Biciklivel is szabad a sör a fröccs és a hosszúlépés

Kedves biciklisek! Hadd osszak meg mindenkivel egy fontos hírt. A kormány 2012. augusztus végén módosította az 1/1975. (II. 5.) KPM-BM együttes rendeletet, amit egyébként KRESZ néven ismerünk. Az alábbi  4. paragrafust egy új 4. bekezdéssel egészítettek ki, ami szerint mostantól a főutak kivételével alkoholos – nem ittas 🙂 – állapotban is lehet biciklizni, ha egyébként az érintett a jármű biztonságos vezetésére képes állapotban van.

4. § (1) Járművet az vezethet, aki
a) a jármű vezetésére jogszabályban meghatározott, érvényes engedéllyel rendelkezik, és a jármű vezetésétől eltiltva nincs,
b) a jármű biztonságos vezetésére képes állapotban van, továbbá
c) a vezetési képességre hátrányosan ható szer befolyása alatt nem áll, és szervezetében nincs szeszes ital fogyasztásából származó alkohol.
(2) A jármű vezetését az üzembentartó nem engedheti meg, illetőleg a vezető nem engedheti át olyan személynek, aki az (1) bekezdésben meghatározott feltételeknek nem felel meg.
(3) Az (1) bekezdésben említett engedélyt a vezetőnek vezetés közben magánál kell tartania.
(4) Az (1) bekezdés b) pontjában foglalt feltétel fennállása esetén – a főútvonalon kerékpározás esetét kivéve – a kerékpárosra nem kell alkalmazni az (1) bekezdés c) pontjában meghatározott korlátozást.”

A módosítás már életbe is lépett, így nyugodtan le lehet nyomni egy sört, fröccsöt, hosszúlépést. Persze vigyázzunk magunkra és egymásra!
Győrffy Árpád

A kép a 400 Éves Vámházban – Berki Betérőben – készült 2011-ben, alkalmi biciklis ismerősömmel előre ittunk a hatóságok bölcsességére

 


 

 

és egy ráadás az érintett minisztériumtól

KRESZ-módosítások: a közlekedés biztonsága a cél, nem a bírságolás

A Kormány más közlekedési tárgyú kormányrendeletekkel egyidejűleg, főként a szakpolitikusok kezdeményezésére létrejött munkacsoport kezdeményezései nyomán módosította, pontosította a KRESZ egyes rendelkezéseit. A szabályozás egyértelműsítésének célja, hogy az előírások elsősorban ne a szankcionálásra adjanak alapot, hanem a közlekedés biztonságát javítsák az érthető és betartható követelmények meghatározásával.

Már augusztusban hatályba lép a várakozási tilalom enyhítése: az útmenti ingatlan előtt a behajtást akadályozva parkolók nem bírságolhatók, ha a megálláshoz az ingatlan tulajdonosa (vagy az azzal rendelkezni jogosult) hozzájárulását adta.

A KRESZ idén szeptembertől érvényes módosítása egyértelműen kimondja, hogy tilos a közúti közlekedés hatósági ellenőrzését megakadályozni, megzavarni és az ellenőrzés eredményét befolyásolni. A határozott tilalom megállítja a sebességellenőrzés meghiúsítására alkalmas, így közlekedésbiztonsági kockázatot hordozó lézerblokkolók további terjedését. Az új szabályozás ugyanakkor rögzíti, hogy az ellenőrzést előrejelző eszközök alkalmazása megengedett. A nemzetközi gyakorlat nem egységes a radardetektorok engedélyezésében. A módosítás előkészítését szolgáló szakmai vita eredménye szerint ezek az eszközök nem befolyásolják olyan mértékben az ellenőrzések hatékonyságát, hogy az szükségessé tenné tilalmukat. Ugyanakkor használatuk kedvező hatása lehet, hogy az előrejelzés alapján az autós óvatosabban, körültekintőbben vezet.

További újdonság a torlódásoknál alkalmazandó biztonsági folyosó, vagyis az, hogy szeptembertől a két vagy több sávos autópályákon és autóutakon közlekedőknek torlódáshoz érve a legbelső sávban balra, míg a többi sávokban szorosan jobbra kell húzódniuk. A forgalmat ellenőrző, útfenntartó, vagy balesetet szenvedett személyek, műszaki hibás járművek mentését végző gépkocsik így komolyabb fennakadás nélkül, zökkenőmentesen haladhatnak tovább. A felszabadult pályarészen a megkülönböztető jelzést használó járművek is a terelővonalakat átlépve folytathatják útjukat. Az előírás a korábbi KRESZ-módosításban megnyitott lehetőség alapján álló kocsisorok között szabályosan előre haladó motorkerékpárosok biztonságát is növeli.

A KRESZ egy ma is hatályos rendelkezésének pontosításával baleset vagy egy gépkocsi kigyulladása esetén a nem érintett járművek vezetői kötelesek lesznek tőlük elvárható módon segítséget nyújtani, és ehhez a rendelkezésükre álló elsősegélynyújtó felszerelést vagy tűzoltó készüléket használni vagy átadni. A pontosítás nyomán a KRESZ szabályai alapján a felsorolt eszközök hiánya egy rutinellenőrzésen nem szankcionálható. Az elsősegélynyújtó felszerelés vagy az előírt tűzoltó készülék nélkül közlekedő jármű vezetője azonban egy baleset vagy tűzeset kapcsán felelősséggel tartozik a segítségnyújtás elmulasztásáért. A módosítás a közlekedők józan belátásában bízva csak az ésszerű és méltányos mértékben él a bírságolás eszközével. – Nemzeti Fejlesztési Minisztérium”

 

Hasznos lehet!

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

Cookie szabályzat Őszintén szólva mi sem vagyunk szerelmesek a Cookie-ba, mert nem szeretjük, ha olyan dolgokat alkalmaznak velünk kapcsolatban, amivel nem vagyunk teljesen tisztába. De egyszerűen nem tudunk mit tenni ellene, ha működtetni akarjuk az oldalunkat, mert az általunk használt szoftverek, segítő alkalmazások erre épülnek. Néhány ilyen, általunk használt Cookie az egyes szolgáltatások működéséhez nélkülözhetetlen, vannak, amelyek információt, statisztikát gyűjtenek a weboldal használatáról, adatokat elemeznek, hogy segítsenek számunkra, vagy az oldalunk működését segítő, biztosító partnereink számára megérteni, az emberek hogyan használják az online szolgáltatásokat, hogy fejleszthessük azokat. A Cookie-k közül egyesek átmenetileg működnek, és a böngésző bezárása után eltűnnek, de tartósak is megtalálhatók köztük, amelyek a számítógépeden tárolódnak. Ha látogatása során Ön mellőzi a Cookie-k használatát, tudnia kell, hogy a oldal nem fog az elvártaknak megfelelően működni. Ha a számítógépén már megtalálható Cookie-k közül szeretne törölni, kattintson a böngészőben található "Súgó" menüpontra és kövesse a böngésző szolgáltatójának utasításait! Még többet megtudhat a Cookie-król, azok törléséről és irányításáról a www.aboutcookies.org weboldalon!

Bezár