Alsóörs – Mikulás-futás majdnem Mikulás nélkül

A rendezvény nevét adó Mikulás majdnem lemaradt az alsóörsi programról, de így is nagyon jó hangulatban, hatalmas érdeklődés mellett, sok résztvevővel zajlott a 4. alkalommal megrendezett Mikulás-futás szombaton délelőtt.

A programot három éve indították el az alsóörsi származású Gurdon Éva kezdeményezésére és szervezésében. A veszprémi ultrafutó a szoros helyi kötődése mellett azzal magyarázta az ötletet, hogy korábban támogatást kapott az alsóörsi önkormányzattól a világbajnokságon való részvételhez. Arra gondolt, hogy egy ilyen rendezvénnyel meghálálhatja a segítséget. Nagyon sokan felkarolták az ötletet, az önkormányzat mellett a helyi civilszervezetek, vállalkozások és magánszemélyek is bekapcsolódtak a feltételek megteremtésébe és a program lebonyolításába. Az idén is ételeket, italokat, süteményeket adtak össze a résztvevők megvendégeléséhez és a tombolasorsoláshoz, segítettek a kiszolgálásban. A falu jelentős részét behálózó futópálya biztosítását a helyi polgárőrök és rendőrök végezték.

Gurdon Éva – mikrofonnal – itt már az ajándékozást irányítja

A faluközpontban, a sportcsarnok oldalában kialakított versenyközpont összesen 185-en neveztek. A Mama-Papa sétán négy versenyző indult, a mintegy 100 méteres szintkülönbségű pályán kialakított 4500 méteres Mikulás körön 17, az 1500 méteres felnőtt körön 7, a 800 méteres iskolás távon 78, a 400 méteres ovis körön pedig 69 induló volt. A helyi résztvevőkön kívül sokan érkeztek Veszprémből, Balatonfüredről, Lovasról, Felsőörsről és Csopakról is. Mivel sok indulót családtagok, barátok is kísértek, így jóval 200 felett volt az összes résztvevő száma.

Szaporodnak a nevezések

A versenyen nézőként a Mikulást is megjelent, igaz mintegy fél órás késéssel, mert a rénszarvasok helyett rendelt füredi lovasfogat nem ment érte időben. Mivel az ajándékokat így is időben ki tudta osztani, nem lett komolyabb baj a késésből, de a szervezők jövőre valamilyen garantáltabb megoldást keresnek.

Nagy Veronika éppen a Mikulás hollétéről próbál információt szerezni

A versenyen az alábbi eredmények születtek

Ovis kör (400 m)
Lányok: 1. Tóth Laura Lotti, 2. Szabó Leila, 3. Krenács Milla
Fiúk: 1. Szőlősi Csaba, 2. Balogh Bendi, 3. Simon Lóránt

A fenti képeken az ovisok rajtja és beérkezése – sokan  futottak együtt az anyukával, vagy az apukával

Iskolás (800 m)
Lányok: 1. Tóth Eszter, 2. Mórocza Fruzsi, 3. Simon Luca
Fiúk: 1. Szabó Nimród, 2. Gárdonyi Patrik, 3. Simon Bence

Az iskolások rajtja

Az iskolások 800 méteres körét az 5. osztályos Tóth Eszter nyerte, aki annyira leelőzte a többieket, hogy a közönségnek igazán fel sem tűnt, hogy az első hely már elkelt

Az “élboly” egy utcával lemaradva érkezett a célba

Felnőtt kör (1500 m)

Nők: 1. Gábor Bianca, 2. Boros Kata, 3. Kutasi Lili Emma
Férfiak: 1. Gábor Farkas, 2. Farsang Adorján, 3. Szabó Róbert

A felnőtt rajt

 Boros Kata,  Gábor Bianca, Kutasi Lili Emma

Farsang Adorján, Gábor Farkas, Szabó Róbert

Mikulás-kör (4700 m)
Nők: 1. Tóth Lívia, 2. Kunics Beatrix, 3. Burjánné Éva
Férfiak: 1. Kis Áron (VEDAC) 16:10-es idővel, 2. Kovács Máté, 33. Szirbek Zsolt

Kunics Beatrix, Tóth Lívia,  Burjánné Éva

Kovács Máté, Kis Áron, Szirbek Zsolt – valamint Gurdon Éva és Hebling Zsolt polgármester

Mama-Papa – Merse parki séta-futással
Nők 1-2. Barcza Klára és Losoncziné Éva, 3. Borsányi Olga
Férfiak: 1. Borsányi Attila

A nagymamák versenyén páros győzelem volt, mert az élen futó Losoncziné Éva (jobbról) a cél előtt kézen fogta Barcza Klárát, akit a másik oldalról a helyi iskola egyik diákja, Bene Sára segített az utolsó métereken futni. A kiírás szerint csak sétálniuk kellett volna, de azt túl lassúnak találták

Borsányi Attilának nem akadt ellenfele

Csoportokép az indulók egy részéről – a nagy kapkodásban kimaradt, hogy kik vannak a képen, ezért szívesen fogadjuk a megoldást

Közben a Mikulás is megérkezett, így az ajándékozás sem maradt el

Hebling Zsolt polgármester maga is elindult kislányával az iskolások távján, majd bekapcsolódott a díjak átadásába. Mint mondta, különösen örül annak, hogy évről-évre egyre több ismeretlen arcot lát a versenyen, mert ez azt jelzi, hogy már nem csak a helyieket mozgatja meg a rendezvény, hanem más településekről is mind többen jönnek.
Kép és szöveg Győrffy Árpád

Légy te az első hozzászóló a(z) "Alsóörs – Mikulás-futás majdnem Mikulás nélkül" íráshoz!

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.


*

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

Cookie szabályzat Őszintén szólva mi sem vagyunk szerelmesek a Cookie-ba, mert nem szeretjük, ha olyan dolgokat alkalmaznak velünk kapcsolatban, amivel nem vagyunk teljesen tisztába. De egyszerűen nem tudunk mit tenni ellene, ha működtetni akarjuk az oldalunkat, mert az általunk használt szoftverek, segítő alkalmazások erre épülnek. Néhány ilyen, általunk használt Cookie az egyes szolgáltatások működéséhez nélkülözhetetlen, vannak, amelyek információt, statisztikát gyűjtenek a weboldal használatáról, adatokat elemeznek, hogy segítsenek számunkra, vagy az oldalunk működését segítő, biztosító partnereink számára megérteni, az emberek hogyan használják az online szolgáltatásokat, hogy fejleszthessük azokat. A Cookie-k közül egyesek átmenetileg működnek, és a böngésző bezárása után eltűnnek, de tartósak is megtalálhatók köztük, amelyek a számítógépeden tárolódnak. Ha látogatása során Ön mellőzi a Cookie-k használatát, tudnia kell, hogy a oldal nem fog az elvártaknak megfelelően működni. Ha a számítógépén már megtalálható Cookie-k közül szeretne törölni, kattintson a böngészőben található "Súgó" menüpontra és kövesse a böngésző szolgáltatójának utasításait! Még többet megtudhat a Cookie-król, azok törléséről és irányításáról a www.aboutcookies.org weboldalon!

Bezár