NÉBIH – Balatoni fagyik – Négy helyen nyaltak igazán jóízűen a szakértők

Balatoni fagyik – Négy helyen nyaltak igazán jóízűen a szakértők – 2015.07.29.  




A szakértők és a laikus kollégáik összességében jóízűre értékelik azt a nagy közös nyalást, amivel a Balaton 20 népszerű fagyizóját vizsgálták végig többféle szempont alapján. Az összesített értékelés szerint a legjobb a füredi Bergmann Cukrászda lett, a legfinomabb fagyikat Szigligeten, Balatonmáriafürdőn és Fonyód-Bélatelepen találták.


A Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (NÉBIH) rendhagyó módon nem csak termékeket, hanem fagylalt előállító létesítményeket is tesztelte legújabb szupermenta akciójában. A vizsgálat szerint élelmiszerbiztonsági szempontból kifejezetten jó a helyzet, azonban a kisebb hiányosságok miatt 9 létesítménnyel – köztük egy fagylalt alapanyag forgalmazóval – szemben összesen 800 ezer forint bírságot szabtak ki.


A vizsgálat során NÉBIH munkatársai érzékszervi bírálatot, élelmiszerbiztonsági ellenőrzést, kedveltségi és mikrobiológiai vizsgálatot egyaránt végeztek. A hatóság az érzékszervi vizsgáló állomását, azaz a laborautót is bevetette, amely az egyébként nem szállítható fagylalt érzékszervi bírálatához nélkülözhetetlen volt.


 



Nem biztos, hogy mindenki örült neki első látásra…. 🙂


 


A vizsgált fagylaltozók jól és biztonságosan üzemeltethető fagylaltfőző, hűtő, illetve fagyasztó berendezésekkel és pultokkal üzemeltek. A jó higiéniás állapotot támasztja alá az a mintegy ezer mikrobiológiai vizsgálat is, melyek kiemelkedően jó eredményt hoztak: a szakemberek egy esetben sem találtak kifogásolni valót. Igaz, a takarítással és mosogatással kapcsolatos hiányosság viszont minden harmadik helyen akadt.


A fogyasztók megfelelő tájékoztatása hagyott némi kívánni valót maga után. Az allergén információk és az azo-festék tartalomra vonatkozó tájékoztatás hiánya jellemző probléma volt, csak úgy, mint az anyaghányad nyilvántartás megfelelő vezetése.


A csokoládéfagyik érzékszervi bírálatakor a leggyengébb termék is “átlagos” lett. Az eperfagyi felhozatal már nem volt ilyen kedvező, jócskán akadt “átlag alatti” termék is, amit aromaszegénység és jellegtelenség, azonosíthatatlan utóíz, és a szájban hagyott zsíros érzet jellemzett. A tesztelők – az összesített eredmények alapján – a legfinomabb eper- és csokifagyit Szigligeten a Várkávézóban, míg a legjobb vaníliát a Balatonmáriafürdőn székelő Florida Fagyizóban kóstolták


 



Balatoni álom a Floridából – sajnos még a múlt nyáron elnyaltam


 


A szakemberek mellett a NÉBIH laikus munkatársai is végigjárták a fagylaltozókat, hogy “átlagos” fogyasztói szempontok alapján is értékeljék azokat.


Legfontosabb tényezőként az összbenyomás szerepelt. Egyszerűen megfogalmazva: visszamennének-e az adott helyre vagy sem. Ehhez szorosan kapcsolódott a kiszolgálás minősége, a vendégbarát légkör, a hely felszereltsége, hogy gondolnak-e a speciális étrendűekre és nem utolsó sorban a higiénia.


Szomorú tapasztalat, hogy számos helyen a kiszolgálók udvariatlansága és tájékozatlansága legalább annyira állandó jelenség, mint a finom fagylalt. A termék allergén összetevőiről – egy-két kivételtől eltekintve – korrekt, de néha még csak éppen elégséges tájékoztatással sem tudtak szolgálni.


A fagylaltozókat a kóstolók 0 és 5 pont között értékelték.


 



A fenti ábrán az összesített eredményt, a kedveltséget és a finomsági vizsgálat legjobbjait is láthatjuk.


 



A fügés-diós fagyi a földvári Kárpáti fagyizóból tavaly díjat kapott a balatoni fagyik versenyén – a NÉBIH szakemberei most inkább fügét ítéltek neki élelmiszerbiztonsági és kedveltségi szempontból is


A kedveltségi eredmények alapján négy fagylaltozóba bármikor visszamennénk: Várkávézó (Szigliget), Bergmann Cukrászda (Balatonfüred), Florida Fagyizó (Balatonmáriafürdő), Nosztalgia Fagyizó (Fonyód-Bélatelep). 


Tegyük hozzá, én is.


(Összeállította Győrffy Árpád – kép NÉBIH-GYÁ)


Ide kattintva feliratkozhat heti hírlevelünkre, ha értesülni akar új cikkeinkről





Hasznos lehet!

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

Cookie szabályzat Őszintén szólva mi sem vagyunk szerelmesek a Cookie-ba, mert nem szeretjük, ha olyan dolgokat alkalmaznak velünk kapcsolatban, amivel nem vagyunk teljesen tisztába. De egyszerűen nem tudunk mit tenni ellene, ha működtetni akarjuk az oldalunkat, mert az általunk használt szoftverek, segítő alkalmazások erre épülnek. Néhány ilyen, általunk használt Cookie az egyes szolgáltatások működéséhez nélkülözhetetlen, vannak, amelyek információt, statisztikát gyűjtenek a weboldal használatáról, adatokat elemeznek, hogy segítsenek számunkra, vagy az oldalunk működését segítő, biztosító partnereink számára megérteni, az emberek hogyan használják az online szolgáltatásokat, hogy fejleszthessük azokat. A Cookie-k közül egyesek átmenetileg működnek, és a böngésző bezárása után eltűnnek, de tartósak is megtalálhatók köztük, amelyek a számítógépeden tárolódnak. Ha látogatása során Ön mellőzi a Cookie-k használatát, tudnia kell, hogy a oldal nem fog az elvártaknak megfelelően működni. Ha a számítógépén már megtalálható Cookie-k közül szeretne törölni, kattintson a böngészőben található "Súgó" menüpontra és kövesse a böngésző szolgáltatójának utasításait! Még többet megtudhat a Cookie-król, azok törléséről és irányításáról a www.aboutcookies.org weboldalon!

Bezár