Balatonalmádi Határ Étterem – Nem megszűnik, csak átalakul és költözik

Balatonalmádi Határ ÉtteremTizenhat éves működés után új kihívást keresett magának a balatonalmádi Határ Étterem csapata - Fotó: Győrffy Árpád

Sokan elsiratták a napokban a balatonalmádi Határ Éttermet, miután a vendéglő Facebook-oldalán március 15-én megjelent a hír, hogy utoljára gyújtják be a rostlapot. Pedig nincs vége semminek. Ahogy a franciák mondanák: meghalt a király, éljen a király! – hisz a bezárással egy új vendéglő születik, ráadásul a régi is megmarad.

“A mai napon véget ér egy szép hosszú időszak, családi cégünk 2004-ben vásárolta meg az egykori „Határ Csárdát”, melyet 2006 júniusára sikerült teljesen újjáépíteni. Az elmúlt 17 évben több mint 100 munkatársunk volt, sokan hosszú éveken át dolgoztak velünk, kitartó beszállítóink igyekeztek követni igényeinket, jó pár szerelő biztosította munkájával zavartalan működésünket. Működésünk során megküzdöttünk sok nehézséggel, visszafizettük hiteleinket, álltuk a sarat a gazdasági válság után, szenvedtünk a munkaerőhiány miatt, majd megpróbáltuk felvenni a kesztyűt a járvány okozta nehézségekkel is. Mostanra erőnk kissé megfogyott. Köszönjük mindenkinek, aki velünk volt, köszönjük a sok biztatást, a sok pozitív visszajelzést és persze az őszinte kritikákat is, sokat kaptunk a helytől, sokat tanultunk, rengeteg tapasztalatot gyűjtöttünk! Most fájó szívvel búcsúzunk, hiányozni fogsz „Határ Étterem” – írták többek között az étterem Facebook-oldalán.

Balatoni süllő

Emlékül egy balatoni süllő, ahogy a Határ Étteremben készítették – Fotó: Győrffy Árpád

A szomorú hozzászólásokra adott válaszból derült ki, hogy szó sincs végső búcsúról, a show illetve a vendéglátás nem állhat meg, csak éppen máshol folytatódik.

– Sokan félreértették a bejegyzést, mert olyan szinten nem lettünk a járvány áldozatai, hogy végleg le kellene húznunk a rolót. Persze nehéz a helyzet, hisz a kiszállítással hosszú távon nem lehet fennmaradni, de a mi esetünkben konkrétan arról van szó, hogy eladtuk az éttermet, és egy másik helyen szeretnénk egy újat nyitni – mondta kérdésünkre Pressing Zsolt tulajdonos, üzletvezető.

– Hogyan jutottak erre a döntésre?

– Már korábban gondolkodtam, hogy valami újba kellene kezdeni. Szerettem volna egy kicsit kisebbet, ahol kreatívabban lehet dolgozni. Aztán januárban bekopogott egy vevő, aki reális árat ajánlott az üzletért, amit a továbbiakban ő is étteremként szeretne működtetni. Így azt gondoltuk, belevágunk egy új megnyitásába.

– Hol?

– Balatonfüreden a móló előtt, a Kisfaludy utcában, a galériával átellenben, az egykori kertmozi helyén lévő kis park mellett.

– Bagaméri mester fagyizója mellett?

– Igen, a dohánybolt és a fagyizó között nyitunk egy meleg konyhás éttermet Zenit’21 Bisztró névvel. Mintegy 30 fős belsőterünk lesz, 60 vendéget tudunk a teraszon leültetni. Gyakorlatilag egy normál éttermet szeretnénk kialakítani, ahol a jelenleginél egy kicsit kisebb étlappal várnánk a vendégeket.

A Kisfaludy utca érintett szakasza Balatonfüreden egy korábbi képen. Balról Kávézó felirattal a leendő Zenit'21 Bisztró helye

A Kisfaludy utca érintett szakasza Balatonfüreden egy korábbi képen. Balról Kávézó felirattal a leendő Zenit’21 Bisztró helye – Fotó: Győrffy Árpád

– Milyen stílusú üzlet lesz? Gondolom, a bisztró név választása változásra utal.

– A változást már Almádiban is elkezdtük, és sikeres is volt. Szűkítettünk az étlapon, a hagyományos magyaros ételeket újragondolva kínáltuk a havonta cserélt étlapon. Ezt a vonalat visszük tovább a füredi parthoz illő ételekkel, italokkal.

– Dolgozókkal hogyan számolnak?

– A Határ Éterem zárásakor velem együtt hatan vittük a munkát, ezzel a csapattal mennénk át Füredre is. Ennyien a nyáron biztosan nem leszünk elegen, de a kisebb hely miatt várhatóan kevesebb emberrel kell majd számolni, mint Almádiban.

– Mikor várható a nyitás?

– Az engedélyeket talán néhány héten belül megkapjuk. Ha így lesz, azonnal ki is nyitunk. Ha az engedélyek megszerzéséig nem oldanák fel az éttermekre vonatkozó korlátozásokat, akkor is beindítjuk az üzletet kiszállítással – mondta Pressing Zsolt.

Győrffy Árpád

Ha érdekesnek találta, egy lájkkal vagy megosztással ajánlja másnak is!

 

Iratkozzon fel a Balatontipp.hu hírlevelére, hogy ne maradjon le semmiről! A feliratkozással hozzájárul adatainak a hírlevél küldéséhez szükséges kezeléséhez.(Adatvédelmi szabályzatunkat és tájékoztatónkat itt olvashatja)

Légy te az első hozzászóló a(z) "Balatonalmádi Határ Étterem – Nem megszűnik, csak átalakul és költözik" íráshoz!

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.


*

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

Cookie szabályzat Őszintén szólva mi sem vagyunk szerelmesek a Cookie-ba, mert nem szeretjük, ha olyan dolgokat alkalmaznak velünk kapcsolatban, amivel nem vagyunk teljesen tisztába. De egyszerűen nem tudunk mit tenni ellene, ha működtetni akarjuk az oldalunkat, mert az általunk használt szoftverek, segítő alkalmazások erre épülnek. Néhány ilyen, általunk használt Cookie az egyes szolgáltatások működéséhez nélkülözhetetlen, vannak, amelyek információt, statisztikát gyűjtenek a weboldal használatáról, adatokat elemeznek, hogy segítsenek számunkra, vagy az oldalunk működését segítő, biztosító partnereink számára megérteni, az emberek hogyan használják az online szolgáltatásokat, hogy fejleszthessük azokat. A Cookie-k közül egyesek átmenetileg működnek, és a böngésző bezárása után eltűnnek, de tartósak is megtalálhatók köztük, amelyek a számítógépeden tárolódnak. Ha látogatása során Ön mellőzi a Cookie-k használatát, tudnia kell, hogy a oldal nem fog az elvártaknak megfelelően működni. Ha a számítógépén már megtalálható Cookie-k közül szeretne törölni, kattintson a böngészőben található "Súgó" menüpontra és kövesse a böngésző szolgáltatójának utasításait! Még többet megtudhat a Cookie-król, azok törléséről és irányításáról a www.aboutcookies.org weboldalon!

Bezár