Club Aliga – Az Alapvető Jogok Biztosánál panaszolják be a kormányt a civilek

Helyiek élőláncot alkotnak a Club Aliga nyitottságáért szeptember 05-én Balatonvilágoson - Fotó: AFE

Augusztus végén írtunk arról, hogy Magyarország Kormánya hogyan semmizte ki a balatonvilágosiakat és más polgárait a Club Aligában szerzett jogok elvételével. Az ellenállást szervező Aligai Fürdőegyesület a jogfosztó rendelet első hónapfordulóján közleményben jelentette be a tervezett lépéseit.

 

2020.08.07. napján megjelent a 388/2020 (egységes szerkezetbe foglaltan 141/2018 számú) kormányrendelet, mely több balatonvilágosi telket, többek között a Club Aliga teljes területét nemzetgazdasági szempontból kiemelt jelentőségű beruházássá nyilvánította. A kormányrendelet nemzetgazdasági okokra hivatkozva több, eddig jogszerűen használt közterület és közcélú terület használatát megtiltja a lakosságnak, a Club Aliga nagy részén nagyvárosias beépítési százalékokat engedélyez (80%), a Club Aliga lezárásának lehetőségét megteremti a közutak kialakításának tiltásával, Balatonvilágos egyetlen vízparti sávját lerövidíti 540 méterrel, emellett több ponton a fejlesztő részére kifejezetten előnyös rendelkezéseket hoz, ezzel a közérdeket teljesen elnyomva és háttérbe szorítva.

Egyesületünk levélben kérte a fejlesztőt, hogy hozza nyilvánosságra a Club Aliga fejlesztésére vonatkozó elképzeléseit egy lakossági tájékoztatón, melynek időpontjának megadását 2020.09.04. napjáig kérte. Emellett egyesületünk kérte a fejlesztőt, hogy nyilatkozzon a Club Aliga mindenkori nyitottságát biztosító közcélú területek sorsáról. A fejlesztő a mai napig semmilyen választ nem küldött a megkeresésünkre.

Balatonvilágos Önkormányzata a kormányrendelet Balatonvilágost érintő rendelkezéseiről és a rendelkezés településünkre gyakorolt várható hatásairól a lakosság irányába semmilyen tájékoztatást nem adott.

Szeretnénk felhívni a figyelmet, hogy a kormányrendelet értelmében a Club Aliga területének feldarabolása és darabokban történő értékesítése bármikor megkezdődhet; továbbá a területen bármilyen építkezés (maximum 80%-os(!) beépíthetőséggel és 18 méteres (kb. 6 emelet magas) épületmagasságokkal) megindulhat anélkül, hogy a helyiek erről értesítést kapnának.

Szeretnénk arra is felhívni a figyelmet, hogy a helyi szabályokat megsemmisítő átfogó és részletes kormányrendelet elfogadását nem előzte meg semmilyen szakmai egyeztetés a helyi lakossággal, a civil szervezetekkel és az önkormányzattal. A kormányrendelet elfogadása előtt érvényben lévő helyi építési szabályzat (HÉSZ) elfogadását több éves szakmai munka előzte meg. A HÉSZ a lakosság, az önkormányzat és a korábbi fejlesztő többszöri és folyamatos egyeztetésének eredményeképpen került elfogadásra. Lakossági fórumokon tájékozódhattak az érdeklődők az elfogadni kívánt szabályokról, észrevételeket tehettek és azokat figyelembe vették a HÉSZ elfogadása előtt.

Fentiekre tekintettel

Egyesületünk tiltakozik a telekalakítások és értékesítések ellen!

Egyesületünk tiltakozik az építési engedélyek kiadása ellen!

Egyesületünk tiltakozik a 141/2018 kormányrendelet Balatonvilágost érintő rendelkezései ellen!

Tiltakozásunkat mindaddig fenntartjuk, míg a Club Aliga területén található közutak és közcélú területek mindenkori

nyitottságára – akár önkormányzati tulajdonba kerüléssel akár más módon- garanciát nem kapunk.

Mindezeken felül a 141/2018 kormányrendelet alkotmányos jogainkat sértő rendelkezései ellen az Alapvető Jogok Biztosának Hivatalába bejelentést és panaszt teszünk.

Balatonvilágos, 2020.09.07.
(Forrás: Aligai Fürdőegyesület)

Kapcsolódó írásunk

Club Aliga – Luxus-gettó lehet a balatonvilágosi hajdani pártüdülőből

 

A Club Aliga – Fotó: Győrffy Árpád

Ha érdekesnek találta, egy lájkkal vagy megosztással ajánlja másnak is!

 

Iratkozzon fel a Balatontipp.hu heti hírlevelére, hogy ne maradjon le semmiről! A feliratkozással hozzájárul adatainak a hírlevél küldéséhez szükséges kezeléséhez.(Adatvédelmi szabályzatunkat és tájékoztatónkat itt olvashatja)

Hasznos lehet!

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

Cookie szabályzat Őszintén szólva mi sem vagyunk szerelmesek a Cookie-ba, mert nem szeretjük, ha olyan dolgokat alkalmaznak velünk kapcsolatban, amivel nem vagyunk teljesen tisztába. De egyszerűen nem tudunk mit tenni ellene, ha működtetni akarjuk az oldalunkat, mert az általunk használt szoftverek, segítő alkalmazások erre épülnek. Néhány ilyen, általunk használt Cookie az egyes szolgáltatások működéséhez nélkülözhetetlen, vannak, amelyek információt, statisztikát gyűjtenek a weboldal használatáról, adatokat elemeznek, hogy segítsenek számunkra, vagy az oldalunk működését segítő, biztosító partnereink számára megérteni, az emberek hogyan használják az online szolgáltatásokat, hogy fejleszthessük azokat. A Cookie-k közül egyesek átmenetileg működnek, és a böngésző bezárása után eltűnnek, de tartósak is megtalálhatók köztük, amelyek a számítógépeden tárolódnak. Ha látogatása során Ön mellőzi a Cookie-k használatát, tudnia kell, hogy a oldal nem fog az elvártaknak megfelelően működni. Ha a számítógépén már megtalálható Cookie-k közül szeretne törölni, kattintson a böngészőben található "Súgó" menüpontra és kövesse a böngésző szolgáltatójának utasításait! Még többet megtudhat a Cookie-król, azok törléséről és irányításáról a www.aboutcookies.org weboldalon!

Bezár