Ábrahámhegy – Krokodilok pálinkáztak a jéghideg Balatonban szilveszterkor a strandon

Többen hosszan időztek Vella Zsolt polgármester úszó pálinkás büféje előtt - Fotó: Győrffy Árpád

Az indulási létszám több mint tízszeresére nőtt az ötödik alkalommal megrendezett Szilveszteri Pancsoláson fürdőzők száma Ábrahámhegyen.

 

Az ábrahámhegyi önkéntes tűzoltók Szepesi Gusztáv és ifj. Simon Mihály ötletére 2014 szilveszterén rendezték először a közös pancsolást a községi strand gyermeköblében. Akkor heten fürödtek meg a jéghideg Balatonban. Többen megirigyelhették az élményt, mert 2015-ben huszonnégyen, 2016-ban huszonheten, 2017-ben pedig ötvenen szaladtak a vízbe, hogy a parttól nem messze egy mentőkatamaránon várakozó Vella Zsolt polgármestertől pálinkát kapjanak.

Ahogy 2017-ben, legutóbb is duplázódott a résztvevők száma, hétfőn ebéd után hivatalosan 98, nem hivatalosan plusz még egy személy próbálta meg milyen érzés az 1-2 fokos vízben szaladni, fröcskölni, pálinkás pohárra várni, majd minderre még egy fagyit is letolni.

A fürdésben most is csak azok vehettek részt, akiket az előzetes orvosi vizsgálaton dr. Tompos József tapolcai foglalkozás-egészségügyi szakorvos és munkatársai rendben találtak.

 

Mint Tompos doktortól megtudtam, minden jelentkező egészsége rendben volt a fürdéshez – Fotó: Győrffy árpád

 

A gyülekezőket Tóth Tünde szórakoztatta régi slágerekből összeállított műsorával. Közben a partról még a programot is irányította – Fotó: Győrffy Árpád

 

A vízbe szaladás előtt az idén is Simon Mihály többszörös világbajnok judomester vezényelt bemelegítő tornát – Fotó: Győrffy Árpád

 

Nem kaptam biztos választ arra, hogy a hideg víz, vagy a pálinka csábítása miatt rohantak-e ennyire gyorsan – Fotó: Győrffy Árpád

 

A derékhad középen a krokodilokkal, akik végigpancsolták a környéket az év végi, eleji fürdőprogramokon – Fotó: Győrffy Árpád

 

Vella Zsolt polgármester hagyományosan pálinkával kínálta a mentőjárműhöz eljutó pancsolókat – Fotó: Győrffy Árpád

 

Az idén ennyien mentek pálinkázni a Balatonba – Fotó: Győrffy Árpád

 

A visszaúton volt, aki pancsolt is, de a többség inkább sietett kifelé fagyit enni – Fotó: Győrffy Árpád

 

Általában jól viselték a hideget – Fotó: Győrffy Árpád

 

Többen a kabalájukat is magukkal vitték – Fotó: Győrffy Árpád

 

A part közelében még egy gyors fotózkodáshoz is volt erejük – Fotó: Győrffy Árpád

 

Volt, akit elsősegély szolgálat várt a parton egy újabb pálinkára – Fotó: Győrffy Árpád

 

Mások inkább fagyival belülről hűtöttek a külső hideg ellen – Fotó: Győrffy Árpád

 

Alig néhány perce még majdnem megfagytak – Fotó: Győrffy Árpád

 

A leghatásosabb módszer az egy nyalás fagyi, majd egy korty pálinka program ismételgetése – Fotó: Győrffy Árpád

 

Két gombóc csokit kérek! – a fagyival a révfülöpi Móló cukrászda vendégelte meg a pancsolókat – Fotó: Győrffy Árpád

A rendezvény mostanra kisebb népünnepéllyé vált. A szervezője hivatalosan az önkormányzat lett, de a helyi civil szervezetek, így az önkéntes tűzoltók és a sportegyesület tagjai is részt vesznek a munkában. S ami a hasonló évzáró bulik között egyedivé teszi a programot, hogy a község lakói, nyaraló tulajdonosai, vállalkozói, borosgazdái közül is sokan bekapcsolódnak a lebonyolításba. Van, aki saját pogácsáját, zsíros kenyerét kínálja ingyenesen. Mások bort, teát főznek, vaddisznó pörköltet, vagy gulyást készítenek, amit szintén akár ingyenesen is lehet fogyasztani, de örömmel fogadják, ha a “becsület kaszába” bedobnak érte néhány száz forintot.

 

A községben nyaralóval rendelkező Harai család pogácsával, zsíros kenyérrel kínálta a résztvevőket – a képen épp Tóth Tünde és kislánya választ pogácsát – Fotó: Győrffy Árpád

 

A pancsolás után a Rolling Band játszott – Fotó: Győrffy Árpád

A program mellett külön ajándéka volt a természetnek a tiszta időnek köszönhető gyönyörű balatoni kilátás. A víz hol a tengerhez hasonló kék színben pompázott, máshol pedig teljesen elzöldült a nap előtt vágtató felhők játéka szerint.

 

A révfülöpi Császtai strand a csúszdával – Fotó: Győrffy Árpád

 

Kékek, zöldek, sárgák váltakoztak déli irányban – Fotó: Győrffy Árpád

 

A balatonboglári Gömbkilátó az ábrahámhegyi strandról – Fotó: Győrffy Árpád

Az évbúcsúztató program este hatkor tűzijátékkal zárult. A főszervező Szepesi Gusztáv elmondta, ha az idén rendesen befagy a Balaton, akkor várhatóan februárban ismét megrendezik a jég, illetve lékfürdést is, amit két évvel ezelőtt nagy sikerrel próbáltak ki.

Győrffy Árpád

Ha érdekesnek találta, egy lájkkal, vagy megosztással ajánlja másnak is!

 

Iratkozzon fel a Balatontipp.hu heti hírlevelére, hogy ne maradjon le semmiről! (Adatvédelmi szabályzatunkat itt olvashatja)

Légy te az első hozzászóló a(z) "Ábrahámhegy – Krokodilok pálinkáztak a jéghideg Balatonban szilveszterkor a strandon" íráshoz!

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.


*

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

Cookie szabályzat Őszintén szólva mi sem vagyunk szerelmesek a Cookie-ba, mert nem szeretjük, ha olyan dolgokat alkalmaznak velünk kapcsolatban, amivel nem vagyunk teljesen tisztába. De egyszerűen nem tudunk mit tenni ellene, ha működtetni akarjuk az oldalunkat, mert az általunk használt szoftverek, segítő alkalmazások erre épülnek. Néhány ilyen, általunk használt Cookie az egyes szolgáltatások működéséhez nélkülözhetetlen, vannak, amelyek információt, statisztikát gyűjtenek a weboldal használatáról, adatokat elemeznek, hogy segítsenek számunkra, vagy az oldalunk működését segítő, biztosító partnereink számára megérteni, az emberek hogyan használják az online szolgáltatásokat, hogy fejleszthessük azokat. A Cookie-k közül egyesek átmenetileg működnek, és a böngésző bezárása után eltűnnek, de tartósak is megtalálhatók köztük, amelyek a számítógépeden tárolódnak. Ha látogatása során Ön mellőzi a Cookie-k használatát, tudnia kell, hogy a oldal nem fog az elvártaknak megfelelően működni. Ha a számítógépén már megtalálható Cookie-k közül szeretne törölni, kattintson a böngészőben található "Súgó" menüpontra és kövesse a böngésző szolgáltatójának utasításait! Még többet megtudhat a Cookie-król, azok törléséről és irányításáról a www.aboutcookies.org weboldalon!

Bezár