Siófok Nagystrand – 2023-as árakkal

A Plázs néven is ismert siófoki "Nagystrand" pázsitos nyugati része a parti sétánnyal. A strand kialakításával, szolgáltatásaival elsősorban a fiatalokat és a bulizni akaró felnőtteket célozza, de napközben a hagyományos strandolást kedvelők is megtalálják a helyüket - Fotó: Győrffy Árpád

A siófoki Nagystrand a város közepén, a Petőfi sétány bulizós része által határolt parti területen található. A strand közepén kialakított népszerű szórakozó terület neve alapján egykor Coke Clubként, majd Beach Clubként, ma inkább Plázsként ismert. A strand reggeltől estig hagyományos balatoni fürdőhelyként működik, az esti órákban ingyenesen látogatható. A Plázson jellemzően hétvégi estéken fizetős koncerteket, bulikat tartanak.

A strandot három bejáraton át közelíthetjük meg. Egyik a strand délnyugati végénél, az Isztria sétányról (koordináták: 46.911208, 18.048715), két másik a Petőfi sétányról nyílik. Ezeket a strand középső, illetve északkeleti végénél (koordináták: 46.912100, 18.056937)találjuk. Parkolni a délnyugati és északkeleti bejárat közelében kialakított parkolókban lehet 600 forintos óradíjért. A balatoni bringakör 300 méterre halad el a strandtól – Térkép: Mapy.cz

Belépődíjak 2023-ban

Parti rész sétánnyal, vízi bejárókkal a siófoki Nagystrandon – Fotó: Győrffy Árpád

Aquapark – vízi ugrálóvár, pálya a siófoki Nagystrandon – Fotó: Győrffy Árpád

A gyerekpancsoló évekkel ezelőtt. A strand alapvetően nem a gyerekeket, gyerekes családokat célozza – Fotó: Győrffy Árpád

Játszótér az óriáskerék közelében – Fotó: Győrffy Árpád

A siófoki Nagystrand északkeleti része az óriáskerékből – Fotó: Győrffy Árpád

A strand plázs része évekkel ezelőtt a siófoki Nagystrandon. Közben kicsit átrendezték, de a feeling  hasonló lehet – Fotó: Győrffy Árpád

A strandon több homokos sportpálya, sőt egy igazi homokos strandfoci stadion is van az egykori óriáscsúszda helyét foglalva – Fotó: Győrffy Árpád

A feszített tükrű medencében is lehet fürödni, és a partján koktélozni – Fotó: Győrffy Árpád

Az óriáskerék a strand északkeleti részén található – Fotó: Győrffy Árpád

Esti hangulat az egyik koktélbárnál – A strand mindegyik részén több büfé, koktélbár, étterem működik. (Korábbi tapasztalataim szerint az áraik a két szélső kaputól a közép felé haladva emelkednek) – Fotó: Győrffy Árpád

Ha érdekesnek találta az írásomat, segítsen azzal, hogy megosztja, ajánlja ismerőseinek is!

 

Iratkozzon fel a balatontipp.hu hírlevelére, hogy ne maradjon le semmiről! A feliratkozással hozzájárul adatainak a hírlevél küldéséhez szükséges kezeléséhez.(Adatvédelmi szabályzatunkat és tájékoztatónkat itt olvashatja)

Hasznos lehet!

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

Cookie szabályzat Őszintén szólva mi sem vagyunk szerelmesek a Cookie-ba, mert nem szeretjük, ha olyan dolgokat alkalmaznak velünk kapcsolatban, amivel nem vagyunk teljesen tisztába. De egyszerűen nem tudunk mit tenni ellene, ha működtetni akarjuk az oldalunkat, mert az általunk használt szoftverek, segítő alkalmazások erre épülnek. Néhány ilyen, általunk használt Cookie az egyes szolgáltatások működéséhez nélkülözhetetlen, vannak, amelyek információt, statisztikát gyűjtenek a weboldal használatáról, adatokat elemeznek, hogy segítsenek számunkra, vagy az oldalunk működését segítő, biztosító partnereink számára megérteni, az emberek hogyan használják az online szolgáltatásokat, hogy fejleszthessük azokat. A Cookie-k közül egyesek átmenetileg működnek, és a böngésző bezárása után eltűnnek, de tartósak is megtalálhatók köztük, amelyek a számítógépeden tárolódnak. Ha látogatása során Ön mellőzi a Cookie-k használatát, tudnia kell, hogy a oldal nem fog az elvártaknak megfelelően működni. Ha a számítógépén már megtalálható Cookie-k közül szeretne törölni, kattintson a böngészőben található "Súgó" menüpontra és kövesse a böngésző szolgáltatójának utasításait! Még többet megtudhat a Cookie-król, azok törléséről és irányításáról a www.aboutcookies.org weboldalon!

Bezár