A Django annyira elszabadult, hogy az idei Kékszalagot is elnyerte

Petrányi Zoltán kormányos és csapata, Csetényi Csaba, Kaltenecker Károly, Lovas Zsolt, Farkas Bence és Pénzes Botond Kristóf nyerte az idei Kékszalagot egy D35-ös katamaránnal - Fotó: Győrffy Árpád

A Petrányi Zoltán kormányossal versenyző Racing Django katamarán nyerte a 2019-es Kékszalag Balaton-kerülő versenyt. A 15 és fél órás útjuk mintegy duplája az eddigi időrekordnak, de az idei szélviszonyok között ezzel is rendkívüli teljesítményt produkáltak.

 

Csütörtökön reggel 9 órakor 561 vitorlás indult el a Balatonfüred és Zamárdi között húzódó rajtzónából, hogy Balatonkenese, Siófok, Tihany, Keszthely, Tihany előtt elhaladva a balatonfüredi célig a Balatont megkerülje. A részvétel rendesen elmarad az előzőleg hirdetett 6-700-as várakozásoktól. Különösen a 11 külföldi hajó tűnik szerénynek a korábbi fogadkozásokhoz képest. Persze így is hatalmas flotta készült a Balaton bejárására.

 

A pálya rajza a rendezői utasításból

 

A füredi móló közeléből induló többtestűek és trapézos hajók az indulás utáni percekben

A toronyiránt számítva mintegy 150 kilométeres, a valóságban ennél jóval hosszabb utat eddig a leggyorsabb a Fifty-Fifty 50 lábas, kétárbócos katamarán tette meg Józsa Márton Miklós kormányossal és legénységével 2014-ben. Nekik akkor 7 óra 14 perc kellett a “körtúrához”. Azóta több olyan hajó is került a Balatonra, amelyik technikailag képes lenne ennél talán sokkal gyorsabb tempóra is, ha megfelelő szél lenne hozzá. Eddig ez nem jött össze, ahogy az idén sem.  A verseny persze akkor is verseny, ha nem születik újabb csúcs, hisz a kevébé optimális szélviszonyok ugyanúgy alkalmasak a legjobbak kiválogatására.

Az idei verseny Keneséig tartó első szakaszán egyértelműen az Opel Fifty-Fifty (kormányos: Józsa Márton Miklós) vezette a mezőnyt. Szorosan mögötte ott volt a New Black Jack (a nevezés szerinti kormányos Nagy R. Attila, később Roland Gaeblerre módosították), a PreVital (Litkey Farkas), a Nanushka (Váradi Szabó János), az RSM2 (Vándor Róbert) és a Racing Django (Petrányi Zoltán).

 

Az élboly Alsóörs, Káptalanfüred előtt

 

A kenesei forduló után

A siófoki bójánál a New Black Jack haladt el elsőként, majd az Opel Fifty-Fifty, a Prevital, a Nanushka és az RSM2 következett.

A tihanyi szoroson elsőként a Black Jack haladt át, majd a Nanushka érkezett, de a Fifty-Fifty pont a komp útvonalánál megelőzte. Negyedikként közvetlenül a nyomukban a PreVital következett, majd az RSM2 és a Racing Django. A két hajó közötti versenyben itt az utóbbi volt sikeresebb.

 

A New Black Jack Zamárdi előtt – Fotó: Győrffy Árpád

 

A Fifty-Fifty és a Nanushka versenye a komp útvonalában – Fotó: Győrffy Árpád

 

A Racing Django is a komp útvonalán nyomta le az RSM2-őt – Fotó: Győrffy Árpád

A Black Jack átkelése után éppen 10 perccel a hetedik átkelő az Extreme Saling (Dr. Kaiser Kristóf) volt. Újabb tíz perc múlva megérkezett az első egytestű hajó, a trapézos Raffica (Király Zsolt), ami így maga mögé utasította a többtestűek többségét is.

 

Az Extreme Sailing Team Szántód előtt – Fotó: Győrffy Árpád

 

Érkezik a Raffica a Tihanyi-szorosba – Fotó: Győrffy Árpád

A Tihanyi-szoros és a keszthelyi forduló bója között többször is helycsere volt az élen. Közben nem sokkal fél négy után az utolsó hajó is megkerülte a kenesei bóját.
Keszthelynél elsőként a Racing Djangó fordult, majd a Prevital, az Opel Fifty-Fifty, az Extreme Saling és a New Black Jack következett. Keszthely után a PreVital, majd a a Racing Djangó vette át vezetést.

 

A PreVital Szántód és Földvár között még az odaúton – Fotó: Győrffy Árpád

Az esti órákban nem csak a szél fogyott el, a Kwindoo nyomkövető rendszer is lehalt. Éjszakára részben megjavult a program, csak a Tihanyi-szoroson másodikként és harmadikként áthaladó Extrem Sailing Team és a Fifty-Fifty tűnt el a térképről.

 

Az élmezőny állása 19-én 0 óra 17 perckor – jól látható, hogy a Racing Django milyen hatalmas előnyre tett szert a többiekhez képest

A Racing Django reggel fél egy után futott be a Füred előtti célba. A győztes hajó kormányosa Petrányi Zoltán volt, a legénységet Csetényi Csaba, Kaltenecker Károly, Lovas Zsolt, Farkas Bence és Pénzes Botond Kristóf alkotta.

 

A Racing Django célba érkezésekor a New Black Jack, a Nanushka a tihanyi kikötő előtt járt, és kicsit lemaradva követte őket a PreVital, az RSM2 és a Raffica. És persze valahol ott volt a cél előtt az Extrem Sailing Team és a Fifty-Fifty is.

Mint a szervezők közleményéből kiderült, a második a 20 perccel később befutó Extrem Sailing Team lett Kaiser Kristóf kormányossal és a Pajor Szabolcs Levente, Munka Márton, Szigeti Stacey Dániel, Hercsel Máté, Kuczora Gergely összeállítású legénységgel.
A harmadik helyen körülbelül újabb 20 perc elteltével a Prevital végzett a 13-szoros Kékszalag győztes Litkey Farkas kormányossal és a Litkey Balmaz, Lepp Gyula, Tóth Róbert, Bartos Zoltán összeállítású legénységgel.

Az egytestű hajók közül a Raffica volt a leggyorsabb Király Zsolt kormányossal, Kiss Árpád, Várkonyi Csaba Zoltán, Pesti Gábor, Mónus Gyula András, Klébert János, Török László, Puskás Tamás L., Weidinger György, Juhász Zsolt, Czégai Péter, Sarina Róbert, Hoffmann Henrik, Tamás Gábor Tamás, Cser László legénységgel. A csapat az abszolút versenyben az 5. helyen végzett.

Győrffy Árpád

Ráadás péntek délután a hivatalos beérkezési adatok az első 20 helyről

Abszolút helyezés Hajó Kategória Kormányos Klub Idő
1 Racing Django Nyílt többtestű Petrányi Zoltán EGIS 15:37:04
2 MKB-Extreme Sailing Team Nyílt többtestű Kaiser Kristóf ESC 15:53:58
3 PreVital Nyílt többtestű Litkey Farkas KMPVSE 16:16:10
4 New Black Jack Nyílt többtestű Roland Gaebler BYC 16:18:46
5 RAFFICA Yardstick I/1. Király Zsolt RVE 16:22:51
6 Nanushka BMW Wallis Nyílt többtestű Váradi Szabó János BYC 16:23:11
7 RSM2 Nyílt többtestű Vándor Róbert OSC 16:23:46
8 OPEL FIFTY-FIFTY Nyílt többtestű Józsa Márton Miklós HYC 16:36:25
9 HUN3BOGI Nyílt többtestű Büki Gábor KYK VSE 16:53:50
10 X40 Grandi e Grossi Nyílt többtestű Földesi Gergely ESC 17:07:39
11 IRF Nyílt többtestű Diószegi Zoltán KSE 17:19:12
12 Thunderbird Nyílt többtestű Behek István KYK VSE 17:23:10
13 Principessa Yardstick I/1. Oroszlán Péter BYC, PRYC 18:02:39
14 The Red Nyílt többtestű Sárközy András Szántódi VE 18:08:42
15 TriniTeam Nyílt többtestű Kreskai György VSC 20:55:41
16 NO1 Yardstick I/1. Szépfy Zsombor SVE, RVE 21:11:43
17 Capella 70-es cirkáló Pomucz Tamás SVSK 22:03:49
18 Viastein Lisa Yardstick I/1. Szloszjár Gábor KYK VSE 22:06:23
19 TANTÁL Yardstick I/1. Fazekas Gábor SVE 22:29:52
20 SIROCCO Összevont cirkáló Cittel Lajos MTDSC 22:30:40

 

Ha érdekesnek találta, egy lájkkal vagy megosztással ajánlja másnak is!

 

Iratkozzon fel a Balatontipp.hu heti hírlevelére, hogy ne maradjon le semmiről! A feliratkozással hozzájárul adatainak a hírlevél küldéséhez szükséges kezeléséhez.(Adatvédelmi szabályzatunkat és tájékoztatónkat itt olvashatja)

Légy te az első hozzászóló a(z) "A Django annyira elszabadult, hogy az idei Kékszalagot is elnyerte" íráshoz!

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.


*

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

Cookie szabályzat Őszintén szólva mi sem vagyunk szerelmesek a Cookie-ba, mert nem szeretjük, ha olyan dolgokat alkalmaznak velünk kapcsolatban, amivel nem vagyunk teljesen tisztába. De egyszerűen nem tudunk mit tenni ellene, ha működtetni akarjuk az oldalunkat, mert az általunk használt szoftverek, segítő alkalmazások erre épülnek. Néhány ilyen, általunk használt Cookie az egyes szolgáltatások működéséhez nélkülözhetetlen, vannak, amelyek információt, statisztikát gyűjtenek a weboldal használatáról, adatokat elemeznek, hogy segítsenek számunkra, vagy az oldalunk működését segítő, biztosító partnereink számára megérteni, az emberek hogyan használják az online szolgáltatásokat, hogy fejleszthessük azokat. A Cookie-k közül egyesek átmenetileg működnek, és a böngésző bezárása után eltűnnek, de tartósak is megtalálhatók köztük, amelyek a számítógépeden tárolódnak. Ha látogatása során Ön mellőzi a Cookie-k használatát, tudnia kell, hogy a oldal nem fog az elvártaknak megfelelően működni. Ha a számítógépén már megtalálható Cookie-k közül szeretne törölni, kattintson a böngészőben található "Súgó" menüpontra és kövesse a böngésző szolgáltatójának utasításait! Még többet megtudhat a Cookie-król, azok törléséről és irányításáról a www.aboutcookies.org weboldalon!

Bezár