Egy hónappal korábbi jégnéző körutamhoz hasonlóan szombaton ismét eredménytelenül kerestem a jeget a Balatonnál. Persze a kirándulás nem volt hiábavaló, mert Balatongyörök jég nélkül is nagyon szép volt.
Az MTI pénteken adta közre Varga György látványos fotóit Alsóbélatelep és Fonyód jégcsodáiról. Ezt a vidéket eleve töröltem a listáról, mert úgysem tudnám jobban megcsinálni.

Jégbe fagyott csónak Alsóbélatelepen – Fotó: MTI/Varga György

Piknikező hely saját jéggel Fonyódon – Fotó: MTI/Varga György
Az Időkép fenyvesi kamerája azt is megmutatta, hogy komolyabb balatoni jégre azon a vidéken sem számíthatok, mert csak a part közelében összetorlódott, és talán összefagyott jégkása utal az igazi télre.

Jeges Balaton február 13-án délután Balatonfenyvesen az Eperjesi utca előtt – Fotó: Időkép
Ugyanezt láttam a siófoki kamerákkal is az Aranypart délnyugati részén és a Nagystrand előtt. A Balaton továbbra is hullámzott, csak kicsit szélesebb lett a part menti jeges rész.

Balatoni jegesedés február 13-án délelőtt Siófokon a Szent István sétány és a Nagystrand előtt – Fotó: Időkép
Ugyanígy kiesett Alsóörs, Csopak és Badacsony környéke is, ahonnan a most is működő, a partot és a vizet is mutató kamerák hasonló “jégtelen” állapotot mutattak. Mivel a nap szépen sütött, nem maradhatott el a szombati kirándulás. Mivel a balatongyöröki kikötő többször öltött már különleges jégjelmezt ilyen hideg és szeles időkben, abban bíztam, talán most is így lesz. Hát nem teljesen, de így is sok szépet láttunk.

Kilátás a balatongyöröki horgászkikötőből a móló és Badacsony felé – A Balaton végig szabadon hullámzott – Fotó: Győrffy Árpád

A balatongyöröki horgászkikötőben is voltak olvadt – vagy még be nem fagyott részek – Fotó: Győrffy Árpád

A balatongyöröki móló a nyugati öböllel – Csak a hullámtól védett partközeli részeken alakult ki vékony jég – Fotó: Győrffy Árpád

A balatongyöröki móló strand felőli oldalán most is jegesek voltak a kövek, de úgy látszik, a hideg éjszakákon a szél nem volt elég ahhoz, hogy az egész mólót jégpáncélba burkolja – Fotó: Győrffy Árpád

Persze így is kialakult néhány érdekes forma – Fotó: Győrffy Árpád

Sokan sétáltak a györöki strandon a szép napsütésben – Fotó: Győrffy Árpád

Több büfé is nyitva volt a strandon. Természetesen csak elvitelre lehetett vásárolni – Fotó: Győrffy Árpád

A balatongyöröki Szépkilátóban is sokan megálltak gyönyörkodni. Itt is több büfé és étterem várta vásárlókat – Fotó: Győrffy Árpád
Ahogy a korábbi telek tapasztalatai alapján írtam a pénteki hírlevélben, az erős szél és az általa gerjesztett hullámzás nagyon összetett hatással van a balatoni jég kialakulására. A hullámok közvetlenül akadályozzák a felszíni jégréteg kialakulását, de a közvetett hatásuk talán ennél is erősebb. A Balaton sekélysége miatt folyamatosan felkeverik a tó vízét, így az alsóbb rétegekbe lehúzódó, akár 4 Celsius fokos víz folyamatosan melegíti a felszínen már a fagyás határára került rétegeket. Ezért hosszabb ideig tartó hideg idő kell ahhoz, hogy a Balatonon “beálljon” a jég, kialakuljon az összefüggő jégréteg.
Ez a folyamatos felkeveredés ugyanakkor azt is eredményezi, hogy közben a teljes víztömeg nagyon lehűl. Emiatt az egybefüggő felszíni jégtakaró kialakulása után sokkal gyorsabb fagy át az alatta lévő réteg, ha közben marad az erős hideg. S ha a jég megfelelő vastagságot elért, akkor már a nagyobb szél sem tudja felszakítani, csak az olvadás után. Így volt 2017 januárjában is a Balatonátcsúszás idején.
Most az első kérdés, hogy a nagy hideg idején ki tud-e alakulni az összefüggő jégtakaró a szeles idő ellenére. Amennyiben ez megtörténik, meddig lesz annyira hideg, hogy a jég nem olvad el.

Korcsolyázók a balatonfűzfői Fövenystrandon 2011. március 5-én – Fotó: Győrffy Árpád
Biztatásnak annyit – ahogy a fenti képen is látszik -, volt már olyan év, amikor március elején is lehetett korcsolyázni a Balatonon. Igaz, erre az idén nem nagyon fogadnék.
Addig is, amíg eldől, mi lesz, emlékeztetőül a balatoni télről
Kiegészítés február 14-én délelőtt: a helyzet változatlan.
Győrffy Árpád
•
Ha érdekesnek találta, egy lájkkal vagy megosztással ajánlja másnak is!
Iratkozzon fel a Balatontipp.hu hírlevelére, hogy ne maradjon le semmiről! A feliratkozással hozzájárul adatainak a hírlevél küldéséhez szükséges kezeléséhez.(Adatvédelmi szabályzatunkat és tájékoztatónkat itt olvashatja)