Siófok – HandaBanda, Balaton Táncegyüttes, Cimbaliband, Rosa Eterna Duó a heti menüben

Ezen a héten is rendkívül színvonalas, várhatóan nagyon kellemes, hangulatos és ráadásul ingyenes programokkal várja az érdeklődőket a siófoki Kálmán Imre Kulturális Központ a Fő téren és a Jókai parkban.

Kedden, július 31-én 19 órakor a Fő téren a Vakációs Gyermek koncertek sorozatban a HandaBanda zenekar nyitja meg Meseboltját. A gyerekek különösen nagy varázslatokra készülhetnek, de a felnőttek sem tudják kivonni magukat Zselyke és társai hatása alól.

 

A mindenkit elvarázsló Zselyke és Handabandázó társai – a fotó forrása a zenekar oldala

A koncert napján 18 és 21 óra között kézműves foglalkozás és népi játszótér is várja a gyermekeket a Fő téren. A koncerthez hasonlóan ez is ingyenesen.

Szerdán, augusztus 1-én 19.30 órától a Fő téren a Balaton Táncegyüttes lép fel a Belvárosi Néptánc Estek következő szereplőjeként.

 

A Balaton Táncegyüttes – a fotó forrása az együttes oldala

A több, mint 50 éves múltra visszatekintő csoport műsorában megtalálható a magyar táncdialektus számos gyöngyszeme. Neves és tehetséges fiatal koreográfusok közvetítésével színvonalasan állítják színpadra az autentikus néptánc hagyományokat. Műsoraikkal számos kiemelkedő sikert arattak már a mindig nagyszámú nézők örömére.

Csütörtökön, augusztus 2-án 20 órakor Unger Balázsnak, a “cimbalom Chuck Berryének” bandája, a Cimbaliband lép fel a Balkán Projekt című műsorával a Fő téri színpadon a Belvárosi Zenei Estek sorozatban.

 

A Cimbaliband a Balkán Projekt című műsorával lép fel csütörtökön a Fő téri színpadon – Fotó forrása a zenekar oldala

A zenekar tavaly tavasszal a Cimbaliband Recycle című lemezével felkerült a világzenei szakemberek által válogatott World Music Chart TOP20-ba. A több ezer lemez versenyében elért siker nagyságát jelzi, hogy magyar zenekarként egyedüliként érték el ezt. Már azon a lemezen is együtt dolgoztak az X-Faktor győztes Danics Dórával, aki a tavaly áprilisban bemutatott Balkán Projekt című műsoruknak is meghatározó alakja. A Balkán Projekt egy vérpezsdítő, kezeket-lábakat megmozgató zenei élmény, természetesen a cimbalommal a fókuszban. A nagyszabású koncert egy audiovizuális utazás Törökországtól Közép-Európa kávéházaiig. A produkciót Danics Dóra vendégszereplése mellett még hitelesebbé teszi Barity Zorán délszláv harmonikavirtuóz és Bede Péter a Fanfara Complexa szaxofonosa.

Vasárnap, augusztus 5-én 19 órától a Rosa Eterna Duó Jókai parkban megrendezésre kerülő koncertje zárja erre a hétre a sort a Zene a Zöldben koncertek részeként.

 

A Rosa Eterna Duó – Fotó: a szervezők

Juhász Anikó és kamarapartnere Klimászné Varga Zsófia fuvolaművész 2014 óta zenélnek együtt. A klasszikus gitár és a fuvola hangja nagyon szépen kiegészíti egymást, a Rosa Eterna duo koncertjein hallgathatunk erre a hangszerpárosításra írt eredeti műveket és saját átiratokat is. Műsorukban gyakran találkozhatunk különböző stílusú dél-amerikai darabokkal – írják a rendezvény előzetesében.

 

A folytatásban augusztus 7-én, kedden 19 órakor a Lóca együttes Állatok a tanyán című műsorával folytatódik a Vakációs Gyermek Koncertek sorozata a Fő téren.

 

Előadásaink a gyermekek aktív részvételére épülnek; s az aktuális ünnepkörhöz, jeles naphoz kapcsolódó mondókákat, népdalokat, népi játékokat és táncot tartalmaznak. Tematikus műsoraink mellett gyakran szerepelünk szerkesztett, zenés népmese feldolgozásokkal is. Dalainkat és történeteinket népi és klasszikus hangszerekkel, illetve hangkeltő eszközökkel megszólaltatott élő zenei kísérettel adjuk elő – írják a bemutatkozásunkba.
A koncert napján 18.00-21.00 óra között kézműves foglalkozás és népi játszótér várja a gyermekeket – ingyenesen.

Augusztus 8-án, szerdán 19.30-kor a kaposvári Somogy Táncegyüttes mutatkozik be a Belvárosi Néptánc Estek programjában.

 

Az 1949-ben alakult együttes által követett folklór vonal átfogó képet nyújt a magyar nyelvterületek táncairól, valamint betekintést enged egy-egy magyarországi vagy erdélyi, idegen ajkú népcsoport kultúrájába. A táncokat a Somogy Zenekar élőzenéje kíséri.

Augusztus 9-én, csütörtökön 20 órakor a Barabás Lőrinc Quartet szerepel az Other Than Unusual című műsorával a Belvárosi Zenei Estek programjában.

 

A Barabás Lőrinc Quartet 2016 őszén jelentette meg első lemezét Beardance címmel. A második, “Other Than Unusual” album budapesti bemutatójára március 21-én került sor a Müpában telt ház előtt.
„Talán most a népzenei vonal háttérbe került, de megmaradt az a fajta monoton transzjazz vonal, ami a Beardance-t jellemezte. Alapvetően elég sok zenei stílust ötvöz az anyag: kicsit programzenés, film- és színházi zenés hangulatot is hordoznak a szerzemények, amelyet egyebek mellett az is megerősít, hogy Nagy Zsolt vibrafonon és üstdobokon is játszik, de vannak benne rockosabb elemek is.” – mondja Barabás Lőrinc a lemezről.

Ahogy a bevezetőben is jeleztük, a programok mindegyike ingyenesen látogatható.

Ha tetszett, egy lájkkal, vagy megosztással ajánlja ismerőseinek is az írást!

 

Iratkozzon fel a Balatontipp.hu heti hírlevelére, hogy ne maradjon le semmiről! (Adatvédelmi szabályzatunkat itt olvashatja)

Hasznos lehet!

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

Cookie szabályzat Őszintén szólva mi sem vagyunk szerelmesek a Cookie-ba, mert nem szeretjük, ha olyan dolgokat alkalmaznak velünk kapcsolatban, amivel nem vagyunk teljesen tisztába. De egyszerűen nem tudunk mit tenni ellene, ha működtetni akarjuk az oldalunkat, mert az általunk használt szoftverek, segítő alkalmazások erre épülnek. Néhány ilyen, általunk használt Cookie az egyes szolgáltatások működéséhez nélkülözhetetlen, vannak, amelyek információt, statisztikát gyűjtenek a weboldal használatáról, adatokat elemeznek, hogy segítsenek számunkra, vagy az oldalunk működését segítő, biztosító partnereink számára megérteni, az emberek hogyan használják az online szolgáltatásokat, hogy fejleszthessük azokat. A Cookie-k közül egyesek átmenetileg működnek, és a böngésző bezárása után eltűnnek, de tartósak is megtalálhatók köztük, amelyek a számítógépeden tárolódnak. Ha látogatása során Ön mellőzi a Cookie-k használatát, tudnia kell, hogy a oldal nem fog az elvártaknak megfelelően működni. Ha a számítógépén már megtalálható Cookie-k közül szeretne törölni, kattintson a böngészőben található "Súgó" menüpontra és kövesse a böngésző szolgáltatójának utasításait! Még többet megtudhat a Cookie-król, azok törléséről és irányításáról a www.aboutcookies.org weboldalon!

Bezár