Balatonvilágos – Orbán Viktor meghátrált, az úttörőtábor ügyében megjött a józan esze

Az aligai 92 lakásos társaságház terve, ami mégsem épülhet megAz aligai 92 lakásos társaságház terve, ami mégsem épülhet meg - Illusztráció: A szerző neve nélkül közreadott látványterv felhasználásával készítette Győrffy Árpád

Magyarország kormánya Orbán Viktor aláírásával egy március 22-én kelt rendeletben módosította a nemzetgazdasági szempontból kiemelt jelentőségű üggyé nyilvánított fejlesztésekről szóló korábbi jogszabályt, és abból törölte a balatonvilágosi egykori úttörőtáborra vonatkozó pontot. Ennek megfelelően megszűntek azok a különleges szabályok, ami alapján a lakóház monstrumot fel lehetett volna építeni.

Két héttel ezelőtt írtam arról, hogy Balatonvilágos egykori aligai részén elkezdődött az a gigantikus és ész nélküli természetátalakítás, amit tavaly nyár végén jósoltunk egy nem sokkal korábban megjelent kormányrendelet nyomán. Az első fecske egy kisebb falu lakosságát befogadó épület lenne a hajdani pártüdülő kerítésétől nem messze.
A cikk és az Aligai Fürdőegyesület kapcsolódó tiltakozó aláírásgyűjtése – ami eddig közel 11 ezer támogatót hozott – hatalmas visszhangot váltott ki. Az ügy még a parlamentbe is eljutott, sőt az ilyen ügyekben egyébként nagyon hallgatag helyi önkormányzat is megmozdult, és az Alkotmánybírósághoz fordult. Sőt még a térség fideszes képviselője is fellépését ígérte a monstrum felépítése ellen.

Az éjjel nyilvánosságra került Magyar Közlöny szerint az ügy most rendkívüli fordulatot vett. A nemzetgazdasági szempontból kiemelt jelentőségű ügyekről szóló kormányrendelet módosításáról kiadott 136/2021.(III. 22.) számú kormányrendelet eltörölte a 6/K. § (7) bekezdését, ami lehetőséget adott volna a lakófalumonstrum felépítésére a Balatontól 8 méterre. A friss jogszabály kimondja azt is, hogy a hatályon kívül helyezett 6/K. § (7) bekezdését a folyamatban lévő közigazgatási hatósági ügyekben sem kell alkalmazni. Ezzel talán megpecsételődött a monstrumról már kiadott, de még vitatható építési engedély sorsa.

Az ügyet kirobbantó két héttel ezelőtti cikk címében úgy fogalmaztam, hogy a 92 lakásos társasház megépítése előjátéka lehet annak a várható természetrombolásnak, ami az érintett kormányrendelet felhatalmazásával az egykori pártüdülő, a Club Aliga területén várható. Most már azt remélem, hogy a tegnapi kormánydöntést, az úttörőtáborra vonatkozó szabályok visszavonását is előjátéknak tekinthetjük. Magyar Ország Kormánya, az élén Orbán Viktor miniszterelnökkel talán újragondolja annak a tavaly augusztusi döntésnek a többi részét is, amivel a tágabb közösség jogait megtiporva szabad utat biztosított az ingatlantulajdonosok legvadabb elképzeléseinek is a Club Aliga területén.

Győrffy Árpád

Ráadás

Az MTI március 26-án kiadott híre szerint a Miniszterelnökség közleményben jelentette be, hogy nem épülhet meg a tervezett 92 lakásos társasház az úttörőtábor helyén.

“Megsemmisítette a Miniszterelnökség a Balatonvilágos, Csokonai Mihály u. 1392 hrsz. alatti ingatlanra tervezett lakóépületre kiadott építési engedélyt, és új eljárás lefolytatására utasította a Somogy Megyei Kormányhivatalt… A Miniszterelnökség döntése értelmében a tervezett építkezés nem kezdhető meg” – zárul a közlemény – olvasható az MTI hírében.

Kapcsolódó írásaink

Club Aliga – Luxus-gettó lehet a balatonvilágosi hajdani pártüdülőből – 2020.08.26.

Balatonvilágos – Előjátéknak egy 92 lakásos társasház a Club Aliga szomszédságában – 2021.03.11.

Balatonvilágos – A parti sétánynak lőttek, és a Kádár-villát is kezdhetjük siratni – 2021.03.21.

Ha érdekesnek találta, egy megosztással ajánlja másnak is!

 

Iratkozzon fel a Balatontipp.hu hírlevelére, hogy ne maradjon le semmiről! A feliratkozással hozzájárul adatainak a hírlevél küldéséhez szükséges kezeléséhez.(Adatvédelmi szabályzatunkat és tájékoztatónkat itt olvashatja)

Hasznos lehet!

4 Comments on "Balatonvilágos – Orbán Viktor meghátrált, az úttörőtábor ügyében megjött a józan esze"

  1. Marosi L. | 2021.03.26. at 13:56 |

    Én ebből csak a pillanatnyi meghátrálást látom. Attól az ott még építési terület, engedély van, partszakasz lakosoknak nincs. Mondjuk úgy, hogy sumákba akartak tolni egy kör 10-est de csak 8-ast fognak lőni bele és az is extrahaszon lesz nekik.

  2. Vágó Jutka | 2021.03.24. at 16:53 |

    hát ennek az Orbán Viktor “csapatának” kellett volna a gigantikus szálloda meg mit tudomisén, hogy mi! Orbánnak a józan esze megjött, és dühöng a “csapata” hát dühöngjön is, mert ne legyen már az egész BALATON is az ővék!

  3. Bottyán Vilma | 2021.03.23. at 14:09 |

    Hurrá! Én szeretnék még a 30 m-s sávon sétálni az aligai parton is!

  4. Wéber György | 2021.03.23. at 11:50 |

    Köszönet a nagyon jó hírért! Visszatért az életkedvem.

Comments are closed.

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

Cookie szabályzat Őszintén szólva mi sem vagyunk szerelmesek a Cookie-ba, mert nem szeretjük, ha olyan dolgokat alkalmaznak velünk kapcsolatban, amivel nem vagyunk teljesen tisztába. De egyszerűen nem tudunk mit tenni ellene, ha működtetni akarjuk az oldalunkat, mert az általunk használt szoftverek, segítő alkalmazások erre épülnek. Néhány ilyen, általunk használt Cookie az egyes szolgáltatások működéséhez nélkülözhetetlen, vannak, amelyek információt, statisztikát gyűjtenek a weboldal használatáról, adatokat elemeznek, hogy segítsenek számunkra, vagy az oldalunk működését segítő, biztosító partnereink számára megérteni, az emberek hogyan használják az online szolgáltatásokat, hogy fejleszthessük azokat. A Cookie-k közül egyesek átmenetileg működnek, és a böngésző bezárása után eltűnnek, de tartósak is megtalálhatók köztük, amelyek a számítógépeden tárolódnak. Ha látogatása során Ön mellőzi a Cookie-k használatát, tudnia kell, hogy a oldal nem fog az elvártaknak megfelelően működni. Ha a számítógépén már megtalálható Cookie-k közül szeretne törölni, kattintson a böngészőben található "Súgó" menüpontra és kövesse a böngésző szolgáltatójának utasításait! Még többet megtudhat a Cookie-król, azok törléséről és irányításáról a www.aboutcookies.org weboldalon!

Bezár