Balatonfüred – A prímásversenyt a járványveszély ellenére is megrendezik

Dezsőházi Tamás, a népzenét játszó prímások első versenyének győztese (balról) versenyzőtársával, Gelencsér Jánossal a gálán 2014-ben - Fotó: Győrffy Árpád

Bár a koronavírus ebben az évben az Anna-bált kiütötte, az egyik kísérőrendezvényként 2013-ban elindított Balatonfüredi Prímásversenyt az idén is megtartják. A nyolcadik alkalommal meghirdetett versenyen a hagyományos magyar népzenét játszó fiatal prímások mérik össze tudásukat.

 

A Hagyományok Háza által kiadott közlemény szerint Balatonfüred Város Önkormányzata, a Hagyományok Háza és a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem Népzene Tanszéke július 21-én és 22-én rendezik meg a Balatonfüredi Prímásversenyt. A versenyre a hagyományos magyar népzenét játszó 16 és 35 év közötti hegedűsök jelentkezését várják július 6-án 12 óráig a Hagyományok Háza honlapján található online jelentkezési lap kitöltésével.

Pályázhat minden, a táncházmozgalomban tevékenykedő, illetve az autentikus magyar népzenei hagyományt ápoló hegedűs, aki a verseny napjáig betöltötte a 16. életévét, de még nem múlt el 35 éves. A színpadi versenyt július 21-én és 22-én tartják a balatonfüredi Kisfaludy Galériában.

A versenyen minden prímásnak két kötelező és egy szabadon választott versenyszámot kell bemutatnia egyenként 5-5 perc időtartamban. A kötelező versenyszámokban a versenyzőknek széki és gömöri összeállításokat kell muzsikálnia, a szabadon választott versenyszámban pedig a teljes Kárpát-medence népzenei anyagából választhatnak. A megmérettetés során a szervezők minden versenyző számára gondoskodnak a megfelelő színvonalú kísérő zenekarról.

Az első három díjazott pénzjutalomban részesül, az első helyezett további nyereménye pedig, hogy felléphet a jövő évi Anna-bálon. A zsűri tagjai a magyar népzene elismert szakemberei: Árendás Péter, Koncz Gergely, Lakatos Róbert és Salamon Beáta lesznek.

Július 22-én 21 órától a legjobb produkciókból és meghívott előadók műsorszámaiból gálakoncertet rendeznek a Gyógy téren felállított nagyszínpadon. A korábbi években magára a Kisfaludy Galériában zajló versenyre is bárki bemehetett.  Bővebb információ a Hagyományok Háza oldalán.

Ha érdekesnek találta, egy lájkkal vagy megosztással ajánlja másnak is!

 

Iratkozzon fel a Balatontipp.hu heti hírlevelére, hogy ne maradjon le semmiről! A feliratkozással hozzájárul adatainak a hírlevél küldéséhez szükséges kezeléséhez.(Adatvédelmi szabályzatunkat és tájékoztatónkat itt olvashatja)

Hasznos lehet!

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

Cookie szabályzat Őszintén szólva mi sem vagyunk szerelmesek a Cookie-ba, mert nem szeretjük, ha olyan dolgokat alkalmaznak velünk kapcsolatban, amivel nem vagyunk teljesen tisztába. De egyszerűen nem tudunk mit tenni ellene, ha működtetni akarjuk az oldalunkat, mert az általunk használt szoftverek, segítő alkalmazások erre épülnek. Néhány ilyen, általunk használt Cookie az egyes szolgáltatások működéséhez nélkülözhetetlen, vannak, amelyek információt, statisztikát gyűjtenek a weboldal használatáról, adatokat elemeznek, hogy segítsenek számunkra, vagy az oldalunk működését segítő, biztosító partnereink számára megérteni, az emberek hogyan használják az online szolgáltatásokat, hogy fejleszthessük azokat. A Cookie-k közül egyesek átmenetileg működnek, és a böngésző bezárása után eltűnnek, de tartósak is megtalálhatók köztük, amelyek a számítógépeden tárolódnak. Ha látogatása során Ön mellőzi a Cookie-k használatát, tudnia kell, hogy a oldal nem fog az elvártaknak megfelelően működni. Ha a számítógépén már megtalálható Cookie-k közül szeretne törölni, kattintson a böngészőben található "Súgó" menüpontra és kövesse a böngésző szolgáltatójának utasításait! Még többet megtudhat a Cookie-król, azok törléséről és irányításáról a www.aboutcookies.org weboldalon!

Bezár