Balatoni élet a negatívba forduló vízállás után

A siófoki újhelyi strand vízibicikli kölcsönzője már a 2026-os nyár egy részét is teljesen vízen töltötte - Fotó: Győrffy Árpád

2028-ban már a harmadik éve nem esett elég eső a Kárpát-medencében. Egyesek a klímaváltozást, mások Brüsszelt, a jégeső elleni rendszert, a szlovákokat, osztrákokat, Orbán Viktort, vagy éppen a Tiszát okolták miatta. De hiába volt a sok bűnös, az eső csak nem akart esni. A balatoni vízállást egy év óta mínuszban mondták.

Már a 2027-es szezon elején látszott, hogy átalakulóban vannak a strandolási szokások. A korábbi években még próbáltak úgy csinálni, mintha nem változott volna semmi, csak kicsit messzebb kell menni, hogy az úszáshoz megfelelő mélységű vizet, illetve egyáltalán vizet találjunk. Sokan megriadtak a feladattól, és a Balaton helyett olyan helyeket kerestek, ahol már a partról is a vízbe lógathatja a lábát az ember. De mások továbbra is kitartottak, csak szokásaikat próbálták az átalakuló magyar tengerhez alakítani.

Egy ideig maradt a régi módszer, letelepedés a parton, majd irány a víz. A déli oldalon korábban is gyalogolni kellett néhány száz métert, mire a mély vízhez értek az úszni akarók. A szint csökkenése miatt egyre több helyen már akár egy kilométert is meg kellett tenni a mély vízért a száraz medren átsétálva. Nemcsak a plusz séta okozott gondot, hanem a holmik parton hagyása is. Ha valamire szükség volt, tenni kellett egy kört. De ennél is nagyobb gondot jelentett az értékek megóvása. Több településen megszaporodtak a lopások. Sokszor nem csak a törülközővel letakart értékek, maguk a törülközők is eltűntek.
Egyre többen unták meg ezt a “kétlakiságot”, és kiköltöztek a felszerelésükkel a vízhez. Strandszekerekre rakták, vagy egyszerűen a válukra vették a matracokat, naptól védő sátrat, törülközőket, és a korábbinál is hasznosabb hűtőtáskákat, -ládákat. Napozóágyakat csak a nagyon elszántak vittek a hosszú gyaloglás miatt. Egyébként is, a puha homokon kényelmesen lehetett enélkül is feküdni. Ha valaki más testtartásra vágyott, vájt egy megfelelő formájú gödröt magának.

A mélyebb részre tartók nyomai a sekély víz lágy iszapjában – Fotó: Győrffy Árpád

A szolgáltatók már korábban megérezték a forgalom csökkenését, mert ha valaki kiment a vízhez, nehezebben, ritkábban indult vissza a parti büfékhez, kölcsönzőkhöz. Többen bezártak, mások alkalmazkodni próbáltak a kialakult rendhez. Az elsők a vízibicikli kölcsönző voltak, akik az eszközöket már korábban kivitték a vízhez, de a pénzügyeket továbbra is a parton intézték. Mikor kiderült, hogy ez így nem működik, maguk is kiköltöztek a vízibiciklik, kenuk, supok mellé.

Aztán kiszélesített kerekű kordéjával megjelent Kati néni, a főtt kukoricás és János a gofrival, kürtőssel. Majd a mojitos pultot is tutajra rakták, hogy a víz felől közelíthessék meg a strandolókat. A hatóságok tátott szájjal, szemet behunyva követték a változásokat. Egyedül a kerekekre szerelt mobilvécék megjelenésénél volt egy halk tiltakozás. De amikor meglátták az első fotókat a vízen úszó ürülékcsomókról az Instán, inkább elfogadták a mobilbudikat is.

A parti vendéglátók közül sokan felszámolták a vállalkozásukat, más munka után néztek. Néhányan azonban a modern kort jobban értve átalakították a szolgáltatásukat. Az amerikai Jeff Bezos cégének tapasztalataira építve elindították a drónos felszolgálást. A vevők a víz mellől is le tudták adni, ki tudták fizetni a rendelésüket a büfé applikációjával. S amikor pincérdrón megjelent felettük a sörrel, hekkel, lángossal, bluetooth kapcsolaton keresztül igazolták magukat, és megadták a leszállási helyet.

Fiatal vaddisznó konda a tihanyi Hajóállomási strand közelében – Fotó: Győrffy Árpád

Közben a korábbi part teljesen elszakadt a víztől. Az egykor fürdésre használt mederben egyre nagyobb helyen nőtt ki a nád különböző barátságos és riasztó növények kíséretében. Az új nádasban megjelentek az első madarak, hüllők, több helyre egy-egy róka, vagy vaddisznó koca is beköltözött malacaival. A közeli lakók, üdülőtulajdonosok közül többen megriadtak a dolgok ilyen alakulásától, mások maradék ételeket és vizet tettek ki, hogy segítsék az ökológiai megújulást.

Győrffy Árpád

Ajánlott írás: Megtalálták a mentőövet a Balatonnak

Mi lesz velünk Balaton?! – Értelmes alkalmazkodás vagy reménytelen reménykedés

Ha érdekesnek találtad az írásomat, segíts azzal, hogy megosztod, ajánlod ismerőseidnek is!

Hasznos lehet!

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

Cookie szabályzat Őszintén szólva én sem vagyok szerelmes a Cookie-ba, mert nem szeretem, ha olyan dolgokat alkalmaznak velünk kapcsolatban, amivel nem vagyunk teljesen tisztába. De egyszerűen nem tudunk mit tenni ellene, ha működtetni akarjuk az oldalunkat, mert az általunk használt szoftverek, segítő alkalmazások erre épülnek. Néhány Cookie az egyes szolgáltatások működéséhez nélkülözhetetlen, vannak, amelyek információt, statisztikát gyűjtenek a weboldal használatáról, adatokat elemeznek, hogy segítsenek számunkra, vagy az oldalunk működését segítő, biztosító partnereink számára megérteni, az emberek hogyan használják az online szolgáltatásokat, hogy fejleszthessük azokat. A Cookie-k közül egyesek átmenetileg működnek, és a böngésző bezárása után eltűnnek, de tartósak is megtalálhatók köztük, amelyek a számítógépeden tárolódnak. Ha látogatása során Ön mellőzi a Cookie-k használatát, tudnia kell, hogy a oldal nem fog az elvártaknak megfelelően működni. Ha a számítógépén már megtalálható Cookie-k közül szeretne törölni, kattintson a böngészőben található "Súgó" menüpontra és kövesse a böngésző szolgáltatójának utasításait! Még többet megtudhat a Cookie-król, azok törléséről és irányításáról a www.aboutcookies.org weboldalon!

Bezár