Siófok – Programok 2018 júniusában

A Junior Prima díjas Tárkány Művek június 28-án ad ingyenesen látogatható koncertet a siófoki Fő téren - Fotó: az együttes FB-oldala - Tóth Helga

A Kálmán Imre Kulturális Központ júniusban több más mellett ingyenes gyermekkoncertekkel, világzenével, nosztalgia kávéházzal, ausztrál kórus és dzsesszegyüttes koncertjével, folklórprogramokkal, kiállításokkal várja az érdeklődőket Siófokra.

 

Június 1., péntek 18.30 – KIKK, előcsarnok
Pusztai Szabolcs történelmi fotó, fafaragás kiállítása és pecsétes tégla gyűjteménye

„Magyar vagyok: lelkem, érzésem örökséget kapott, melyet nem dobok el: a világot nem szegényíteni kell, hanem gazdagítani. Hogy szolgálhatom az emberiséget, ha meg nem őrzök magamban minden színt, minden kincset, ami az emberiséget gazdagíthatja? A magyarság színét, a magyarság kincsét!”(Babits Mihály) A kiállítást megnyitja Prófusz György tanár

Június 5., kedd 10.00 – Fő tér
Napraforgó együttes

A Napraforgó együttes gyerekműsoraiban az óvodások népies dalokkal, táncokkal kísért dramatikus játékokban, “mesékben” vesznek részt. Minden műsorunk egy nagy dramatikus játék, amiben a gyerekek énekelhetnek, táncolhatnak, nevethetnek, és főként játszhatnak.

Június 6., szerda 17.00 – KIKK, Teátrum kávéház
Nosztalgia kávéház Németh Gáborral

Kávéházi hangulatú zenés estre várjuk a szórakozni vágyó, zenekedvelő közönséget. Az est közreműködője Németh Gábor. Jegyár: 500 Ft

Június 12., kedd 10.00 – Fő tér
Napsugár zenekar – Végre itt a nyár!

Csapatuk nagyon vidám társaság, örök gyerekeknek vallják magukat, imádnak zenélni, mókázni, ezt a hangulatot szeretnék átadni a közönségnek is! A vidám dalok mellett számtalan mókában lesz részetek kedves gyerekek és felnőttek, ezért mindenkinek felhőtlen, Napsugaras szórakozást kívánunk. A koncert ingyenesen látogatható

Június 12., kedd 17.00 – Régi Könyvtár emelet, Vigadó-terem
„Halálra szórakoztatva” – Csiszár Zsolt extrém szobrok kiállításmegnyitó

„1960-ban születtem, Siófokon élek és alkotok. Autodidakta módon kb. 15 évvel ezelőtt kezdtem el foglalkozni ezzel a tevékenységgel. Főleg lakberendezési és belsőépítészeti tárgyak létrehozását értem ezalatt. Alkotói késztetésem mozgatórugója a tér és az idő múlása. Ellenállhatatlan vonzalmat és csodálatot érzek a régi korok építészete és szobrászata iránt. Megérint amikor egy ezer éves alkotáson a művesz keze nyomán túl látom az idő formázó erejét is. Vágyat érzek arra, hogy alkotásaimban ezt a folyamatot kifejezésre juttassam.” Csiszár Zsolt  A kiállítás ingyenesen megtekinthető: Június 12.- augusztus 31.

Június 19., kedd 10.00 – Fő tér
Vakációs Gyermek Koncertek – Napvirág zenekar – “Nevet a Föld”

Zenei tevékenységünket alapvetően meghatározta, hogy korábban zenés, mondókás képességfejlesztő foglalkozásokat tartottunk gyermekeknek, ami jelenleg is műsoraink egyik meghatározó eleme. Szerzeményeink számos népszerű zenei stílusirányzatot képviselnek, szövegeink alapja a kíváncsi „gyermekvilág”. Koncertjeink igazi szórakozást kínálnak kicsiknek és nagyoknak, mindazoknak, akik interaktív mozzanatokkal tarkított, lendületes, vidám kikapcsolódásra vágynak. 2011 telén “Nevet a Föld” címmel megjelent a Napvirág Zenekar első lemeze amit 2012-ben Fonogram Díjra is jelöltek. A koncert ingyenesen látogatható.

Június 20., szerda 17.00 – KIKK, Teátrum kávéház
Nosztalgia kávéház Németh Gáborral

Kávéházi hangulatú zenés estre várjuk a szórakozni vágyó, zenekedvelő közönséget. Az est közreműködője Németh Gábor. Jegyár: 500 Ft

Június 26., kedd 19.30 – Fő tér
Churchland Music High School (Perth, Ausztrália) koncertje

Az iskola 1972 óta foglalkozik speciális zenei programmal, melyet a fiatal zenei tehetségek ösztönzésére és a közösségi zene értékének növelésére hoztak létre. Az iskola előadásainak szerves részét képezik a kórusok, koncertzenekarok, kamarazenekarok és gitár- és jazzegyüttesek. Fellép a Wind Orchestra Fúvószenekar, a Jazz Band és az iskola kórusa. A rendezvény ingyenesen látogatható.

Június 28., csütörtök 20.30 – Fő tér
Belvárosi Zenei Estek – Tárkány Művek

Junior Prima díjas Tárkány Művek világzenét játszik. Az időről időre megújuló zenekar a Kárpát-medence népzenéjét jazz, reggae, pop elemekkel házasítja. 2010 óta Európa számos országában megfordult, a legnevesebb hazai és kül földi fesztiválokon játszott. 2012-ben elnyerte a Jazzy Dalverseny legjobb hangszerelés díját.

Június 27., szerda 19.30 – Fő tér
Belvárosi Néptánc Estek – Somogy megye – Borkút Néptánc Együttes – Tánccal teli utazás

A Kőröshegyi Borkút Néptánc Együttes immár 11 éve van jelen a dél-balatoni térségben. Nevét a falu egyik településrészéről és az ott található híres boros pincéről kapta. A néptánc együttes sikeres éveket tudhat maga mögött, tevékenységünket alapításkor kitűzött úton haladva folytatjuk, melynek célja a népzenei és néptánc hagyományok ápolása, valamint a fiatalabb generáció bevonása hagyományőrző munkánkba.

További információk: Kálmán Imre Kulturális Központ  – https://www.facebook.com/kikksiofok/

 

Iratkozzon fel a Balatontipp.hu heti hírlevelére, hogy ne maradjon le semmiről! (Adatvédelmi szabályzatunkat itt olvashatja)

Hasznos lehet!

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

Cookie szabályzat Őszintén szólva mi sem vagyunk szerelmesek a Cookie-ba, mert nem szeretjük, ha olyan dolgokat alkalmaznak velünk kapcsolatban, amivel nem vagyunk teljesen tisztába. De egyszerűen nem tudunk mit tenni ellene, ha működtetni akarjuk az oldalunkat, mert az általunk használt szoftverek, segítő alkalmazások erre épülnek. Néhány ilyen, általunk használt Cookie az egyes szolgáltatások működéséhez nélkülözhetetlen, vannak, amelyek információt, statisztikát gyűjtenek a weboldal használatáról, adatokat elemeznek, hogy segítsenek számunkra, vagy az oldalunk működését segítő, biztosító partnereink számára megérteni, az emberek hogyan használják az online szolgáltatásokat, hogy fejleszthessük azokat. A Cookie-k közül egyesek átmenetileg működnek, és a böngésző bezárása után eltűnnek, de tartósak is megtalálhatók köztük, amelyek a számítógépeden tárolódnak. Ha látogatása során Ön mellőzi a Cookie-k használatát, tudnia kell, hogy a oldal nem fog az elvártaknak megfelelően működni. Ha a számítógépén már megtalálható Cookie-k közül szeretne törölni, kattintson a böngészőben található "Súgó" menüpontra és kövesse a böngésző szolgáltatójának utasításait! Még többet megtudhat a Cookie-król, azok törléséről és irányításáról a www.aboutcookies.org weboldalon!

Bezár