A badacsonyi Borbély Tamás nyerte az „Év Bortermelője Magyarországon 2020” címet

Borbély Tamás újbort csapol egy korábbi Márton-napi Vigasságon Badacsonyban - Fotó: Győrffy Árpád

A Magyar Bor Akadémia által gondozott „Év Bortermelője Magyarországon 2020” cím idei díjazottjának nevét december 4-én délben online sajtótájékoztató jelentették be. A díj nem egy bor kiváló minőségének elismerését jelenti, hanem a nyertes bortermelő több éven át tartó, kiemelkedő teljesítményéért, borainak állandó, kiváló minőségéért, azok hazai és külföldi sikereiért, a borszakmáért tett erőfeszítéseiért adományozható.

A Magyar Bor Akadémia közleménye szerint a fiatal badacsonyi borász anyatej helyett lopószáron nevelkedett. Csanádi József egykori költői túlzásából annyi biztosan igaz, hogy a gyerekszobája a pincében lehetett, mert édesapja és édesanyja mellett Tamás is kivette a részét a szőlővel való munkából már felcseperedése idején.

Borbély Tamás már eddig is rekordere volt a díjnak, mert 2012 óta kilencedik alakommal választotta jelöltnek a szakma és a hozzáértő nagyközönség. Az iránta és munkája iránt tanúsított bizalom tehát régóta töretlen, de idén végre beteljesedett a borász nagy álma, hogy az ő nevét mondják ki győztesnek.

A méltatás szerint Tamás tudását édesapjától kapta, kitartó és határozott jellemét édesanyjától örökölte. A fiatalok lendületével, újítási vágyával, örökös jókedvével alkot egyre szebb és érdekesebb borokat, melyek nemzeti és nemzetközi viszonylatban is egyre sikeresebbek. A 23 hektáron gazdálkodó Borbély Családi Pincészet vulkáni talajon termelt tüzes, karakteres borai nagyon népszerűek a hazai borfogyasztók körében. A kiváló borok mögött rengeteg munka, idő, kísérletezés áll.

Borbély család Borbély Családi Pincészet

A Borbély család – Tamás (balról), Dia, Gabi és Gyula néhány évvel ezelőtt a kóstolótermük avatásán – Fotó: Győrffy Árpád

„Amióta az eszemet tudom, a szőlő-bor termelés a mindennapjaink része volt, a sorsom már akkor megpecsételődött, amikor a születésem tavaszán, 1981-ben szüleim az első saját ültetvényüket telepítették, ami a mai birtokközpont. Borrendi avatásomon az akkori nagymester, Csanádi József mondta: „Anyatej helyett lopószáron nevelkedett.”

A Borbély Tamás eddigi kedvenc évjárata a 2010-es volt, amikor a sok nehézség ellenére, kitartó munka árán kiemelkedő borokat készítettek, melyekkel komoly sikereket értek el. Hasonlóan alakult a 2016-os évjárat is. Szeretnék minden évjáratból kihozni a maximumot, de főleg megismerni az Olaszrizling rejtette lehetőségeket minden dűlőben. Tamás nagyon érdeklődik a pezsgőkészítés iránt is, hiszen repertoárjukból talán már csak ez a termék hiányzik. A jövőben tervezi minél több hazai és külföldi pezsgőház méthode traditionelle pezsgőit megismerni, hogy egyszer, talán nem is olyan sokára, ők is belefoghassanak a pezsgőkészítésbe saját birtokukon.

Borbély Tamás - vonyarcvashegyi Őszi Borparádé

Borbély Tamás (jobbról) Bács-hegyi Olaszrizlinggel kínálja a vendégeket a vonyarcvashegyi Őszi Borparádén – Fotó: Győrffy Árpád

Tamást 2001-ben a Badacsonyi Vinum Vulcanum Borlovagrend borlovaggá ütötte, melynek életében azóta is aktívan részt vesz. 2011-ben a Magyar Bor Akadémia tagjai közé fogadta, 2016-tól Badacsony Hegyközség elnöke, a borvidék szőlészeti küldötte a Hegyközségek Nemzeti Tanácsában, valamint a Hegyközségek Nemzeti Tanácsának Etikai-, Jelölő- és Szavazatszámláló Bizottságának elnöke.

A díjért versengők közül, a jelölés során a legtöbb szavazatot kapott borászok neve abc sorrendben

Borbély Tamás (Badacsonyi borvidék)
Figula Mihály (Balatonfüred-Csopaki borvidék)
Ipacs-Szabó István (Villányi borvidék)
Liptai Zsolt (Pannonhalmi borvidék)
Nyúlné dr. Pühra Beáta (Etyek-Budai borvidék)

Ha érdekesnek találta, egy lájkkal vagy megosztással ajánlja másnak is!

 

Iratkozzon fel a Balatontipp.hu hírlevelére, hogy ne maradjon le semmiről! A feliratkozással hozzájárul adatainak a hírlevél küldéséhez szükséges kezeléséhez.(Adatvédelmi szabályzatunkat és tájékoztatónkat itt olvashatja)

Hasznos lehet!

1 Comment on "A badacsonyi Borbély Tamás nyerte az „Év Bortermelője Magyarországon 2020” címet"

  1. Langer László | 2020.12.19. at 12:09 |

    Köszönöm az egész évi hirleveleket .Kellemes Karácsonyi ünnepeket !

Comments are closed.

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

Cookie szabályzat Őszintén szólva mi sem vagyunk szerelmesek a Cookie-ba, mert nem szeretjük, ha olyan dolgokat alkalmaznak velünk kapcsolatban, amivel nem vagyunk teljesen tisztába. De egyszerűen nem tudunk mit tenni ellene, ha működtetni akarjuk az oldalunkat, mert az általunk használt szoftverek, segítő alkalmazások erre épülnek. Néhány ilyen, általunk használt Cookie az egyes szolgáltatások működéséhez nélkülözhetetlen, vannak, amelyek információt, statisztikát gyűjtenek a weboldal használatáról, adatokat elemeznek, hogy segítsenek számunkra, vagy az oldalunk működését segítő, biztosító partnereink számára megérteni, az emberek hogyan használják az online szolgáltatásokat, hogy fejleszthessük azokat. A Cookie-k közül egyesek átmenetileg működnek, és a böngésző bezárása után eltűnnek, de tartósak is megtalálhatók köztük, amelyek a számítógépeden tárolódnak. Ha látogatása során Ön mellőzi a Cookie-k használatát, tudnia kell, hogy a oldal nem fog az elvártaknak megfelelően működni. Ha a számítógépén már megtalálható Cookie-k közül szeretne törölni, kattintson a böngészőben található "Súgó" menüpontra és kövesse a böngésző szolgáltatójának utasításait! Még többet megtudhat a Cookie-król, azok törléséről és irányításáról a www.aboutcookies.org weboldalon!

Bezár