Tihany – Javították a gyógyítási feltételeket és erősítették az identitásukat

Több, a Magyar Falu Program pályázati támogatással zajló fejlesztés zárult le az elmúlt időszakban Tihanyban. A község több mint 12,5 millió forint vissza nem térítendő támogatást használhatott fel a projektekhez.

A község önkormányzata 2019 nyarán 6,4 millió forint vissza nem térítendő támogatást nyert a Nemzeti és helyi identitástudat erősítése című projektjére. A 100%-os intenzitású támogatásból hangosító berendezést, médialejátszót, projektort, játékokat, marketingeszközöket, táblákat vásároltak, népzenei tábort, mesesorozat és ehhez kapcsolódó kézműves foglalkozásokat valósítottak meg. A projekt keretében egy közösségszervezőt is alkalmaztak 12 hónapon át.
A november végén lezárult projekt megvalósítása a szervezők szerint hozzájárult a településen élők helyi identitásának erősítéséhez, a település múltjának megőrzéséhez és ennek kapcsán az ide látogatók nemzeti identitástudatának megerősítéséhez.

Március 10-én zárult egy másik projekt, aminek keretében az orvosi rendelő épületén végeztek felújításokat. A 6,2 millió forint 100%-os intenzitású vissza nem térítendő támogatásból kijavították a belső oldalfalakat és mennyezeteket, újravakolták a külső homlokzatokat és kijavították a homlokzati nyílászárók szerkezetét.
A fejlesztés hozzájárult a településen élők orvosi, illetve védőnői ellátása minőségének javításához – írták a záróértékelésben.

Ha érdekesnek találta, egy lájkkal vagy megosztással ajánlja másnak is!

 

Iratkozzon fel a Balatontipp.hu hírlevelére, hogy ne maradjon le semmiről! A feliratkozással hozzájárul adatainak a hírlevél küldéséhez szükséges kezeléséhez.(Adatvédelmi szabályzatunkat és tájékoztatónkat itt olvashatja)

Légy te az első hozzászóló a(z) "Tihany – Javították a gyógyítási feltételeket és erősítették az identitásukat" íráshoz!

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.


*

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

Cookie szabályzat Őszintén szólva mi sem vagyunk szerelmesek a Cookie-ba, mert nem szeretjük, ha olyan dolgokat alkalmaznak velünk kapcsolatban, amivel nem vagyunk teljesen tisztába. De egyszerűen nem tudunk mit tenni ellene, ha működtetni akarjuk az oldalunkat, mert az általunk használt szoftverek, segítő alkalmazások erre épülnek. Néhány ilyen, általunk használt Cookie az egyes szolgáltatások működéséhez nélkülözhetetlen, vannak, amelyek információt, statisztikát gyűjtenek a weboldal használatáról, adatokat elemeznek, hogy segítsenek számunkra, vagy az oldalunk működését segítő, biztosító partnereink számára megérteni, az emberek hogyan használják az online szolgáltatásokat, hogy fejleszthessük azokat. A Cookie-k közül egyesek átmenetileg működnek, és a böngésző bezárása után eltűnnek, de tartósak is megtalálhatók köztük, amelyek a számítógépeden tárolódnak. Ha látogatása során Ön mellőzi a Cookie-k használatát, tudnia kell, hogy a oldal nem fog az elvártaknak megfelelően működni. Ha a számítógépén már megtalálható Cookie-k közül szeretne törölni, kattintson a böngészőben található "Súgó" menüpontra és kövesse a böngésző szolgáltatójának utasításait! Még többet megtudhat a Cookie-król, azok törléséről és irányításáról a www.aboutcookies.org weboldalon!

Bezár