Étterem











A karantén idején is talpon maradt balatoni vendéglátóhelyek

Március 20-ától gyűjtöttük és adtuk közre ingyenesen az információkat azokról a balatoni vendéglátóhelyekről, amelyek a korlátozások alatt elvitelre és kiszállításra is főztek. A korlátozások lazítása után a teraszok nyitását, nyitva tartását is közöltük, de ettől kezdve leálltunk az oldal frissítésével, így az itt olvasható adatokat fogadja fenntartásokkal.


Balatoni Torkos Csütörtök 2020

A balatoni régió kilenc településének tíz éttermében és Kőszegen is megtartják 2020-ban is a kedvezményes Torkos Csütörtök akciót február 27-én. A pillanatnyi állás szerint Badacsonyban, Balatonakaliban, Balatonbogláron, Balatonföldváron, Balatonszárszón, Gyenesdiáson, Keszthelyen, Révfülöpön, Vászolyban és Kőszegen várnak bennünket torkoskodni jelentős kedvezménnyel.



Balatonakali – Borfőző verseny Fánkbállal – 2020. február 1.

A balatonakali Fék vendéglő február 1-én tizenhatodik alkalommal ünnepli a farsangot családias hangulatú borfőző versennyel, ahol a csapatok az eddigi szokások szerint nem csak forralt borokkal, hanem más finomságokkal is kínálják a vendégeket. A borfőzéshez az idén is fánk- és borkorcsolyaverseny kapcsolódik. A napot hagyományosan fánkbállal zárják.


NAV: Még mindig sok a szabálytalanság a Balatonnál

Csaknem minden negyedik vállalkozásnál talált valami szabálytalanságot balatoni ellenőrzés-sorozatán a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV). A vállalkozók negyede annak ellenére mulasztott, hogy az akciót a hivatal ezúttal is előre meghirdette honlapján – derül ki a hivatal közleményéből.





Torkos Csütörtök 2019 – 17 balatoni, két pesti, egy kőszegi és szentendrei étteremből választhatunk

Badacsonyban, Balatonakaliban, Almádiban, Földváron, Füreden, Gyenesdiáson, Szárszón, Keszthelyen, Révfülöpön, Siófokon, Szigligeten, Kapolypusztán, Zalacsányban, a Somlón, Budapesten, Kőszegen és Szentendrén találunk olyan éttermeket március 7-én, ahol a megszokottnál legalább egyharmaddal olcsóbban ehetünk. Több helyen kínálják majd féláron az ételeket, van, ahol az italokra is kiterjesztik a kedvezményeket. sőt lesz olyan étterem is, ahol két napon át torkoskodhatunk.















Tihany – Tűzkert étterem – A Pákai Petra-Cséry Zoltán duó műsorával búcsúzik az idei zenei szezon

Az idén negyedik alkalommal indította el zenei programját a tihanyi ófalu központjában működő Tűzkert étterem. A hatalmas kemencéjéről ismert vendéglőben a nyári szezonban minden szombaton, a főszezonban pénteken is kiváló zenészek adnak alkalmanként két-két órás koncertet a dzsessz populárisabb világának különböző irányzataiból.


A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

Cookie szabályzat Őszintén szólva mi sem vagyunk szerelmesek a Cookie-ba, mert nem szeretjük, ha olyan dolgokat alkalmaznak velünk kapcsolatban, amivel nem vagyunk teljesen tisztába. De egyszerűen nem tudunk mit tenni ellene, ha működtetni akarjuk az oldalunkat, mert az általunk használt szoftverek, segítő alkalmazások erre épülnek. Néhány ilyen, általunk használt Cookie az egyes szolgáltatások működéséhez nélkülözhetetlen, vannak, amelyek információt, statisztikát gyűjtenek a weboldal használatáról, adatokat elemeznek, hogy segítsenek számunkra, vagy az oldalunk működését segítő, biztosító partnereink számára megérteni, az emberek hogyan használják az online szolgáltatásokat, hogy fejleszthessük azokat. A Cookie-k közül egyesek átmenetileg működnek, és a böngésző bezárása után eltűnnek, de tartósak is megtalálhatók köztük, amelyek a számítógépeden tárolódnak. Ha látogatása során Ön mellőzi a Cookie-k használatát, tudnia kell, hogy a oldal nem fog az elvártaknak megfelelően működni. Ha a számítógépén már megtalálható Cookie-k közül szeretne törölni, kattintson a böngészőben található "Súgó" menüpontra és kövesse a böngésző szolgáltatójának utasításait! Még többet megtudhat a Cookie-król, azok törléséről és irányításáról a www.aboutcookies.org weboldalon!

Bezár