2019

Balatoni programok a 2019. június 14-27. közötti időszakra

Június második hetének végén a legütősebb attrakciónak a tihanyi levendulaszedés indulása ígérkezik, de ezenkívül is sok érdekes program közül válogathatunk. Több más mellett Balatongyörökön pincejárásra, Badacsonyban romantikus holdfénytúrára, Akaliban a Háromszék Táncegyüttes előadására, Paloznakon Alterock fesztiválra, Földváron városnapi rendezvényekre, Fűzfőn néptáncgálára, Vonyarcvashegyen gitárkoncertre várják az érdeklődőket a Balatonnál.



Balatoni programok a 2019. június 7-20. közötti időszakra

A levegő és a víz felmelegedésének köszönhetően egyre inkább a Balaton veszi át a főszerepet a programszervezésben, de továbbra is bőséges a választék kulturális és más szabadidős rendezvényben. Június első hetének végén több más mellett Balatonszárszón és Udvariban hal- illetve pincepörkölt főzőversenyre, Hévízen, Györökön és Tihanyban pünkösdi programokra, Badacsonyban romantikus pünkösdi eljegyzésre, Szigligeten várfesztiválra, Vonyarcvashegyen strandszezonnyitóra, Keszthelyen a Festetics-kastély ingyenes koncertjeire mehetünk.


Vonyarcvashegy – Strand és szezonnyitó ünnepség – 2019.06.08.

Június 8-án, szombaton délután három órakor ünnepélyesen megnyitják a nyári szezont, s egyben a megnyitónak helyet adó Lido strandon is elkezdődik a hivatalos működés vízimentőkkel és más szolgáltatásokkal, de ezen a napon még pénztár nélkül. A szezonnyitót hagyományosan a víziszínpadon tartott diszkó zárja.



Balatoni programok a 2019. május 31-június 13. közötti időszakra

Május-június fordulóján több településen tovább zajlanak a gyermeknapi rendezvények. A komoly gasztronómiai programot keresők nem csalódnak, ha megcélozzák a balatongyöröki Háromlábú Fesztivált. Persze más rendezvényeket is találunk, több más mellett Kapolcson utcaszínház fesztivál zajlik négy napon át, Keszthelyen elkezdődik a városnapi rendezvénysorozat, és folytatódik a Badacsonyi Borbarangolás program is.


Gyenesdiás – Kulturális és más szabadidős rendezvények 2019 júniusában

Júniusban a sport és a kultúra áll a rendezvények középpontjában Gyenesdiáson, de lesz újdonság is: a békességre törekvést, a test-lélek-szellem megújítását, a másik ember segítésének gondolatát magukénak érezve a Léleknektár Klub vezetése Gyógyító Gyöngy címmel egy alternatív gyógyítást népszerűsítő programot hívott életre, mely a hónap végén a Nagymezőn kerül megrendezésre.


Balatongyörök – Kulturális és más szabadidős programok 2019 júniusában

Nagyon keményen nyitják az első nyári hónapot az idén Balatongyörökön. A Szépkilátóban rendezett Háromlábú Fesztivál után alig pihenhetjük ki magunkat, máris jön a pünkösdi szezonnyitó, a hónap közepén pedig a Nyitott Pincék Napján a Bece-hegyi pincék között tájékozódhatunk egy-egy borospohár iránytűvel – hogy csak a legnépszerűbb programokat emeljük ki.


Hévíz – Kulturális és más szabadidős programok 2019 júniusában

Júniusban szinte minden napra jut egy érdekes rendezvény Hévízen. Az egyedi programok mellett az idén ebben a hónapban lesz a Pünkösdi Vigasságok Míves Portékák hétvégéje vásárral színesítve, és az Angyalok és Csavargók Nemzetközi Művésztelephez kapcsolódva most tartják az Angyalok és Csavargók Filmművészeti Szimpóziumot illetve az Angyalok és Csavargók Estéi– Összművészeti Fesztivált is.


Alsóörsi programok 2019 nyarán

Június 28., péntek 18:00 Arcélek a víztükörben – Endrődi Mihalkovics könyvbemutató a Művelődési Házban Június 29., szombat 18:00 XX. Jókai Endrődi bableves muri a Művelődési…







Balatoni programok a 2019. május 3-20. közötti időszakra

Május első hetének végén legfeljebb az időjárás ronthatja egy kicsit a kedvünket a Balatonnál, hisz jó programokban nem lesz hiány. A füredi Tagore sétányon száz évesnél is idősebb autókat, a vonyarcvashegyi Vonyarc Marinában elektromos hajtású vízi járműveket, Hévízen a Deák téri szabadtéri színpadon nagyoperettet nézhetünk, de akár egy közös kolbászsütésbe is bekapcsolódhatunk a révfülöpi “vitorláskikötőben” – hogy csak néhányat emeljek ki a most kezdődő három hétvége programjai közül.


Balatoni programok a 2019. április 26-május 13. közötti időszakra

Kiemelkedő programokkal búcsúzik az április a Balatonnál. Talán a legnépszerűbbeket kiemelve, Balatongyörökön a hagyományos palacsintafesztiválra, Gyenesdiáson a Nagymezőn rendezett tavaszünnepre, Balatonudvari-Fövenyesen az I. PÖFFesztivál – családi vízi sport hétvégére várják a laza szórakozást, pihenést, finom ételeket keresőket. Utána még ki sem tudjuk pihenni magunkat, máris kezdődik a május 1-i programdömping. Ebből talán a hévízi ötnapos programsorozat a legkiemelkedőbb a boldog békeidőket idéző kosztümös felvonulással, vásárral, gyerekprogramokkal és esti koncertekkel.



Vonyarcvashegy – Kulturális programok és más szabadidős rendezvények 2019-ben

Az idén is várnak mindenkit a már jól bejáratott vonyarcvashegyi rendezvényekre. Hogy csak néhányat emeljünk ki, a Vonyarcvashegyi Kézműves Sörök és Házi Ízek Fesztiválja mér a 9. a Vonyarci Boros Forgatag a 26., a 40 halász emléknap – a balatoni halászok napja a 27., a Vonyarcvashegyi Kolbászoló – Disznótoros és Kolbásztöltő verseny pedig a 12. kiadásával bizonyítja népszerűségét.



Balatoni programok a 2019. április 10-29. közötti időszakra

A következő időszak programjait két nagy ünnep koronázza meg, a költészet napja, majd másfél héttel később a húsvéti hosszú hétvége, ami sok tekintetben balatoni szezonnyitónak is tekinthető. Persze közben és húsvét után is sok érdekes programra számíthatunk, amikről legalább röviden már most olvashatnak összeállításunkban.




Balatoni programok a 2019. március 29-április 14. közötti időszakra

A badacsonyi régióban borbarangolásra, Akaliban mandulás sütemények versenyére és pincék közötti sétálókóstolóra, Vonyarcvashegyen ugyancsak mandulás rendezvényre, Hévízen míves portékák vásárára, több más településen pedig húsvétra felkészítő programokra várják a vendégeket március utolsó és április első hetének végén. Persze más rendezvényeket is találunk a következő napokban, hetekben.





Balatoni programok a 2019. március 22-április 7. közötti időszakra

Március vége a tavasz és a természet jegyében zajlik a balatoni településeken. Sok helyen szerveznek önkéntes szemétszedő akciót, és víz világnapi programra is több településen várják az érdeklődőket. Akaliban már készülődnek az idén két hétvégésre tervezett mandulás borünnepre. Persze más rendezvényeket is találunk a következő napokban, hetekben.



Balatoni programok a 2019. március 13-31. közötti időszakra

A hétvége március 15-e jegyében zajlik a Balatonnál is, de a hagyományos ünnepi rendezvények mellett sok érdekes programmal tölthetjük kellemesen az időnket ezeken a napokon is.  A badacsonyi régióban Borbarangolásra és Pálos-túrára, a Balatonfűzfőn családi napra, Hévízen Kabaré Szombatra, Vonyarcvashegyen jubileumi teljesítménytúrára, a keszthelyi Festetics-kastélyban ingyenes hangversenyre és március 15-én ingyenes múzeumlátogatásra várják az érdeklődőket több más mellett a hosszú hétvégén.


Balatoni programok a 2019. március 7-25. közötti időszakra

Túl vagyunk a farsang farkán, így az elmúlt hét végén lezárultak a karneválok, télbúcsúztatók. Igaz, utolsó fellobbanásként jut még egy igazán téli program, a tihanyi kolbászgyúró mulatság szombaton, és persze ne feledkezzünk meg a Torkos Csütörtökről sem. A jövőhéttől már inkább tavaszi rendezvények következnek  március 15-e jegyében. A kulturális programok mellett több kirándulás is csábít bennünket az ébredő természetbe.




Torkos Csütörtök 2019 – 17 balatoni, két pesti, egy kőszegi és szentendrei étteremből választhatunk

Badacsonyban, Balatonakaliban, Almádiban, Földváron, Füreden, Gyenesdiáson, Szárszón, Keszthelyen, Révfülöpön, Siófokon, Szigligeten, Kapolypusztán, Zalacsányban, a Somlón, Budapesten, Kőszegen és Szentendrén találunk olyan éttermeket március 7-én, ahol a megszokottnál legalább egyharmaddal olcsóbban ehetünk. Több helyen kínálják majd féláron az ételeket, van, ahol az italokra is kiterjesztik a kedvezményeket. sőt lesz olyan étterem is, ahol két napon át torkoskodhatunk.








A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

Cookie szabályzat Őszintén szólva mi sem vagyunk szerelmesek a Cookie-ba, mert nem szeretjük, ha olyan dolgokat alkalmaznak velünk kapcsolatban, amivel nem vagyunk teljesen tisztába. De egyszerűen nem tudunk mit tenni ellene, ha működtetni akarjuk az oldalunkat, mert az általunk használt szoftverek, segítő alkalmazások erre épülnek. Néhány ilyen, általunk használt Cookie az egyes szolgáltatások működéséhez nélkülözhetetlen, vannak, amelyek információt, statisztikát gyűjtenek a weboldal használatáról, adatokat elemeznek, hogy segítsenek számunkra, vagy az oldalunk működését segítő, biztosító partnereink számára megérteni, az emberek hogyan használják az online szolgáltatásokat, hogy fejleszthessük azokat. A Cookie-k közül egyesek átmenetileg működnek, és a böngésző bezárása után eltűnnek, de tartósak is megtalálhatók köztük, amelyek a számítógépeden tárolódnak. Ha látogatása során Ön mellőzi a Cookie-k használatát, tudnia kell, hogy a oldal nem fog az elvártaknak megfelelően működni. Ha a számítógépén már megtalálható Cookie-k közül szeretne törölni, kattintson a böngészőben található "Súgó" menüpontra és kövesse a böngésző szolgáltatójának utasításait! Még többet megtudhat a Cookie-król, azok törléséről és irányításáról a www.aboutcookies.org weboldalon!

Bezár