Balatonakali – Sétahajózás, főzőverseny és tűzkerék gurítás – június 25.

Egy korábbi tűzkerék gurítás Balatonakaliban - fotó Győrffy Árpád

Rendkívül változatos programokkal nyitják az idei turisztikai szezont Balatonakaliban. Az első hajó fogadása mellett főzőversenyen, Szent Iván-éji tűzkerék gurításon, kemencés kenyérsütésen, kulturális programokon vehetnek részt az érdeklődők.

 

A tervezett program

10:30 Első hajó fogadása, szezonnyitogató gondolatok a Kikötőben

Közreműködnek: A Balatonakali Modern Tánccsoport és Fourtissomo térzenével

Kb. 10:45 és 11,30 órakor Egy órás, kedvezményes sétahajókázás

Kb. 10:45-kor az első hajó indulása után fúvós séta a Művelődési Ház udvarára,

ahol 8 órától kemencés kenyérsütés zajlik, majd további programok a helyszínen:

Fúvós percek a színpadon, ezt követően egész napos zenés hangulatkeltés

14:00 órától Leves a bográcsban!- főzőverseny a Művelődési Ház udvarán. Előzetes jelentkezés, további információ: Ihász Csilla-06-30-226-83-46.

A délután folyamán Szent Iván éjre készülve: lámpás készítés gyermekeknek ( a készlet erejéig)

Színpadi programok

17:00 Néptánc határon túli magyar gyermekektől

18:00 Holle Anyó Színház: Aranyszínű bárány

19:00 Tarisznyások együttes: Széltarisznya című műsora

Közben: eredményhirdetések, Tüzes Borok bemutatója

kb. 20:30-kor útjára indítjuk a Szent Iván éji tűzkereket, interaktív, műsorokkal, megállókkal tarkított tüzes sétájára tartsanak velünk, míg a Balaton vize ki nem oltja…

„Leves a bográcsba!”

Bármilyen jellegű, tartalmas leves készítéséhez várjuk az érdeklődőket, bográcsozáshoz kedvet érzőket június 25-én, szombaton délután 14 órától. Helyszín: Balatonakali, Művelődési Ház, Petőfi u. 2.

A leves: folyékony főtt étel, amit rendszerint első fogásként tálalnak, nagyobbrészt folyadékból álló, többnyire meleg étel; tápláló értékét és ízét a belefőzött zöldség, tészta, hús adja meg. Hagyománya aratáskor (június végén Péter-Pál nap körül): a forró nyáron a vizet és sót is pótolta a szervezetben.
Tartsanak velünk, az önkormányzat anyagi támogatást (5.000.-Ft) nyújt a főző csapatoknak, ennek módjáról a programszervezőnél érdeklődjenek.
Előzetes jelentkezést kérünk, melyet lehetőleg a versenyt megelőző napig tegyenek meg az alábbi elérhetőségeken: 06-30-226-83-46. / program@balatonakali.hu – Ihász Csilla programszervező

A Balatonakali Öreg Bikák egy korábbi főzőversenyen - fotó Győrffy Árpád

A Balatonakali Öreg Bikák egy korábbi főzőversenyen – fotó Győrffy Árpád

 

Versenyszabályzat

A nevezési szándékot kérjük előre jelezni. (Jelentkezés:06-30-226-83-46, Ihász Csilla). A versenyző csapatok a főzéshez anyagi támogatást kapnak, erről jelentkezéskor adunk pontos tájékoztatást.
Az alapanyagok beszerzését a versenyzők végzik, annak minőségéért felelősséget vállalva. Minden nevező maga gondoskodik a főző, ill. sütő alkalmatosságokról, egyéb hozzávalókról. Az alapanyagokat a higiéniai szabályok figyelembe vételével, betartásával, a megfelelő védőeszközök (kötény, kesztyű) használatával kell elkészíteni.
A nevezők vállalják, hogy csapatuk mellett az érdeklődők számára is tartanak kóstoltatást a „készlet erejéig”.
A főzéshez vagy tűzifát, vagy engedélyezett típusú, kifogástalan állapotú a kereskedelemben kapható PB-gázégőt szabad csak használni. A helyszínen csak egy PB-gázpalackot szabad tartani, azt, amelyet a főzéshez pillanatnyilag használnak. A kiürült PB-gázpalackot le kell szerelni, a helyszínről el kell távolítani, miután felszerelték a záró hollandianyát és a zárókupakot.
A szervezők biztosítják a zsűrizéshez és kóstoltatáshoz szükséges alapanyagokat, valamint a helyszínen ivóvíz vételi lehetőséget.
A főzés befejezése után minden olyan körülményt meg kell szüntetni, amely tüzet okozhat, a parazsat le kell vízzel önteni, majd be kell földdel takarni, szükség szerint később ellenőrizni, hogy megszűnt-e az izzás. (A tüzet teljesen el kell oltani!) A hulladékok elszállításáról a környezetvédelmi szabályok betartásával a versenyzők gondoskodnak (a szervezők erre a célra műanyag zsákokat és helyszíni szemeteseket biztosítanak). A terület tiszta, rendezett, eredeti állapotban történő visszaadása a versenyzők kötelessége.
Balatonakali Község Önkormányzata

 

Itt is feliratkozhat a hírlevelünkre

Hasznos lehet!

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

Cookie szabályzat Őszintén szólva mi sem vagyunk szerelmesek a Cookie-ba, mert nem szeretjük, ha olyan dolgokat alkalmaznak velünk kapcsolatban, amivel nem vagyunk teljesen tisztába. De egyszerűen nem tudunk mit tenni ellene, ha működtetni akarjuk az oldalunkat, mert az általunk használt szoftverek, segítő alkalmazások erre épülnek. Néhány ilyen, általunk használt Cookie az egyes szolgáltatások működéséhez nélkülözhetetlen, vannak, amelyek információt, statisztikát gyűjtenek a weboldal használatáról, adatokat elemeznek, hogy segítsenek számunkra, vagy az oldalunk működését segítő, biztosító partnereink számára megérteni, az emberek hogyan használják az online szolgáltatásokat, hogy fejleszthessük azokat. A Cookie-k közül egyesek átmenetileg működnek, és a böngésző bezárása után eltűnnek, de tartósak is megtalálhatók köztük, amelyek a számítógépeden tárolódnak. Ha látogatása során Ön mellőzi a Cookie-k használatát, tudnia kell, hogy a oldal nem fog az elvártaknak megfelelően működni. Ha a számítógépén már megtalálható Cookie-k közül szeretne törölni, kattintson a böngészőben található "Súgó" menüpontra és kövesse a böngésző szolgáltatójának utasításait! Még többet megtudhat a Cookie-król, azok törléséről és irányításáról a www.aboutcookies.org weboldalon!

Bezár