Hírlevél 2015. június 26.

 Kedves Olvasók!










Ismét figyelmükbe szeretném ajánlani a Balatontipp.hu oldalon megjelent legfrissebb írásokat.
Remélem, találnak közöttük hasznosat, érdekeset.

Győrffy Árpád szerkesztő

 
Hírek, tudósítások, információk

Siófok – Óriáskerék rendkívüli panorámával a Nagystrandon – 2015.06.26.    –   Csütörtökön sajtóbemutatóval kezdte meg működését a siófoki nyár idei szenzációja, egy 69 méter magas, negyven kabinos, mintegy 240 személyes óriáskerék, amit sötétedés után 30 ezer izzó világít ki.

Környezet – Sokan virágosítanak, de kevesebben versenyeznek – 2015.06.23. –   Minden eddiginél kevesebb település nevezett a Virágos Magyarországért környezetszépítő verseny idei fordulójára, ha az indulás éveitől eltekintünk. A kimaradók közül is sokan virágosítanak, de a jelek szerint már nem vonzza annyira őket az elérhető cím, oklevél.


Turizmus – Képviselet nélkül a Balaton az országos egyeztető testületben – 2015.06.24.  –   A Balaton és egyáltalán a vízparti turizmus képviselői teljesen kimaradtak a frissen alakított Nemzeti Turisztikai Fórumból (NTF), amit a Nemzetgazdasági Minisztérium először a hét elején hívott össze, hogy az ágazati ügyeket megbeszéljék.



Bicikliseknek – A balatonvilágosi állomást jobb elkerülni – 2015.06.26. –   Nem ajánlatos a bicikliseknek a balatonvilágosi vasútállomás felé közlekedni, helyette válasszák inkább az aligai állomást és a Club Aligán való áthaladást.



Tihany – Felvidék Szépével levenduláztunk a fesztiválon – 2015.06.21.  –   Szombaton tetőzött a levendulaláz a Tihanyi-félszigeten. Hatalmas érdeklődés mellett, rendkívül kellemes hangulatban zajlott a levendula fesztivál első napja.


Balatonfüred – Úszó világkupa VB szintű mezőnnyel – 2016.06.19.   –   A nőknél Risztov Éva második, a férfiak versenyében Gyurta Gergely negyedik lett a szombati Magyar Úszás Napja keretében rendezett balatonfüredi nyíltvízi úszó világkupán.



Balatonudvari – Versenyekkel nyitották a szezont – 2015.06.26.  –   Nagyon jó hangulatú programmal nyitották meg az idei szezont Balatonudvariban és ezzel a község különálló népszerű településrészén, Fövenyesen is.


Révfülöp – Kötelességünk a befogadás – hármas kiállítás a galériában – 2015.06.26.  –   A községhez kötődő két festő és egy szobrászművész alkotásaiból nyitottak közös tárlatot június 20-án a révfülöpi Tóparti Galériában.


Citromos sörök – A legdrágább majdnem a leggyengébb a NÉBIH szerint – 2015.06.23.  –   Mielőtt a nyári meleg ellen sörösdoboz vagy sörösüveg után nyúlnánk, jobb, ha előtte elolvassuk a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (NÉBIH) értékelését a hazai citromos sörökről.  Annyit előre, hogy ez talán az egyetlen olyan dolog a világon, amiben nincs különbség a nők és férfiak ízlése között.


Vasúton a Balatonra – A nyár végéig több vonat közlekedik – 2015.06.22.  –   Június 20-tól augusztus 30-ig érvényes vasúton a nyári menetrend, ami az év többi részéhez képest jelentősen megkönnyíti a Balatonhoz utazók közlekedését – derül ki a MÁV kommunikációs igazgatóságának anyagából.



Ajánlott programok

Balatonalmádi – Péter-Pál-napi Vigadalom – 2015.06.26-28.  –   A tárgyalkotó népművészet, a népzene, a néptánc és a kapcsolódó művészetek hagyományos Balaton-parti ünnepe, Balatonalmádi város és az Almádiért Közalapítvány kiemelt rendezvénye


Balatonfüred-Csopak-Paloznak-Tihany – Balatoni Hal- és Borünnep – 2015.06.25-28.  –   A hétvégén borzalmasan kemény helyzetben lesznek azok, akik a sok jó lehetőség közül nehezen tudnak választani, mert négy települési önkormányzat, más szervezetek társaságában most is nagyon sokszínű – és ingyenesen látogatható – programmal rendezi meg a balatoni halak és borok hagyományos ünnepét.


Balatonakali – Szezonnyitó akciós hajózással – 2015.06.27. –   Kedvezményes sétahajózással, erős emberek versengésével és kiváló minőségű Balaton-felvidéki áruk vásárával köszöntik többek között az idei szezonban a vendégeket és magukat az akaliak.



Balatonszárszó – Szezonnyitó Vukkal, kórusokkal és utcabállal – 2015.06.26-27.   –   Minden korosztálynak kínálnak valami érdekeset a balatonszárszói szezonnyitó rendezvénysorozaton a hétégén. Lesz könnyűzenei hangverseny,  fáklyás felvonulás, gyermekszínház, diszkózenés utcabál, kórustalálkozó, sőt még egy kaliforniai énekkar is hangversenyt ad.


Balatongyörök – Rómaiak nyomában és nyitott pincék napja – 2015.06.26-28.  –   Balatongyörök már az ókorban is lakott település volt, a rómaiak is szívesen telepedtek meg itt. Ennek nyomait őrzik a Szépkilátó alatti római villa romjai is. Ez a történelmi múlt ihlette a június utolsó hétvégéjén megrendezésre kerülő programunkat is.


Balatonberény – Búcsú és kistérségi szezonnyitó – 2015. június 28.  –   Kellemes és tartalmas szórakozást ígérő programokkal várnak mindenkit június utolsó vasárnapjának délutánján a szabadtéri színpadon és környékén.


Balatonföldvár – Sárkányhajó gyorsulási bajnokság amatőröknek és profiknak – 2015.06.22.  –   Igazi vidám hajós bulinak ígérkezik a II. Balatonföldvári Sárkányhajó Gyorsulási Bajnokság. A versenyző csapatoknak csak gályázni kell, a kormányost és a ritmust a szervezők biztosítják.

Tapolca-Diszel – Két kiállítással nyit évadot a Látványtár – 2015.06.15. – Június utolsó szombatján, fél órás eltéréssel nyílik a Látványtár két új kiállítása, az egy éven át látható malombeli nagy kiállítás “A fehér” címmel és egy szeptember végéig látogatható kisebb anyag, Kicsiny Balázs képzőművész “Ideiglenes feltámadás” című kamara kiállítása.

Balatonfűzfő – Surf-Beach Fesztivál – 2015.06.24-28.  – A III. Beach Fesztiválon már két színpaddal, kempinggel, több mint 30 DJ-vel, koncertekkel, fellépőkkel, extra dekorációval, új helyszínekkel és számos sporteseménnyel várunk benneteket. Idén egy 0. nappal már Szerdán indul a buli, amit Csütörtök, Péntek és Szombat este is zenés események követnek.






A letölthető, megosztható változat idekattintva hívható be 



Már nyitva! – Éttermek   Szálláshelyek   Borászatok  Kiállítóhelyek  Más szolgáltatók


2015.  június 26. – vízhőfok 20 C, vízszint 111 cm, átlagmélység 359 cm 



A Balatontipp Hírlevél tervezett megjelenési ideje általában a csütörtöki vagy a pénteki nap. Az új számban nagy eséllyel a szerda estig beérkezett hírek, információk kaphatnak helyet.

Elnézést kérek, ha esetleg terheltem levelemmel. Ha így volna, a levél visszaküldésével jelezze, hogy töröljem az elérhetőségét címtáramból.

Ha tetszett, kérem terjessze ismerősei körében is az ingyenes hírlevelet.


Hasznos lehet!

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

Cookie szabályzat Őszintén szólva mi sem vagyunk szerelmesek a Cookie-ba, mert nem szeretjük, ha olyan dolgokat alkalmaznak velünk kapcsolatban, amivel nem vagyunk teljesen tisztába. De egyszerűen nem tudunk mit tenni ellene, ha működtetni akarjuk az oldalunkat, mert az általunk használt szoftverek, segítő alkalmazások erre épülnek. Néhány ilyen, általunk használt Cookie az egyes szolgáltatások működéséhez nélkülözhetetlen, vannak, amelyek információt, statisztikát gyűjtenek a weboldal használatáról, adatokat elemeznek, hogy segítsenek számunkra, vagy az oldalunk működését segítő, biztosító partnereink számára megérteni, az emberek hogyan használják az online szolgáltatásokat, hogy fejleszthessük azokat. A Cookie-k közül egyesek átmenetileg működnek, és a böngésző bezárása után eltűnnek, de tartósak is megtalálhatók köztük, amelyek a számítógépeden tárolódnak. Ha látogatása során Ön mellőzi a Cookie-k használatát, tudnia kell, hogy a oldal nem fog az elvártaknak megfelelően működni. Ha a számítógépén már megtalálható Cookie-k közül szeretne törölni, kattintson a böngészőben található "Súgó" menüpontra és kövesse a böngésző szolgáltatójának utasításait! Még többet megtudhat a Cookie-król, azok törléséről és irányításáról a www.aboutcookies.org weboldalon!

Bezár