Badacsony – Járványhoz szabottan, de jó hangulatban zajlott a szüreti mulatság
A korábbiaknál kicsit visszafogottabban zajlott az idei Badacsonyi Szüret, de mindenkinek bőven volt lehetősége borozásra, szórakozásra.
A korábbiaknál kicsit visszafogottabban zajlott az idei Badacsonyi Szüret, de mindenkinek bőven volt lehetősége borozásra, szórakozásra.
Az idegenforgalmi adó és más bevételek kiesése vagy jelentős csökkenése miatt a korábban bevezetett megszorításoknál is keményebbek jönnek Hévízen az önkormányzat tájékoztatója szerint.
A nagyközség önkormányzata a és Szárszó Néptáncegyüttes a korábban kialakult hagyományok szerint, látványos felvonulással és bállal rendezi meg az idén is a szüreti mulatságot, amin szívesen látnak, sőt meg is kínálnak minden érdeklődőt szeptember 19-én.
A Festetics-kastély is bekapcsolódik az ország sok intézményére kiterjedő Kulturális Örökség Napjai programba. A kastély északi szárnyának bejárására, külső, belső megismerésére invitálják az érdeklődőket szakemberek vezetésével.
Színházi előadásokra, orgona-, gyermek és világzenei koncertre, dumaszínházra, egészségügyi fórumra és kulturális örökség napi programokra várják az érdeklődőket szeptemberben a “KIKK-ben”.
Kedves Olvasó! Megújuló bicikliútról, gigantikus méretű zagytér ürítésről, tiltakozó civilekről, szüreti programokról és veteránautó kiállításról olvashatnak többek között ezen a héten a Balatontippen. Először jelentkezünk…
A szüreti program mellett szeptemberben elsősorban a régió természeti és kulturális értékeit felfedező vezetett kirándulásokra és a borvidék borait bemutató pincejárásokra várják az érdeklődőket.
Badacsonytomaj önkormányzata a járványügyi védekezésre hivatkozva úgy döntött, hogy az idei évben nem tartják meg a Badacsonyi Szürethez kapcsolódó hagyományos felvonulást és nagyrendezvényt, de szűkebb keretek között megemlékeznek a szüretről.
Jövő tavaszra megújul a Balatoni Bringakör egyik legborzalmasabb szakasza, a balatonszárszói Jókai utca. A szeptember elején kezdett építési munkák eredményeként végre sima aszfalton, az út két szélén kijelölt kerékpársávokon lehet biciklizni majd.
Gyalogosan és biciklivel túrázva, de strandolva, napozva is érdemes kihasználni a hétvégén is megmaradó kellemes időt a Balatonnál. A kicsit hűvösebb reggeleket leszámítva nyárias időjárásban bízhatunk.
Hiába kérték a januári fórumokon a balatongyörökiek és a vonyarcvashegyiek, hogy csak a közvetlenül előttük kikotort iszapot rakják a Szent Mihály-domb alatti zagytérre, az egész Balaton összes iszapját hosszú távon hozzájuk akarják tölteni.
A koronavírusnak hála, idén a nyaralásoknál újra jobban előtérbe került a Balaton, mint annak idején volt a rendszerváltás előtt. Szinte nincs olyan az országban, aki ne töltene szívesen pár napot a magyar tengernél. A Balatonnál a fürdést kedvelők és a kirándulni szeretők is megtalálhatják a számításaikat, különösen akkor, ha ott saját ingatlannal is rendelkeznek.
Szeptember 20-án, vasárnap egész napos ingyenes tánc workshop-ra várják az érdeklődőket Hévízre, a Polgármesteri Hivatal rendezvénytermébe. Az érdeklődők 6 tánckurzus közül választhatnak a 30 perces “táncórák” kínálatából.
Augusztus végén írtunk arról, hogy Magyarország Kormánya hogyan semmizte ki a balatonvilágosiakat és más polgárait a Club Aligában szerzett jogok elvételével. Az ellenállást szervező Aligai Fürdőegyesület a jogfosztó rendelet első hónapfordulóján közleményben jelentette be a tervezett lépéseit.
Igazolás a Balatoni Bringakör letekeréséről és a Balatoni Bringakör Bizonyítványhoz szükséges igazoló fotók elkészítéséről
Igazolás a Balatoni Bringakör letekeréséről és a Balatoni Bringakör Bizonyítványhoz szükséges igazoló fotók elkészítéséről
Igazolás a Balatoni Bringakör letekeréséről és a Balatoni Bringakör Bizonyítványhoz szükséges igazoló fotók elkészítéséről
Igazolás a Balatoni Bringakör letekeréséről és a Balatoni Bringakör Bizonyítványhoz szükséges igazoló fotók elkészítéséről
Igazolás a Balatoni Bringakör letekeréséről és a Balatoni Bringakör Bizonyítványhoz szükséges igazoló fotók elkészítéséről
Igazolás a Balatoni Bringakör letekeréséről és a Balatoni Bringakör Bizonyítványhoz szükséges igazoló fotók elkészítéséről
A főszezont záró hírlevelünkben több érdekes információval, jó és rossz hírekkel egyaránt jelentkezünk. Ahogy egy hete jeleztük, a régiós programajánló készítését befejeztük, a múlt heti cikket még a jövő hétig frissítjük támogatóink programjaival.
Kellemes balatoni pihenést és strandolást kívánunk a talán utolsó igazán nyári hétvégén!
A járványhelyzet ellenére is rendkívül színes volt a Kálmán Imre Kulturális Központ nyári műsorkínálata, miközben a biztonságos feltételeket is megfelelően garantálni tudták a nézőknek, közreműködőknek.
Úgy tűnik, megnyugodhatnak a szántódiak. Az épülő Balaland Hotel előtti nyitott partszakasz a jelek szerint nem jut a Club Aliga hasonló területének sorsára, amit egy kormányhatározatban nem rég elkommunizáltak az ottaniaktól és tőlünk.
Az idei hévízi veterán találkozó szervezői csúcsot szeretnének felállítani a legtöbb oldtimer minősítésű autó és motor felvonultatásával szeptember 12-én. A hivatalos kísérlet természetesen közönség előtt zajlik majd.
Továbbra is válságos állapotban van a Balaton északnyugati régiójának egyik különleges látványossága, a cserszegtomaji Margit-kilátó. A hírek szerint nem is nagyon számíthatunk helyzetének javulására.
A 8. számú főút várpalotai elkerülő szakaszának megépülése óta a korábbinál sokkal többen használták ezt az útvonalat a Balaton északi oldalának megközelítésére. A Veszprém térségében most kezdődő munkák miatt ettől jó időre el fog menni a kedvük. Nem vigaszként, de az átutazók gondja jelentéktelen lesz ahhoz képest, ami az Almádi felé közlekedőknek jut.
Nem létező tárgyak tárlata, életre keltett Bondoró Figurák, szemet gyönyörködtető Pyrodise tűz show és Grecsó-Hrutka Tandem, szombat esti házibuli hangulat a Zubollyal… Égzengős, katarktikus pillanatokkal teli utcaszínház fesztiválnak adott otthont Kapolcs augusztus legvégén.
Továbbra is a családbarát vécék és a baba-mama szobák kialakítása a legfontosabb cél a strandfejlesztések újabb központi támogatásánál. Újdonság, hogy a fizetős strandokon a jövőben figyelni kell, hogy a használók milyen ország polgárai, a szabadstrandokat pedig a fenntartási időszak végéig nem lehet fizetőssé tenni.
A Balaton legnagyobb szálláshelyláncát üzemeltető Balatontouristnál öt kempingben meghosszabbították a tervezett nyitva tartási időt – adta hírül a cég a Facebook oldalán.
Igazolás a Balatoni Bringakör letekeréséről és a Balatoni Bringakör Bizonyítványhoz szükséges igazoló fotók elkészítéséről
Igazolás a Balatoni Bringakör letekeréséről és a Balatoni Bringakör Bizonyítványhoz szükséges igazoló fotók elkészítéséről
Igazolás a Balatoni Bringakör letekeréséről és a Balatoni Bringakör Bizonyítványhoz szükséges igazoló fotók elkészítéséről
Nem rendezik meg a szeptember 6-ai búcsút a romló járványügyi helyzet miatt, adta hírül egy közleményben a község polgármestere. Aki ugyanakkor azt ígéri, hogy a gyerekeket jövőre kárpótolják az elmaradó szórakozás miatt.
Igazolás a Balatoni Bringakör letekeréséről és a Balatoni Bringakör Bizonyítványhoz szükséges igazoló fotók elkészítéséről
Pénteken délután igazi csinnadrattával, gólyalábas, maszkos felvonulással megkezdődött a három napon át zajló Bondoró Utcaszínház Fesztivál Kapolcs központjában, a Malomszigeten és környékén.
A Sió csatornán átívelő híd a Balatoni Bringakör fejlesztése keretében épül át. A Baross-hidat 2020. szeptember 1-től a kivitelezési munkák miatt elzárják a gépjárműforgalom elől.
A Balatontipp.hu régiókalauz legfrissebb hírei, programajánlata
Utoljára jelentkezünk átfogó régiós programelőzetessel. Mivel több támogatónk kiesett, az eddigi rendszerben nincs lehetőségünk a folytatásra. Természetesen a Balatontipp továbbra is működni fog.
Megkezdődött az egykori pártüdülő visszavétele a falu és az ország népétől – derült ki az Aligai Fürdő Egyesület szombati fórumán Balatonvilágoson. Egy augusztus eleji kormányrendelet ugyanis megsemmisítette azoknak a tájat, környezetet, közösséget védő szabályoknak a többségét, amit a helyiek az elmúlt másfél évtizedben a tulajdonossal és az állammal szemben kiharcoltak.
Három napon át főúri díszletek között, a keszthelyi Festetics-kastély parkjában piknikezhetünk. A gyönyörű környezet mellé koncerteket, hintózási, lovaglási lehetőséget, naponta más-más témájú játékparkot, parkmozit, diszkót és fényjátékot ígérnek.
A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ
Cookie szabályzat Őszintén szólva mi sem vagyunk szerelmesek a Cookie-ba, mert nem szeretjük, ha olyan dolgokat alkalmaznak velünk kapcsolatban, amivel nem vagyunk teljesen tisztába. De egyszerűen nem tudunk mit tenni ellene, ha működtetni akarjuk az oldalunkat, mert az általunk használt szoftverek, segítő alkalmazások erre épülnek. Néhány ilyen, általunk használt Cookie az egyes szolgáltatások működéséhez nélkülözhetetlen, vannak, amelyek információt, statisztikát gyűjtenek a weboldal használatáról, adatokat elemeznek, hogy segítsenek számunkra, vagy az oldalunk működését segítő, biztosító partnereink számára megérteni, az emberek hogyan használják az online szolgáltatásokat, hogy fejleszthessük azokat. A Cookie-k közül egyesek átmenetileg működnek, és a böngésző bezárása után eltűnnek, de tartósak is megtalálhatók köztük, amelyek a számítógépeden tárolódnak. Ha látogatása során Ön mellőzi a Cookie-k használatát, tudnia kell, hogy a oldal nem fog az elvártaknak megfelelően működni. Ha a számítógépén már megtalálható Cookie-k közül szeretne törölni, kattintson a böngészőben található "Súgó" menüpontra és kövesse a böngésző szolgáltatójának utasításait! Még többet megtudhat a Cookie-król, azok törléséről és irányításáról a www.aboutcookies.org weboldalon!