Bringakör Bizonyítvány Fenyvesi Dorottya részére
Igazolás a Balatoni Bringakör letekeréséről és a Balatoni Bringakör Bizonyítványhoz szükséges igazoló fotók elkészítéséről
Igazolás a Balatoni Bringakör letekeréséről és a Balatoni Bringakör Bizonyítványhoz szükséges igazoló fotók elkészítéséről
Az Egyesült Nemzetek Szervezete egy harminc évvel ezelőtt elfogadott nyilatkozat alapján május 3-át jelölte meg a sajtószabadság világnapjaként. A sajtó szabadságát nem csak az mutatja, hogy mit és hogyan lehet elmondani, az is, hogyan lehet információhoz jutni.
A miniszterelnöki besorolás szerint a stadionok látogatói mellett a védett horgászok is egyenlőbbek a társadalom többi egyenlő tagjánál, derül ki egy a hétvégén kiadott kormányrendeletből, ami ennek a csoportnak az éjszakai kijárási tilalom idején is megadja a szabad mozgás lehetőségét.
Kedves Olvasó! Ahogy a friss cikkekből kiderül, ha óvatosan is, de lassan elkezdődik az idei balatoni szezon. Ehhez jó egészséget, védettséget, védettségi igazolványt és persze…
Soha ilyen különleges szezonindulás nem volt még a balatoni szálláshelyeken, mint amilyen most a május 1-ei ünnepi hétvégével kezdődik. Biztonságos felkészülési idő nélkül, rendkívül korlátozott vendég lehetőséggel kell nyitni a szálláshelyeket, miközben mostantól élesben kell működtetni a Totális Vendég Figyelő Rendszert, ami a szállásadókat is könnyen bajba keverheti.
A Badacsonyi Céh Turisztikai Egyesület szervezésében induló botanikai túra során megismerkedhetsz a Badacsony egyetlen orchidea fajával, az agárkosborral.
A Zánkai Faluház egyénileg is végezhető programként kincskereső kalandtúrát hirdetett május 1-ére a Hegy-tóhoz.
Hévízen minden évben május 1-én ünneplik a város napját. A közös ünneplésről, benne a boldog békeidőket idéző kosztümös felvonulásról az idén is le kell mondaniuk, de így sem maradnak program nélkül a városban élők vagy éppen odalátogatók.
Húsvéti hírlevelünk idején még abban bíztam, hogy legközelebb már egy újra kinyitó Balatonról adhatok hírt. Úgy tűnik erre még várni kell egy kicsit, de így is sok érdekes dologról számolhatok be.
Persze csak képletes volt a lövés, hisz se coltjuk, se pisztolytokjuk, de mégis áll a kijelentés arra, ami éppen zajlik Balatonszepezden a Balatoni Bringakör falun átvezető szakaszának nyomvonala ügyében. A község polgármestere egy aláírásgyűjtéstől megijedve olyan döntést hozott, ami helyben sem elégít ki mindenkit, a bicikliseknek pedig különösen rossz.
Pénteken akartuk újra bejárni a Halápot, hogy tavaszi képeket készítsünk a kibányászott közepű hegyről, de az erős szél miatt későbbre halasztottuk a túrát. Szerencsés döntés volt, mert ahogy utólag kiderült, fel se engedtek volna bennünket a hegytetőre.
Ha akaratlanul is, de több alkalommal megtévesztő információt közöltem olvasóinkkal a Balatonfüred délkeleti részén készülő parkról a város hivatalos honlapján megjelent cikkek alapján. Mint most kiderült, valótlan volt, hogy új strand is lesz az Aranyhíd sétányról nyíló területen.
Sokaknak lehet nagy segítség a SZÉP-kártyájukon tárolt pénz hasznos felhasználásában a kormány csütörtöki rendelete, amelyik megnyitotta az átjárás lehetőségét a különböző alszámlák között. A szállásadók körében nem biztos, hogy ugyanilyen nagy lesz az öröm, mert ezzel egy időre megszűnik a kivételezett helyzetük.
A balatoni települések csak kemény feltételek teljesítése esetén hajlandók fogadni az idén a Lime Elektromos Roller Megosztó járműveit, mivel a múlt nyáron tartott rövid és szűk körű főpróba nagyon sok problémát vetett fel.
A Media1 értesülése szerint a Ság-hegy és több Balaton-felvidéki védett terület lesz a forgatási helyszíne a TV2 Média Csoport legújabb kalandreality műsorának. A természetvédelmi engedély szerint a legfontosabb helyszín a Gyenesdiás határában lévő felhagyott dolomitbánya lesz, ahol több mint egy hónapra berendezkednek a műsor készítői.
Néhány hete számoltam be egy sikeres projektünkről, az aligai egykori úttörőtábor helyén tervezett gigatársasház építésének leállításáról. A tiltakozást akkor a kormányig közvetítő Witzmann Mihály kormánypárti országgyűlési képviselő most ismét egy olyan ügyben ért el eredményt, amit ugyancsak a Balatontippen indítottunk el négy hónapja.
Siófokon P+R parkoló, Balatonföldvár, Balatonmáriafürdőn új vasúti átjáró, Fonyódon új közúti átjáró, Balatonőszödön, Bogláron, Fonyódon zajárnyékoló fal, Szántódon új peron épül többek között a déli vasút rekonstrukciójának újabb szakaszában, adta hírül közleményében a beruházó.
Igazolás a Balatoni Bringakör letekeréséről és a Balatoni Bringakör Bizonyítványhoz szükséges igazoló fotók elkészítéséről
Igazolás a Balatoni Bringakör letekeréséről és a Balatoni Bringakör Bizonyítványhoz szükséges igazoló fotók elkészítéséről
Igazolás a Balatoni Bringakör letekeréséről és a Balatoni Bringakör Bizonyítványhoz szükséges igazoló fotók elkészítéséről
Igazolás a Balatoni Bringakör letekeréséről és a Balatoni Bringakör Bizonyítványhoz szükséges igazoló fotók elkészítéséről
A Balatoni Bringakör túrát 2021-ben letekerők, és ezt megfelelő pecsétekkel, fotókkal igazolók névsora, túrájuk adatival és esetenként fotójukkal.
A védelmi intézkedések lépcsőzetes feloldásának első fokozatáról szóló 144/2021. (III. 27.) Korm. rendelet szerint a kettőmillió-ötszázezredik COVID-19 elleni oltóanyaggal történő védőoltás első dózisa beadásához kapcsolódó rendelkezések az alábbiak.
A hosszú hétvégén sokakat vonzott a Balatonhoz a szép táj, a szél ellenére is kellemes kiránduló idő és nem utolsó szempontként fővárosinál talán lazábban kezelt járványügyi korlátozás.
Több érdekes hírrel jelentkezünk a Balatontipp hírlevelének ünnepi számában. Több más mellett bemutatjuk az újra önálló intézményként működő Balatoni Limnológiai Kutatóintézet igazgatóját, Erős Tibort.
Nagyon jól halad a hévízi orosz ortodox egyházközség templomának építése. A korábbi ígéretek és a munka jelenlegi állása szerint a nyárra el is készülhet az épület.
Április 1-étől felfüggesztettek minden, korábban még el nem indított építési lehetőséget Szentantalfa külterületi részén. A tilalom a helyi rendezési terv felülvizsgálatának befejezéséig lesz érvényben. Erre akár három éve is lehet az önkormányzatnak, de jóval előbb szeretnének előállni az építési szándékokat jobban kordában tartó szabályokkal.
A Balatonnál nagyon sok, sokszor teljesen ellentétes érdek feszül egymásnak. Mindenkinek be kellene látni, hogy egymásért, végül is a jövő nemzedékért fenn kell tartani a Balatont. Ehhez kompromisszumokat kell kötni – vallja a kilenc év után újra önálló intézményként működő Balatoni Limnológiai Kutatóintézet igazgatója.
Alig két hónap alatt 2600 kilométert gyalogoltak le közösen a tihanyi Levendula Klub tagjai, hogy teljesítsék a “Mozdulj Tihany” címmel megfogalmazott kihívást. A közös eredménnyel teljesítették az Országos Kékkör teljes útvonalát.
A múlt év végén a parlament törvényben korlátozta a drónok használatát. Például lakott területen még a legapróbb, igazi játéknak tekinthető eszközöket is csak egy hónappal előre kért légtérengedéllyel, pilótavizsgával lehet használni, ha azokon kamera van. Most bővítenék a korlátozások alá eső repülő eszközök körét, és több földi eszközre is kiterjesztenék a tilalmakat.
A Bahart oldalán olvasható menetrend szerint a korábbi hagyományoknak megfelelően a húsvét előtti szombaton elindul a hajózás a Balatonon. A május 15-éig tartó időszakban Siófok-Balatonfüred-Tihany, illetve Badacsony-Fonyód között közlekednek a járatok.
Jövő áprilistól megszépülten, a tóhoz, a térséghez jobban illő arculattal, növényvilággal és új attrakciókkal, köztük egy zenepavilonnal várja a vendégeket Hévíz legismertebb része, a gyógytó előtti park, benne a Schulhof sétánnyal – jelentette be Papp Gábor szerdán délelőtt a fürdő bejárata előtt.
A város kezdeményezésére elindított, több szervezet összefogásával megvalósuló projektnek köszönhetően újabb attrakcióval is bővül Hévíz szabadidős turisztikai kínálata, derül ki az önkormányzat közleményéből.
Ütemterv szerint zajlik a vasúti fejlesztési munka a Balaton északi partján, és a nyár elejétől újra közlekednek a vonatok, amiket jelenleg buszokkal pótolnak – derül ki a Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő Zrt. (NIF) szerdai közleményéből.
Magyarország kormánya Orbán Viktor aláírásával egy március 22-én kelt rendeletben módosította a nemzetgazdasági szempontból kiemelt jelentőségű üggyé nyilvánított fejlesztésekről szóló korábbi jogszabályt, és abból törölte a balatonvilágosi egykori úttörőtáborra vonatkozó pontot. Ennek megfelelően megszüntek azok a különleges szabályok, ami alapján a lakóház monstrumot fel lehetett volna építeni.
Kedves Olvasó! Két héttel ezelőtt sajnos hiába jósoltam a tavasz érkezését, az elmúlt napokban inkább a tél tért vissza. Én persze nem adom fel, ahogy…
Sokan elsiratták a napokban a balatonalmádi Határ Éttermet, miután a vendéglő Facebook-oldalán március 15-én megjelent a hír, hogy utoljára gyújtják be a rostlapot. Pedig nincs vége semminek. Ahogy a franciák mondanák: meghalt a király, éljen a király! – hisz a bezárással egy új vendéglő születik, ráadásul a régi is megmarad.
Magasabb fokozatba kapcsoltak az egykori balatonaligai pártüdülő, a mai Club Aliga fejlesztői. A gyakorlatban is megkezdték a kiaknázását a kormánytól tavaly augusztusban rendelettel kapott kivételes lehetőségeknek. Ehhez desszertként a napokban még egy újabb milliárdos ajándékcsomag is érkezett nekik a közös kasszánkból.
Az idén a korábbi években megszokottnál előbb, március 24-26-án megkezdik az első biológiai légi szúnyoggyérítést a Balatonnál, valamivel több mint ezer hektáron, ott, ahol elindult a lárvák kikelése – közölte a Balatoni Szövetség (BSZ) által megbízott szakértői csoport vezetője pénteken az MTI-vel.
Hetvenegy éves korábban jelentősen kibővül a Balatonfenyvesről induló, a Nagyberek különleges világát járó egykori gazdasági vasút útvonala. Várhatóan a nyár elejére visszaépítik a 19 éve leállított Imremajor és Csisztafürdő közötti szakaszt.
A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ
Cookie szabályzat Őszintén szólva én sem vagyok szerelmes a Cookie-ba, mert nem szeretem, ha olyan dolgokat alkalmaznak velünk kapcsolatban, amivel nem vagyunk teljesen tisztába. De egyszerűen nem tudunk mit tenni ellene, ha működtetni akarjuk az oldalunkat, mert az általunk használt szoftverek, segítő alkalmazások erre épülnek. Néhány Cookie az egyes szolgáltatások működéséhez nélkülözhetetlen, vannak, amelyek információt, statisztikát gyűjtenek a weboldal használatáról, adatokat elemeznek, hogy segítsenek számunkra, vagy az oldalunk működését segítő, biztosító partnereink számára megérteni, az emberek hogyan használják az online szolgáltatásokat, hogy fejleszthessük azokat. A Cookie-k közül egyesek átmenetileg működnek, és a böngésző bezárása után eltűnnek, de tartósak is megtalálhatók köztük, amelyek a számítógépeden tárolódnak. Ha látogatása során Ön mellőzi a Cookie-k használatát, tudnia kell, hogy a oldal nem fog az elvártaknak megfelelően működni. Ha a számítógépén már megtalálható Cookie-k közül szeretne törölni, kattintson a böngészőben található "Súgó" menüpontra és kövesse a böngésző szolgáltatójának utasításait! Még többet megtudhat a Cookie-król, azok törléséről és irányításáról a www.aboutcookies.org weboldalon!