Alsóörs Marina – Kikötő, aminek nem csak a hajósok örülhetnek

Nem csak a vitorlásoknak jó kikötő, romantikus alkonyi sétákhoz is kiváló hely az Alsóörs Marina mólója

A Balaton egyik legmodernebb kikötőjét avatták fel 2016 júniusában. Az Alsóörs Marinát a hullámvédettsége és az egész éven át való vízben tárolást biztosító különleges rendszere kiemeli sok más társa közül.

 

A kikötő nem csak a hajósoknak hozott új lehetőségeket a Balatonnál, hanem mindenki másnak is, mert úgy biztosítanak szinte teljes nyitottságot a külső érdeklődők számára, hogy közben megteremtik a lehetőséget a hajósok zavartalan életéhez és hajóik biztonságához.

A több mint 200 hajó befogadására alkalmas Alsóörs Marinát a hajóállomási móló nyugati oldalán, azzal egy víztérben alakították ki egy 500 méteres új móló megépítésével. Az új móló nyugatról és délről teljesen lezárja a területet, így a hajóállomási mólóval együtt teljes védettséget biztosít a hajóknak. Ezen a partszakaszon korábban egy vállalati kikötő működött ezen a területen, amiből megtartották a sólyateret és egy régi darut emlékeztetőként.

 

A Google műholdképe még az építés időszakában mutatja a kikötőt. Az új mólót sötétítéssel, zöld árnyalattal kicsit kiemeltük, hogy egyértelműbb legyen. A hajóállomási móló mellett a Bahart alakított ki új kikötőt, az Alsóörs Marina a nyugati móló mellett helyezkedik el

Vári Emese kikötővezető-helyettes szerint a kikötő igazi extra tulajdonsága, hogy téli-nyári hajótárolást tesz lehetővé a vízen.

– Azt használjuk ki, hogy a Balaton alján a hőmérséklet mindig nagyobb. Ezt a melegebb vizet hozzuk fel szivattyúkkal és keringetjük a hajók körül. Téli időben a kikötőmester 24 órás szolgálatban figyeli a víz hőmérsékletét, és annak megfelelően működteti a szivattyúkat. Ezzel nem csak a hajó téli tárolása válik egyszerűbbé, tavasszal azonnal használni lehet, amikor megérkezik a jó idő.

 

A januári 20 fokos hidegben sem fagyott be a Balaton a hajók körül

 

Emődi Gábor filmje, amiben a téli vízforgató rendszer hazai meghonosítója, Bartos Dénes mutatja be kicsit részletesebben is, hogyan működik a hajók körüli terület jégtelenítése.

Ahogy a hajóállomás, az új móló is nyitott mindenki előtt, így gyakorlatilag bárki körbe sétálhatja a vízen ringó hajókat. Sőt az önkormányzat a móló déli szárnyára horgászstégeket is telepített a tó felőli oldalon.

 

Horgászok és sétálók a szabadon használható új mólón

A nyitottság ugyanakkor nem zavarja a hajósok minden napjait, mert a hajók kikötésére szolgáló úszómólókra csak kártyával lehet kijutni, és kamerás megfigyelés is garantálja a hajók biztonságát.

 

Az úszó mólókat kártyás kapuk zárják. A hajókat a mólóra merőlegesen, két oldalt benyúló “fingerek” közé kötik ki. Az úszómólókra elektromos hajók töltésére is alkalmas csatlakozókat is telepítettek

Az Alsóörs Marina tagja annak a szövetségnek, amelyben különböző kikötők biztosítják egymás hajósainak a megszabott számú éjszakai kikötési lehetőséget. Természetesen más túrázókat is fogadnak északára díj ellenében.

A kikötő klubházában egész éves nyitva tartással és nyilvánosan működik egy 12 szobás hotel és egy étterem. Az étteremhez üveggel zárható fedett terasz is kapcsolódik, de akár közvetlenül a víz mellé is ki lehet ülni ebédelni, koktélozni. A hotel és az étterem áraiból a hajóhelyek bérlői meghatározott kedvezményt kapnak.

 

A klubház a télen üveggel lezárható terasszal és a hotel szobáinak tóra néző erkélyeivel, ablakaival

 

A földszinti étterem és bár

 

Az emeleti társalgó

 

A hotel egyik szobája

Az Alsóörs Marinában már az első nyáron is több rendezvényt tartottak, és helyet biztosítottak az önkormányzati szervezésű Jazz Móló című programnak, aminek keretében a veszprémi Swing-swing együttes adott többször is ingyenes esti koncertet.

A Swing-swing együttes a parton felállított pódiumon

 

Jó időben legkellemesebb közvetlenül a vízparton

Természetesen a hajósoknak Wi-fi is van a kikötő teljes területén. 🙂
A kikötőről és szolgáltatásairól további információt a saját honlapján találnak.

(Az Alsóörs Marina tulajdonosa, a Bright Side Kft a Balatontipp.hu működésének támogatója.)

 

Itt is feliratkozhat a heti hírlevelünkre

A *-gal jelölt mezők kitöltése kötelező.

Légy te az első hozzászóló a(z) "Alsóörs Marina – Kikötő, aminek nem csak a hajósok örülhetnek" íráshoz!

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.


*

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

Cookie szabályzat Őszintén szólva mi sem vagyunk szerelmesek a Cookie-ba, mert nem szeretjük, ha olyan dolgokat alkalmaznak velünk kapcsolatban, amivel nem vagyunk teljesen tisztába. De egyszerűen nem tudunk mit tenni ellene, ha működtetni akarjuk az oldalunkat, mert az általunk használt szoftverek, segítő alkalmazások erre épülnek. Néhány ilyen, általunk használt Cookie az egyes szolgáltatások működéséhez nélkülözhetetlen, vannak, amelyek információt, statisztikát gyűjtenek a weboldal használatáról, adatokat elemeznek, hogy segítsenek számunkra, vagy az oldalunk működését segítő, biztosító partnereink számára megérteni, az emberek hogyan használják az online szolgáltatásokat, hogy fejleszthessük azokat. A Cookie-k közül egyesek átmenetileg működnek, és a böngésző bezárása után eltűnnek, de tartósak is megtalálhatók köztük, amelyek a számítógépeden tárolódnak. Ha látogatása során Ön mellőzi a Cookie-k használatát, tudnia kell, hogy a oldal nem fog az elvártaknak megfelelően működni. Ha a számítógépén már megtalálható Cookie-k közül szeretne törölni, kattintson a böngészőben található "Súgó" menüpontra és kövesse a böngésző szolgáltatójának utasításait! Még többet megtudhat a Cookie-król, azok törléséről és irányításáról a www.aboutcookies.org weboldalon!

Bezár