Biciklisek elől lezárt bringaúttal, hatalmas gazzal, belógó ágakkal és rövidesen nyíló új illemhelyekkel kezdődik az idei biciklis főszezon a Balaton északkeleti részén, miközben Badacsonytomajon egy új csapda szedi az áldozatait.
A hivatalos tájékoztatás szerint a napokban befejeződik a Balatoni Bringakör komplex felújításának első üteme. 670 millió forint felhasználásával 42 kilométeren megerősítették és javították az burkolatot, több tájékoztató táblát helyeztek ki. Rövidesen bemutatjuk személyes tapasztalatainkat a végzett munkáról, de addig is néhány észrevétel az Alsóörs-Tihany közötti rész állapotáról és egy új badacsonytomaji biciklis csapdáról.
Ahogy korábban beszámoltunk róla, a tihanyi elágazó és a móló közötti szakaszon a télen kijavították a göröngyös szakaszokat. Most úgy tűnik, jól sikerült a munka – Fotó: Győrffy Árpád
Az egykori Balatonfüredi Hajógyár, a mai TLC előtt folyamatosan parkoló kocsik foglalják el a burkolati jelekkel is a kerékpárosoknak biztosított területet a 71-es felőli oldalon, miközben az út város felőli bejáratánál tábla tiltja a várakozást – Fotó: Győrffy Árpád
Az idén is kitiltották a kerékpárosokat a Tagore sétányról a biciklis főszezon kezdetén. Igaz, a táblát nem igazán veszik komolyan, ahogy a fölötte lévő: A mészkő burkolaton gépjárművel közlekedni tilos! feliratot sem a szomszédos sétányon parkoló, közlekedő személy- és tehergépkocsik – Fotó: Győrffy Árpád
A Tagore sétány keleti végén délelőtt tizenegy után is nyugodtan közlekednek, parkolnak a büfék, éttermek árufeltöltő autói. Máshol ilyenre legfeljebb a kora reggeli órákban adnak engedélyt – Fotó: Győrffy Árpád
Mint tavaly többször is írtunk róla, a bicikliutak külterületi szakaszainak a Magyar Közút lett a fenntartója. A Balatonfüred és Csopak közötti szakaszon látottak szerint nem igazán kapkodják el a munkát.
Egyik oldalon teljesen kaszálatlan szakasz egy keresztbe átlógó ággal – Fotó: Győrffy Árpád
A bokrok itt is elfoglalják az amúgy is keskeny bicikliút jelentős részét – Fotó: Győrffy Árpád
Romantikus terület, akár őserdőben is képzelhetjük magunkat – Fotó: Győrffy Árpád
Felújított híd Paloznak előtt. Több ilyen van a Füred és Tihany valamint a Szigliget és Ederics közötti szakaszon. Anyaga alapján nem fog sokáig tartani, de így is sokkal jobb a korábbi helyzethez képest – Fotó: Győrffy Árpád
A paloznaki és alsóörsi szakaszon egyébként szépen lekaszálták a külterületi részen is a bicikliút melletti gazt. Úgy tudjuk, ezért az önkormányzatokat illeti köszönet.
Új vécé Paloznakon a biciklis pihenőnél. A felirat szerint “Technikai okok miatt zárva”. Úgy tudjuk teljesen elkészült, csak várni kell a közművek hivatalos rákötésére – Fotó: Győrffy Árpád
Alsóörs központjában is elkészült a majdani Veszprém-Alsóörs bicikliúthoz tervezett vécé. Ezt várhatóan június végétől használhatjuk, amint végeznek a környezetének kialakításával – Fotó: Győrffy Árpád
Badacsonytomaj korábban is hírhedt hely volt a Római út és a Fő utca találkozásánál kialakult biciklis csapda miatt. A nem elég éber biciklisek itt könnyen a Káli-medence felé tévedtek, és ma is tévednek a nem egyértelmű kitáblázás miatt. Az idei szezontól egy új csapda is működik a városnak ezen a részén.
A Badacsonyörs felől érkezők arról nem találnak jelzést, hogy a Vasút úton, majd a Fő utcán mehetnek tovább a Római út felé, miközben egy új, az iskola felé menő helyi bicikliút elcsalja őket a Kert utcába – Fotó: Győrffy Árpád
Itt még korrigálhatnák a tévedést a Tájház előtti parkolón a Fő utcába átkelve, de ehhez hiányoznak a jelzések, miközben a szabványos biciklis tábla és az úttestre festett jel egyenesen Tapolca felé viszi a kerékpárosokat – Fotó: Győrffy Árpád
Jó esetben valahonnan visszafordulnak, vagy északról megkerülik a hegyet. Rosszabb esetben az is előfordul, hogy a Káli-medencén át visszaindulnak Zánka felé. Vasárnap negyed óra alatt legalább 20 biciklist irányítottam vissza a helyes útra. Talán néhány jól elhelyezett táblával meg lehetne előzni az ilyen tévelygéseket.
Győrffy Árpád
Ha érdekesnek találta, egy lájkkal vagy megosztással ajánlja másnak is!
Koszonom munkajat Gyorffy ur! De ez a Balaton koruli bicikli ut szerintem Magyarorszag szegyene! Vegul is a Balaton egy hatalmas termeszeti kincs amit meg kellene becsulni. Mivel sok kulfoldi latogatja meg minden evben a Balaton, Magyarorszag egyik “gyemantja” kellene legyen. Es habar sok udulo helyen sok penzt koltottek felujitasra az utak es foleg a bicikli utak borzasztoan el lettek hanyagolva mikozbe dicsekednek hogy “van bicikli ut”. Hat sok helyen nincs! A deli oldalon peldaul a bicikli ut a jarda amit gyalogosokal, toloszekekkel es masokal kell abicikliseknek megosztani. Mas helyeken a gyokerek felnyomtak a jardat ami ki volt regen nevezve “bicikli utnak”! Nevetseges es szomoru. Ahanyszor egy katyut nem veszek eszre a 350,000 forintos biciklivel begerjedek es a karomkodas kerul! Hogy nem lehet egy 200 valamenyi kis jardat megoldani a bicikliknek! Nagyon szomoru es nem elegen panaszkodnak. Ugy velem akik ebben dontenek inkab a BMW es Mercedeszuked viszik a viz parti villajukba es nem bicikliznek! Sajnalatos….kulfoldon ezt mar nagyon reg megoldottak volna!!! Esetleg kell meg egy foci stadion Kiskunrocsogen???
A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ
Cookie szabályzat
Őszintén szólva mi sem vagyunk szerelmesek a Cookie-ba, mert nem szeretjük, ha olyan dolgokat alkalmaznak velünk kapcsolatban, amivel nem vagyunk teljesen tisztába. De egyszerűen nem tudunk mit tenni ellene, ha működtetni akarjuk az oldalunkat, mert az általunk használt szoftverek, segítő alkalmazások erre épülnek.
Néhány ilyen, általunk használt Cookie az egyes szolgáltatások működéséhez nélkülözhetetlen, vannak, amelyek információt, statisztikát gyűjtenek a weboldal használatáról, adatokat elemeznek, hogy segítsenek számunkra, vagy az oldalunk működését segítő, biztosító partnereink számára megérteni, az emberek hogyan használják az online szolgáltatásokat, hogy fejleszthessük azokat.
A Cookie-k közül egyesek átmenetileg működnek, és a böngésző bezárása után eltűnnek, de tartósak is megtalálhatók köztük, amelyek a számítógépeden tárolódnak.
Ha látogatása során Ön mellőzi a Cookie-k használatát, tudnia kell, hogy a oldal nem fog az elvártaknak megfelelően működni.
Ha a számítógépén már megtalálható Cookie-k közül szeretne törölni, kattintson a böngészőben található "Súgó" menüpontra és kövesse a böngésző szolgáltatójának utasításait! Még többet megtudhat a Cookie-król, azok törléséről és irányításáról a www.aboutcookies.org weboldalon!
Legyen nálad okostelefon, amire a fontosabb kereszteződéseknél ránézel, és nem fogsz eltévedni 😉
Koszonom munkajat Gyorffy ur! De ez a Balaton koruli bicikli ut szerintem Magyarorszag szegyene! Vegul is a Balaton egy hatalmas termeszeti kincs amit meg kellene becsulni. Mivel sok kulfoldi latogatja meg minden evben a Balaton, Magyarorszag egyik “gyemantja” kellene legyen. Es habar sok udulo helyen sok penzt koltottek felujitasra az utak es foleg a bicikli utak borzasztoan el lettek hanyagolva mikozbe dicsekednek hogy “van bicikli ut”. Hat sok helyen nincs! A deli oldalon peldaul a bicikli ut a jarda amit gyalogosokal, toloszekekkel es masokal kell abicikliseknek megosztani. Mas helyeken a gyokerek felnyomtak a jardat ami ki volt regen nevezve “bicikli utnak”! Nevetseges es szomoru. Ahanyszor egy katyut nem veszek eszre a 350,000 forintos biciklivel begerjedek es a karomkodas kerul! Hogy nem lehet egy 200 valamenyi kis jardat megoldani a bicikliknek! Nagyon szomoru es nem elegen panaszkodnak. Ugy velem akik ebben dontenek inkab a BMW es Mercedeszuked viszik a viz parti villajukba es nem bicikliznek! Sajnalatos….kulfoldon ezt mar nagyon reg megoldottak volna!!! Esetleg kell meg egy foci stadion Kiskunrocsogen???