Balatonfűzfő – A Balaton legérdekesebb parti sétánya, bicikliútja lehet belőle

A balatoni régió idei legnagyobb sétányfejlesztésének kivitelezési munkái kezdődtek el a napokban hivatalosan is Balatonfűzfőn.

A város déli partvonalán végigfutó útvonal gyalogos és kerékpáros összeköttetést biztosít a település különálló részei között, felfűzi, megközelíthetővé teszi a már meglévő és tervezett turisztikai attrakciókat, egyben a Balatoni Bringakör nyomvonalát módosítva javítja a regionális kerékpározási lehetőségeket is.

Mint Marton Béla polgármestertől és a hivatal illetékes munkatársaitól megtudtuk, az önkormányzat 2012 szeptemberében nyújtotta be pályázatát, hogy támogatást nyerjen a fejlesztéshez. Az első határozat még a szükségesnél kisebb összegről szólt, de az önkormányzati kifogás elismerése után a regionális fejlesztési ügynökség korrigálta saját korábbi döntését és megítélte a kért 449 milliós vissza nem térítendő támogatást. Az összeg a beruházás teljes költsége, tehát nincs szükség helyi forrásra, a finanszírozás egészét az Európai Unió polgárainak adóiból biztosítják.

Több körös pályáztatás, egyes részek újraterveztetése, engedélyeztetése után végül az idén júniusban tudták kihirdetni a már eredményes közbeszerzési eljárás eredményét. Egy hónappal ezelőtt megkötötték a vállalkozási szerződéseket és a munkaterületet is átadták. A konkrét kivitelezői munkákra, a sétány és a kapcsolódó elemek kialakítására, megépítésére összesen három hónap áll rendelkezésre, hisz a beruházás tervezett műszaki átadás-átvételének időpontja 2015. október 26.

 

Marton Béla (jobbról) és Wolf Gábor, a sétány építését végző cég vezetője elhelyezi a beruházás jelképes alapkövét. A kő alatti fémurnában elhelyezett anyagok a településről szóló információk mellett digitális formában tartalmazzák a fejlesztés terveit

 

A tervezett fejlesztéseket bemutató térképből kiderül az is, hogy az Almádi felől érkező biciklisek – a 6/B jel irányából – a jövőben a tobruki utcák bejárása helyett közvetlenül a parton folytathatják az utat

A fejlesztés legfontosabb célja, hogy mind a helyi lakosoknak, mind a turistáknak elérhetőbbé, megközelíthetőbbé tegyék a vízpartot az év 12 hónapjában használható parti sétány és kerékpárút kialakításával. A fejlesztéssel egy útvonalra fűzik fel a már meglévő part menti attrakciókat, a Fövenyfürdőt, a Szörfcentrumot, a három vitorlás- és egy csónakkikötőt, a horgásztelepet, a Fűzfő Motelt, a Balaton Center Kempinget, a Tobruki csónakkikötő és a Fűzfői-öböl közötti természet közeli erdőt az úgynevezett Panoráma Kilátóponttal és Panoráma híddal, a Tobruki strandot és a strand területén található szabadtéri színpadot.

A következő szezonban már nem kell a bicikliseknek a tobruki átjárónál erőlködni

 

 

Ez, a most nagyon kedvelt szakasz is kimarad, de helyette még szebb helyen vezetik a bicikliutat

 

A FAK kikötő mellett elvezető utat fel szeretnék újítani

 

 

A projekt keretében további kisebb élményelemeket, attrakciókat is kialakítanak, mint például játszóteret a Fövenystrand felőli sétányszakaszon, esőházat a Panoráma Kilátópont mellett, gyalogos és kerékpáros pihenőhelyeket a kilátópontnál, a Fűzfői-öböl csücskében, valamint a projekt keretében létrejövő, egész éven át működő kerékpáros információs pontnál, több helyen lesznek ivókutak, kerékpártámaszok és más kisebb elemek.

 

A Föbenystrand főépületében kintről is megközelíthető, ingyenes vécét működtettek már eddig is a sétálóknak, bicikliseknek, a jövőben tovább bővítik a szolgáltatásokat

 

Mint Marton Béla elmondta, a parti sétány és a kapcsolódó elemek megépítése azért is rendkívül fontos, mert a jövőben további önkormányzati és vállalkozói fejlesztésekre ad majd lehetőséget. Köztük olyan attrakcióknak, mint az Öböl Park ökoturisztikai látogatóközponttal, játszó- és pihenőparkkal, ifjúsági táborral, közforgalmú csónak és hajókikötő a Marina-Fűzfő vitorláskikötő melletti önkormányzati területen, lombkoronaösvény a Marina-Fűzfő és a Kalóz köz közötti part menti területen, pihenőhely és játszótér a Sirály étterem előtti és melletti területen.
A fejlesztés eredményeképpen teljesíteni tudják egyrészt a Balaton-törvényben előírt kötelezettségüket, másrészt a vízparti panoráma, a Balaton-part megközelíthetőségének biztosítása elősegíti a város üdülőhelyi arculatának kialakulását, ezáltal turisztikai szerepkörének javítását, turisztikai pozíciójának erősítését.
A projektet az önkormányzat konzorciumi partner bevonása nélkül, civil szervezetekkel és vállalkozásokkal szoros együttműködésben valósítja meg – mondta a polgármester.

Kép és szöveg Győrffy Árpád

 

Itt is feliratkozhat a hírlevelünkre

Hasznos lehet!

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

Cookie szabályzat Őszintén szólva mi sem vagyunk szerelmesek a Cookie-ba, mert nem szeretjük, ha olyan dolgokat alkalmaznak velünk kapcsolatban, amivel nem vagyunk teljesen tisztába. De egyszerűen nem tudunk mit tenni ellene, ha működtetni akarjuk az oldalunkat, mert az általunk használt szoftverek, segítő alkalmazások erre épülnek. Néhány ilyen, általunk használt Cookie az egyes szolgáltatások működéséhez nélkülözhetetlen, vannak, amelyek információt, statisztikát gyűjtenek a weboldal használatáról, adatokat elemeznek, hogy segítsenek számunkra, vagy az oldalunk működését segítő, biztosító partnereink számára megérteni, az emberek hogyan használják az online szolgáltatásokat, hogy fejleszthessük azokat. A Cookie-k közül egyesek átmenetileg működnek, és a böngésző bezárása után eltűnnek, de tartósak is megtalálhatók köztük, amelyek a számítógépeden tárolódnak. Ha látogatása során Ön mellőzi a Cookie-k használatát, tudnia kell, hogy a oldal nem fog az elvártaknak megfelelően működni. Ha a számítógépén már megtalálható Cookie-k közül szeretne törölni, kattintson a böngészőben található "Súgó" menüpontra és kövesse a böngésző szolgáltatójának utasításait! Még többet megtudhat a Cookie-król, azok törléséről és irányításáról a www.aboutcookies.org weboldalon!

Bezár