Balaton koktélja 2019 – Kékszalag helyett Kék Vitorlás – csak a név változik!

Novák Dániel Kék Vitorlás koktélja citromos vodkából, citromlével, baracklikőrrel, kék curacao sziruppal és a keszthelyi egyetem gyöngyöző borával készült - Fotó: Kovács Beatrix

Új nevet kapott a Balaton koktélja, hogy ne sértse a Magyar Vitorlás Szövetség által levédett Kékszalag elnevezést – tudtuk meg a koktél bajnokság szervezőitől.

 

Május 11-én a gyenesdiási Darnay Pince, Pajta és Rendezvénykert adott otthont a IV. Balatoni Barista és II. Balatoni Koktél Bajnokságnak. A rendezvényen a Novák Dániel által készített “Kékszalag Koktél” nyerte el a Balaton Koktélja 2019 címet.  Mint a versenyt követően kiderült, névváltoztatásra van szükség, mert a Magyar Vitorlás Szövetség a Kékszalag nevet mindenre kiterjedően évekkel ezelőtt levédette.

 

Novák Dániel munka közben – Fotó: Kovács Beatrix

A rendezvény szervezői felvették a kapcsolatot a vitorlás szövetséggel, és Novák Dániellel egyetértésben arra a döntésre jutottak, hogy a koktél nevét Kékszalagról, Kék Vitorlásra változtatják. A döntés a szervezők számára azért is rendkívül fontos, mert több Balaton-parti vendéglátóegység jelezte, hogy forgalmazni szeretné a koktélt.

Ha érdekesnek találta, egy lájkkal vagy megosztással ajánlja másnak is!

 

Iratkozzon fel a Balatontipp.hu heti hírlevelére, hogy ne maradjon le semmiről! A feliratkozással hozzájárul adatainak a hírlevél küldéséhez szükséges kezeléséhez.(Adatvédelmi szabályzatunkat és tájékoztatónkat itt olvashatja)

Hasznos lehet!

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

Cookie szabályzat Őszintén szólva mi sem vagyunk szerelmesek a Cookie-ba, mert nem szeretjük, ha olyan dolgokat alkalmaznak velünk kapcsolatban, amivel nem vagyunk teljesen tisztába. De egyszerűen nem tudunk mit tenni ellene, ha működtetni akarjuk az oldalunkat, mert az általunk használt szoftverek, segítő alkalmazások erre épülnek. Néhány ilyen, általunk használt Cookie az egyes szolgáltatások működéséhez nélkülözhetetlen, vannak, amelyek információt, statisztikát gyűjtenek a weboldal használatáról, adatokat elemeznek, hogy segítsenek számunkra, vagy az oldalunk működését segítő, biztosító partnereink számára megérteni, az emberek hogyan használják az online szolgáltatásokat, hogy fejleszthessük azokat. A Cookie-k közül egyesek átmenetileg működnek, és a böngésző bezárása után eltűnnek, de tartósak is megtalálhatók köztük, amelyek a számítógépeden tárolódnak. Ha látogatása során Ön mellőzi a Cookie-k használatát, tudnia kell, hogy a oldal nem fog az elvártaknak megfelelően működni. Ha a számítógépén már megtalálható Cookie-k közül szeretne törölni, kattintson a böngészőben található "Súgó" menüpontra és kövesse a böngésző szolgáltatójának utasításait! Még többet megtudhat a Cookie-król, azok törléséről és irányításáról a www.aboutcookies.org weboldalon!

Bezár