Alsóörs – Még a Mikulás is rajthoz állt a Mikulás-futáson

Az alsó tagozatosok rajtja. A gyerekekkel a Mikulás is többször rajthoz állt. De csak állt, nem indult el - Fotó: Győrffy Árpád

Az idén közel másfélszer annyian vettek részt az alsóörsi Mikulás-futáson, mint egy évvel ezelőtt. Az életkorok, illetve távolságok szerint kategóriákban összesen 189-en álltak rajthoz szombaton a tavalyi százharminccal szemben.

 

 

Az indulók gyakorlatilag azonos arányban oszlottak meg az ovisoknak és a papa-mama kategóriának kiírt 400 méteres, az alsósoknak szóló 800 méteres, a felsősöknek és felnőtt indulóknak ajánlott 1500 méteres és a nyitott 4700 méteres Mikulás körös táv között.

 

A program bemelegítő tornával kezdődött, amit Cziráky Kitty vezetett – Fotó: Győrffy Árpád

Az idén is nevezési díj mentesen, sok ajándékkal, ingyenes szolgáltatással megrendezett versenyt most is az alsóörsi származású, Veszprémben élő ultrafutó, Gurdon Éva szervezte az alsóörsi önkormányzat, helyi és környékbeli magánszemélyek, vállalkozások, a polgárőrség, a rendőrség és más szervezetek közreműködésével, támogatásával.

A 400 méteres mama-papa távon 5 fő indult, az azonos hosszúságú ovis távon pedig 40 induló volt az alábbi helyezésekkel.
Mama-papa táv

1. Osváth Tímea
2. Tarnai Viktória
3. Mrázik Dénesné

Ovis lány

1. Szemán Dorka
2. Mrázik Piroska
3. Aradi Maja

Ovis fiú

1. Huszár Csenger
2. Szabó Ádám
3. Simon Boldizsár

 

Szemán Dorka a múlt évhez hasonlóan most is a leggyorsabb lány volt ovisok között. A képen a cél előtt – Fotó: Győrffy Árpád

 

A rajtra készülő ovis fiúk egy része – középen 154-es számmal a későbbi győztes, Huszár Csenger – Fotó: Győrffy Árpád

Az alsó tagozatosoknak kiírt 800 méteres távon 54 gyerek indult az alábbi eredménnyel.

Alsó tagozat lány

1. Ádám Hanna
2. Vida Virág
3. Fischer Lili

Alsó tagozat fiú

1. Kiss András
2. Szigetfy Dominik
3. Sinka Dániel

 

A leggyorsabb alsós lány, Ádám Hanna az utolsó métereken – Fotó: Győrffy Árpád

 

A leggyorsabb alsós fiú, Kiss András a célban – Fotó: Győrffy Árpád

A felső tagozatosok és felnőtteknek is kiírt 1500 méteres távon 43 induló volt. Ezen az alábbi eredmények születtek

Felső tagozat-felnőtt lány

1. Szemán Kata
2. Tóth Eszter
3. Torda Csenge

Felső tagozat-felnőtt fiú

1. Szirbek Albert
2. Pál Soma
3. Molnár Botond

 

A rajt utáni első méterek az 1500 méteres távon. A 33-as számmal a későbbi győztes, Szemán Kata – Fotó: Győrffy Árpád

 

Az 1500 méteres táv fiú győztese, Szirbek Albert a cél előtt – Fotó: Győrffy Árpád

A falu jelentős részét, köztük a legmagasabb részeket is érintő 4700 méteres Mikulás körön 47 futó indult el. Közülük az alábbiak szerepeltek a legjobban.

Mikulás kör lány

1. Szemán Kitti
2. Brassay Réka
3. Kiss Melinda

Mikulás kör fiú

1. Szirbek Zsolt
2. Kóti László
3. Kalauz Dániel

 

A Mikulás kör élbolya a May János utcában a táv utolsó harmadánál. Balról a női kategória későbbi győztese, a 14 éves Szemán Kitti, aki tavaly 1500 méteren nyert, jobbról  a férfi kategória nyertese, Szirbek Zsolt. Középen a női második, Brassay Réka – Fotó: Győrffy Árpád

 

A 4700 méteres Mikulás kör legfiatalabb indulója az idén a 10 éves Szigetfy Dominik volt, aki az alsósok versenyében 2. helyezett lett, a Mikulás körön pedig az első harmadban végzett – Fotó: Győrffy Árpád

Mint Gurdon Évától megtudtuk, a futók Lovasról, Felsőörsről, Paloznakról, Csopakról, Aszófőről, Bándról, Lókútról, Herendről, Ajkáról, Hajmáskérről, Ősiből, Nemesvámosról, Várpalotáról, Veszprémfajszról, Veszprém-Gyulafirátótról, Kiskunlacházáról, Budapestről érkeztek, és persze sokan voltak a helyiek is. Az idén is lefutotta a Mikulás kört Brunó kutya gazdájával, Tehel Tiborral.

 

Az idén már másodszorra vett részt a 4700 méteres távon az aszófői kerekesszékes Schenk András, akit Burján Jenő és Kóti László kísért a versenyen – Fotó: Győrffy Árpád

A verseny után a díjakat Gurdon Éva és Hebling Zsolt polgármester adta át. Gurdon Éva a rajtszámokkal kisorsolta a támogatóktól kapott ajándékokat is.

 

A felajánlásokból sporteszközök, játékok, édességek és más ajándékok találtak gazdára a sorsoláson – Fotó: Győrffy Árpád

 

A rendezvény alatt három órán át ingyenesen lehetett utazni a községet bejáró kisvonattal. A földvári Arany János járművének alsóörsi útját az önkormányzat finanszírozta – Fotó: Győrffy Árpád

A támogatóknak köszönhetően a résztvevőket az idén is bőven ellátták süteményekkel, pogácsákkal és más ételekkel. Bőven jutott mindenkinek meleg ital is. Támogatók és segítők névsorát az írás után olvashatják.

Győrffy Árpád

A program megvalósítását támogatták

Alsóörs Község Önkormányzata, Hebling Zsolt polgármester,  Ágota Szépségszalon, Andrea Fodrászat, Antik, Frey Csilla, Alsóörs Marina, Alsóörsi kocsma, Baranyai József, Arany Nádas Étterem, Bakter Bisztró, Gulyás Zoltán, Balaton Riviéra Turisztikai Egyesület, dr. Bardóczi Miklós, Birs Kozmetika, Burján Jenő, Carpaccio Étterem, Kárpáti Zsolt, Drexler Gáborné Bolla Júlia, Zöldség – Gyümölcs bolt, Endrődi Sándor Református Általános Iskola, EstHair Salon, Józsáné Bősze Eszter, Família Vendéglő, Ferenczy Gábor és családja, Friss Pékség, Gelléri Pince, Nemzeti Dohánybolt – Felsőörs, Hubertus Borozó, Simon Géza és családja, ifj. Németh Béla, Játék és Rajzműhely, Szekeres Tamás-Szekeresné, Kövécs Éva, Szentkirályszabadja, Jázmin és Lilla Pékség – Gáspár Sándor Alsóörs, Kulics Márta – Felsőörs, Laroba Wellness Hotel, Lángi György, Gyuri lángos büfé, Napraforgó Óvoda, ifj. Nemes István, Nemzeti Dohánybolt – Alsóörs, Novák és Novák Kőfaragó Bt., Novák és Novák Dekor Műhely, Osváth Tímea Balatonfüred, Paracelsus Patika – Alsóörs, Rózsa Apartman, Rózsa Pizzéria – Felsőörs, ifj. Simon Géza és családja – Lovas, Spirk László és családja Lovas, Sportolj Velünk SE – Tóthné Stupián Anikó Veszprém, Szigeti Tibor és családja, Varga Ottilia masszőr, Vedac – Szemán János, Esső András – Veszprém, Vörösmarty Mihály, Zsuzsi virágai.

Gurdon Évának a verseny lebonyolításában segítettek

Szülei, Gurdon Ferenc és felesége, Csiszárné Huszár Judit, Csiszár Lászlóné Edit néni, Hoffer Marianna, Horváth József és felesége Ili néni, Nagy Veronika, Németh Béla, Pall Ildikó, Salgó Béla és felesége Edit néni, dr. Szalay József, Szemán János, Vörösmarty Mihály és felesége Katalin, Tóthné Stupián Anikó, Szemán János, Cziráky Kitty, Alsóörsi Polgárőrség, Rendőrség, Schenk Tamás, Novákné Juhász Andrea, Fehér Sándorné Marika néni, Hebling Zsolt.

Ha érdekesnek találta, egy lájkkal, vagy megosztással ajánlja másnak is!

 

 

Iratkozzon fel a Balatontipp.hu heti hírlevelére, hogy ne maradjon le semmiről! (Adatvédelmi szabályzatunkat itt olvashatja)

Légy te az első hozzászóló a(z) "Alsóörs – Még a Mikulás is rajthoz állt a Mikulás-futáson" íráshoz!

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.


*

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

Cookie szabályzat Őszintén szólva mi sem vagyunk szerelmesek a Cookie-ba, mert nem szeretjük, ha olyan dolgokat alkalmaznak velünk kapcsolatban, amivel nem vagyunk teljesen tisztába. De egyszerűen nem tudunk mit tenni ellene, ha működtetni akarjuk az oldalunkat, mert az általunk használt szoftverek, segítő alkalmazások erre épülnek. Néhány ilyen, általunk használt Cookie az egyes szolgáltatások működéséhez nélkülözhetetlen, vannak, amelyek információt, statisztikát gyűjtenek a weboldal használatáról, adatokat elemeznek, hogy segítsenek számunkra, vagy az oldalunk működését segítő, biztosító partnereink számára megérteni, az emberek hogyan használják az online szolgáltatásokat, hogy fejleszthessük azokat. A Cookie-k közül egyesek átmenetileg működnek, és a böngésző bezárása után eltűnnek, de tartósak is megtalálhatók köztük, amelyek a számítógépeden tárolódnak. Ha látogatása során Ön mellőzi a Cookie-k használatát, tudnia kell, hogy a oldal nem fog az elvártaknak megfelelően működni. Ha a számítógépén már megtalálható Cookie-k közül szeretne törölni, kattintson a böngészőben található "Súgó" menüpontra és kövesse a böngésző szolgáltatójának utasításait! Még többet megtudhat a Cookie-król, azok törléséről és irányításáról a www.aboutcookies.org weboldalon!

Bezár