter után egy szépen kialakított hídon megyünk át
![](http://www.balatontipp.hu/bicikliut/Balatonfuzfo/04hid2-Balatonfuzfo-bicikliut-balatontipp-gyorffya.jpg)
A Fűzfői-séd felett átvezető hidat csúszásmentes, időjárásálló faborítás fedi
![](http://www.balatontipp.hu/bicikliut/Balatonfuzfo/05hidrol1-Balatonfuzfo-bicikliut-balatontipp-gyorffya.jpg)
Még nappal szembe nézve is pazar a kilátás a Balaton felé
![](http://www.balatontipp.hu/bicikliut/Balatonfuzfo/05hidrol2-Balatonfuzfo-bicikliut-balatontipp-gyorffya.jpg)
A horgászkikötőként használt folyótorkolat Tobruk felőli oldala is szép látványt nyújt
![](http://www.balatontipp.hu/bicikliut/Balatonfuzfo/07-sztrada-Balatonfuzfo-bicikliut-balatontipp-gyorffya.jpg)
A híd után egy hosszabb egyenes szakasz következik egy fás, bokros területen, majd egy kanyar után visszatérünk közvetlenül a vízpartra
![](http://www.balatontipp.hu/bicikliut/Balatonfuzfo/07zlampa-Balatonfuzfo-bicikliut-balatontipp-gyorffya.jpg)
Ahogy az előző fotón is látható, a sétány mellett végig napelemes kandeláberek sorakoznak
![](http://www.balatontipp.hu/bicikliut/Balatonfuzfo/09piheno1-Balatonfuzfo-bicikliut-balatontipp-gyorffya.jpg)
A nádas előtt nagyon szépen kialakított pihenőhelyhez érünk. Innen lehet kimenni a kilátó stégre. (Autóval ezen a részen nem lehet közlekedni, csak a garanciális munkákat végző dolgozók miatt volt még éppen itt a kocsi)
![](http://www.balatontipp.hu/bicikliut/Balatonfuzfo/09piheno2-Balatonfuzfo-bicikliut-balatontipp-gyorffya.jpg)
A pihenőhely a part felől fényképezve
![](http://www.balatontipp.hu/bicikliut/Balatonfuzfo/11molo1-Balatonfuzfo-bicikliut-balatontipp-gyorffya.jpg)
A nádason át a nyílt vízig vezető móló – hajdan a Nitrokémia dolgozói itt próbálták ki a fővárosi augusztus 20-ai ünnepre szánt tűzijáték rakétákat
![](http://www.balatontipp.hu/bicikliut/Balatonfuzfo/11molo2-Balatonfuzfo-bicikliut-balatontipp-gyorffya.jpg)
A nyílt vízhez érve kiszélesedik a móló, néhány pad is van, de akár táncolhatunk is, ha nem zavarjuk a horgászokat. 🙂
![](http://www.balatontipp.hu/bicikliut/Balatonfuzfo/13molorol-kilatas-Balatonfuzfo-bicikliut-balatontipp-gyorffya.jpg)
Kilátás a mólóról a Fűzfői-öböl keleti partjára
![](http://www.balatontipp.hu/bicikliut/Balatonfuzfo/17szalmastelepi-elagazo-Balatonfuzfo-bicikliut-balatontipp-gyorffya.jpg)
Utunkat folytatva a FAK kikötő északnyugati sarkánál érjük el a Balatoni Bringakörút Tobruk felől jövő eredeti szakaszát. Itt a továbbiakban ezen megyünk mi is tovább
![](http://www.balatontipp.hu/bicikliut/Balatonfuzfo/18Kikotoi-kukkolo-Balatonfuzfo-bicikliut-balatontipp-gyorffya.jpg)
A FAK kikötő északi csücskéhez padokat szereltek a pihenéshez, gyönyörködéshez
![](http://www.balatontipp.hu/bicikliut/Balatonfuzfo/19Fakkikoto-Balatonfuzfo-bicikliut-balatontipp-gyorffya.jpg)
Ilyen a kilátás a kikötő öblére a kerítésen át
![](http://www.balatontipp.hu/bicikliut/Balatonfuzfo/20Posta-bolt-Balatonfuzfo-bicikliut-balatontipp-gyorffya.jpg)
Közben elhaladunk az alsófűzfői városrész központja mellett. Ha a vasúton átmegyünk, postát, boltot és más szolgáltatásokat is találunk
![](http://www.balatontipp.hu/bicikliut/Balatonfuzfo/21regiut-Balatonfuzfo-bicikliut-balatontipp-gyorffya.jpg)
Az útnak ez a szakasza a megszokott formáját hozza
![](http://www.balatontipp.hu/bicikliut/Balatonfuzfo/22kozeppiheno-Balatonfuzfo-bicikliut-balatontipp-gyorffya.jpg)
A vasútállomással átellenben itt is kialakítottak egy pihenőhelyet
![](http://www.balatontipp.hu/bicikliut/Balatonfuzfo/23vasutallomas-Balatonfuzfo-bicikliut-balatontipp-gyorffya.jpg)
A vasútállomás, ahogy 45 éve megismertem. Magasperont és eleganciát ne keressünk
![](http://www.balatontipp.hu/bicikliut/Balatonfuzfo/24Siralyepulet-Balatonfuzfo-bicikliut-balatontipp-gyorffya.jpg)
A Sirály utca kezdeténél továbbra is meg kell kerülnünk az étterem sarkát
![](http://www.balatontipp.hu/bicikliut/Balatonfuzfo/25Siralyutcaibejarat-Balatonfuzfo-bicikliut-balatontipp-gyorffya.jpg)
Az új szakasz keleti része az étterem, illetve vitorláskikötő után kezdődik
![](http://www.balatontipp.hu/bicikliut/Balatonfuzfo/26SZukulout-Balatonfuzfo-bicikliut-balatontipp-gyorffya.jpg)
A vitorláskikötő melletti rész vonalvezetése néhol nagyon furcsa a Sirály utcai ingatlantulajdonosokkal kialakult birtokviták miatt. Ezt a szakaszt az elején kőburkolat fedi, majd az erdőbe érve viszonylag stabil felületű zúzottkőre vált a burkolat
![](http://www.balatontipp.hu/bicikliut/Balatonfuzfo/28jatszoter1-Balatonfuzfo-bicikliut-balatontipp-gyorffya.jpg)
Az erdőben egy újabb nagy attrakciót találunk, egy gerendákból, kötelekből kialakított játszóteret
![](http://www.balatontipp.hu/bicikliut/Balatonfuzfo/31fuggocsuszda-Balatonfuzfo-bicikliut-balatontipp-gyorffya.jpg)
Van sodrony csúszda is
![](http://www.balatontipp.hu/bicikliut/Balatonfuzfo/32femcsuszda-Balatonfuzfo-bicikliut-balatontipp-gyorffya.jpg)
Meg hagyományosabb rozsdamentes acélból
![](http://www.balatontipp.hu/bicikliut/Balatonfuzfo/33-fuggohid-Balatonfuzfo-bicikliut-balatontipp-gyorffya.jpg)
Kötélhídon is átegyensúlyozhatunk, de akár hintázhatunk, mászhatunk is
![](http://www.balatontipp.hu/bicikliut/Balatonfuzfo/36nyitottpart-Balatonfuzfo-bicikliut-balatontipp-gyorffya.jpg)
A játszótér után egy újabb szép szakasz következik, ahol közvetlenül a víz mellett haladunk el. Több helyen padok is vannak a pihenéshez, nézelődéshez
![](http://www.balatontipp.hu/bicikliut/Balatonfuzfo/39tulpart-Balatonfuzfo-bicikliut-balatontipp-gyorffya.jpg)
Nappal szembe, párás időben inkább csak sejteni lehet, hogy optimális körülmények mellett gyönyörű a kilátás Vörösberény felé
![](http://www.balatontipp.hu/bicikliut/Balatonfuzfo/40Fovanystrand-Balatonfuzfo-bicikliut-balatontipp-gyorffya.jpg)
A sétány utolsó szakasza a szörfcentrum mellett ismét kőburkolatúra vált. Szemben már a Föveny strand oldalába épített, kifelé is működő büféket látjuk (Köztük a Balatoni Bringakör Bizonyítvány pecsételő helyeként működő Szirént)
A játszótéren beszélgettünk Marton Bélával. A polgármester elmondta, hogy rövidesen hivatalosan is átadják a fejlesztést, de addig is szívesen látnak mindenkit.
Anyagi lehetőségeik szerint mielőbb folytatják a munkát. A keleti sétányszakasz mellett is önálló bicikliutat szeretnének kialakítani.
![](http://www.balatontipp.hu/bicikliut/Balatonfuzfo/41polgarmetester-Balatonfuzfo-bicikliut-balatontipp-gyorffya.jpg)
Marton Béla az óriáskígyó hinta mellett – a polgármester azt ígéri, lesz ez még ennél jobb is
![](http://www.balatontipp.hu/bicikliut/Balatonfuzfo/43-vege-Balatonfuzfo-bicikliut-balatontipp-gyorffya.jpg)
Ez a kép nem most jönne, de jó lesz lezárásnak
Ha valaki Kenese felől érkezik a városba, a Föveny strand nyugati oldalánál ne a Sirály utcán menjen tovább, hanem a parton válassza az új sétányt, bicikliutat. Nem bánja meg. 🙂
Közben feltettem a tavaly ősszel átadott vonyarcvashegyi alternatív útvonalat bemutató anyagot is –
Készülőben van egy bemutatás a siófoki parti útvonalakról is. Talán még májusban összeállítom a “hivatalos” és alternatív útvonalak okostelefonos térképpel használható GPS állományait is.
Kép és szöveg Győrffy Árpád
Itt is feliratkozhat a hírlevelünkre