Alsóörs – Az ébredő erő című ingyenes vetítéssel élesztik újra a Művház-Mozit

Újra indul a mozizás az alsóörsi művelődési házban

Ajándék vetítéssel indítják újra a mozizást az alsóörsi Eötvös Károly Művelődési Házban. December 14-én 19 órától a Star Wars – Az ébredő erő című filmet nézheti meg ingyen mindenki, aki időben érkezik a vetítésre.

 

Mint Kálmánfi Gábor, az intézmény munkatársa elmondta, a Művház-Mozi alapvetően azt a célt szolgálná, hogy a fiatalabb korosztály is ellátogasson a művelődési házba. A színpad felett letekerhető, nyolc méter széles vetítővászon, projektor, és dinamikus hangfalak segítségével maximum 200 embernek tudnak igazi moziélményt nyújtani.
A december 14-én 19 órakor kezdődő ajándék vetítés, a Star Wars – Az ébredő erő kísérleti jellegű, de januártól havonta egy-két alkalommal terveznek mozit. Lesznek amolyan dupla előadások is, lesz matiné (gyerekeknek), illetve időnként egy-egy filmet majd beszélgetés is követ – igény szerint.
A kínálatban a lehető legfrissebb filmek, illetve klasszikus alkotások is szerepelnek majd a közönség igényeihez is alkalmazkodva. A filmek stílusa is változatos lesz: akciófilmek, drámák, vígjátékok, művész-filmek, ifjúsági filmek – ígérte Kálmánfi Gábor.

 

Itt is feliratkozhat a hírlevelünkre

Hasznos lehet!

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

Cookie szabályzat Őszintén szólva mi sem vagyunk szerelmesek a Cookie-ba, mert nem szeretjük, ha olyan dolgokat alkalmaznak velünk kapcsolatban, amivel nem vagyunk teljesen tisztába. De egyszerűen nem tudunk mit tenni ellene, ha működtetni akarjuk az oldalunkat, mert az általunk használt szoftverek, segítő alkalmazások erre épülnek. Néhány ilyen, általunk használt Cookie az egyes szolgáltatások működéséhez nélkülözhetetlen, vannak, amelyek információt, statisztikát gyűjtenek a weboldal használatáról, adatokat elemeznek, hogy segítsenek számunkra, vagy az oldalunk működését segítő, biztosító partnereink számára megérteni, az emberek hogyan használják az online szolgáltatásokat, hogy fejleszthessük azokat. A Cookie-k közül egyesek átmenetileg működnek, és a böngésző bezárása után eltűnnek, de tartósak is megtalálhatók köztük, amelyek a számítógépeden tárolódnak. Ha látogatása során Ön mellőzi a Cookie-k használatát, tudnia kell, hogy a oldal nem fog az elvártaknak megfelelően működni. Ha a számítógépén már megtalálható Cookie-k közül szeretne törölni, kattintson a böngészőben található "Súgó" menüpontra és kövesse a böngésző szolgáltatójának utasításait! Még többet megtudhat a Cookie-król, azok törléséről és irányításáról a www.aboutcookies.org weboldalon!

Bezár