Siófok – A Kálmán Imre Kulturális Központ ingyenes koncertjei 2020 augusztusában

A Lóca együttes több alkalommal is fellép a Vakációs gyermekkoncertek sorozatban - Fotó: KIKK

A nyár utolsó hónapjában is heti négy napon át folytatódnak a Kálmán Imre Kulturális Központ ingyenes hangversenyei a késő délutáni, esti órákban.

 

Vasárnaponként alkonyat idején a Jókai park romantikus környezetébe várják a klasszikus- a dzsessz-, a folk- és a világzene kedvelőit. Hétfői napokon gyermekkoncerteket, keddenként operett műsorokat, csütörtöki napokon pedig a dzsessz és a könnyűzene különböző fúzióit képviselő zenekarokat hallhatnak, láthatnak az érdeklődők a KIKK belső udvarában kialakított szabadtéri színpadon.

A tervezett programok

Augusztus 2., vasárnap 19.00 – Jókai park
Hárs Viktor – Hárs Róza – Pusztai Csaba zenei est – Zene a zöldben

Hárs Viktor basszusgitáros – Ha valaki szólóénekes biztonságot akar a háta mögött kapni, biztos Viktort hívja, aki a ritmusért, ütemért, hangszerelésért felel az egész produkció tekintetében és persze játszik és énekel!
A fentieket tudja Zorán-Koncz Zsuzsa-Demjén-Horgas Eszter és így tovább…A zene, mint műfaj- lehet pop-musical- jazz-mindenben otthon van!
A kislánya, Róza – aki 17 éves – rájuk lehet mondani a “nem esik messze az alma a fájától” kiválóan énekel, jazz számokat, Edith Piaf dalokat, természetesen utóbbiakat francia nyelven.
Pusztai Csaba az ütőhangszerek avatott művésze.
Az a többlet, amit hozzátesz különös hangszereivel még élvezetesebbé teszi a produkciót.
A siófoki közönség Viktort és Csabát több alkalommal láthatta a közelmúltban például a Gershwin-Bernstein esten, illetve tavaly a “Szerelmes Chagall” produkcióban, utóbbiban Róza is énekelt.

Augusztus 3., hétfő 19.00 – KIKK, belső udvar
Lóca együttes – Zenés történet Diómanóról – Vakációs gyermekkoncertek

Zenés történet egy manócskáról, aki a gyermekekkel együtt fedezi fel a természet szépségeit és hívja fel figyelmüket annak megóvására. Játékos zenés műsor a környezettudatosság jegyében.

Augusztus 4., kedd 19.00 – KIKK, belső udvar
Dunakeszi Szimfonikus Zenekar kisegyüttese – Nyáresti operett előadások

Vezényel: Farkas Pál, Szólisták: Simon Boglárka/Pánczél Klaudia (szoprán), Jenei Gábor (tenor)

Augusztus 6., csütörtök 19.00 – KIKK, belső udvar
Molnár Dixieland Band koncertje, Vendég: Szulák Andrea – Belvárosi Zenei Estek

A Molnár Dixieland Band 1964-ben alakult, a zenekar combó változata a kvartett. A szokásos swinges, boogie-woggie világslágerek, örökzöldek a megszokott örömzene stílusban amiről a Dr. Molnár Gyula alapító zenekarvezető ismert elismert klarinét-saxofon művész.
Szulák Andrea 10 éve állandó vendége a zenekarnak remek hangja kiváló interpretáló képességei felejthetetlen élményt nyújtanak a közönség számára.
Üde színfolt a fellépők összeszokottságából adódó vidámság.
Biztosak vagyunk benne ha lesz tenyérnyi hely a színpad előtt lesznek a nézők közül akik spontán táncra perdülnek….

Augusztus 9., vasárnap 19.00 – Jókai park
Clermont Quartet – Zene a zöldben

A zenekar előadói a világ nagy zenei pódiumait megjárt művészek, akik az itthoni nagyobb fesztiválokon is rendszeresen lépnek színpadra, így a formáció garancia a magas színvonalú klasszikus zenei produkcióra. A sokszínű, gondosan összeállított repertoárban Mozart, Bach, Weiner és további klasszikus zeneszerzők művei mellett nagysikerű filmzenék is helyet kapnak: Piazzola, Morricone vagy Nino Rota csodálatos darabjait ugyancsak professzionális és érzelemgazdag előadásmódban interpretálja a kvartett. A formáció a könnyedebb műfajokban is otthonosan mozog, 2019-ben pl. Mark Ronson, a világhírű Grammy-díjas angol énekes, zenész-dalszerző, DJ és zenei producer budapesti fellépésén biztosították Mark leghíresebb slágereinek professzionális vonós kíséretét.

Augusztus 10., hétfő 19.00 – KIKK, belső udvar
Belvárosi Betyárok – A Tündértó partján – Vakációs gyermekkoncertek

Okos humorral, nyelvi leleménnyel írt gyerekdalok, amelynek történetei megélt csibészségek, hősei pedig a valóságban is léteznek. Dalaink egyszerre szólnak a gyerekekhez és üzennek a felnőtteknek!
https://www.youtube.com/watch?v=aSs2tLtUNI4

Augusztus 11., kedd 19.00 – KIKK, belső udvar
Dunakeszi Szimfonikus Zenekar kisegyüttese – Nyáresti operett előadások

Vezényel: Farkas Pál, Szólisták: Simon Boglárka/Pánczél Klaudia (szoprán), Jenei Gábor (tenor)

Augusztus 13., csütörtök 19.00
Group ‘n’ Swing – Belvárosi Zenei Estek

Az idén 14 éves, Fonogram-díjas Group’n’Swing Zenekar mindig kiemelkedő helyet foglalt el a magyar zenei palettán, és megtiszteltetéssel tudhatja magának a szakma és a közönség egybehangzó elismerését.
Koncertjeiket a kiemelkedő zenei minőség, sodró lendületű koreográfiák, felhőtlen jókedv, és a közönségüket is magával ragadó pozitív energia fémjelzik.
A frissen elkészült negyedik, “Játszom tovább” című nagylemezük az eddigi legsokszínűbb mind közül. Igazi zenei csemege a soul, a pop, a twist, a rockabilly és a swing szerelmeseinek egyaránt. A zenei irányzat, a hangzás és a színpadkép alapjaiban való megreformálása a stílusjegyek megtartásával, már korábban a zenekar célkitűzései között szerepeltek. Mindezekre Mihályi Réka visszatérésével és az új férfi frontember, Mujahid Zoli érkezésével nyílt lehetőség, hogy a zenekar az eddigi legerősebb oldalát mutathassa meg.

Augusztus 16., vasárnap 19.00 – Jókai park
Balogh Kálmán – Bognár Szilvia – Zene a zöldben

Bognár Szilvia az ELTE-n néprajzot tanult, a Makám együttes énekesként vált ismertté, dolgozott az Állami Népi Együttessel, a Duna Művészegyüttessel, Sebő Ferenccel, Sebestyén Mártával és Rost Andreával, 2006-ban alakult saját együttesével már négy albumot jelentetett meg. Bognár Szilvia, akinek tevékenységét számos díjjal jutalmazták az elmúlt években, ezúttal a 16. századi írásos forrásoktól a 20. századi gyűjtésekig, lanttól a vonós bandáig, Moldvától a Balkánig kalauzol bennünket a külön-különféle muzsikák, dallamok révén. A rendkívül tudatos, varázslatos hangú énekesnő egy interjúban így fogalmazta meg ars poeticáját: „A hagyományos éneklés (és nem csak a magyar) rendkívül fontos értékeket hordoz. Nem csak a gyönyörű dallamokat, a sokszor örök érvényű érzelmeket megéneklő szövegeket, hanem az éneklésnek egy igen természetes, ösztönös módját, hangképzésben, díszítésben és gesztusokban egyaránt. Én ezt igyekszem minden körülmények között megőrizni.”
Balogh Kálmán sokat tett a cimbalom népszerűsítéséért. A világ számos pontján fellépett, nemcsak népzenészekkel, hanem szimfonikus és dzsessz-zenekarokkal, valamint kortárs zenei együttesekkel is. Tizenegy éves korában kezdett cimbalmozni, első tanára nagybátyja, Balogh Elemér volt. Noha nagybátyja később nem taníthatta, Balogh Kálmán ennek ellenére is elkezdett cimbalmot tanulni, s ekkortól minden héten feljárt Budapestre szülővárosából, Miskolcról. Hamarosan a népzenével is igen jó barátságot kötött. Később Szöllős Beatrix, majd a budapesti Liszt Ferenc Zeneművészeti Főiskolán Gerencsér Ferenc növendékeként folytatta tanulmányait. Diplomáját 1980-ban szerezte meg cimbalom-szolfézs-énektanári szakon.

Augusztus 17., hétfő 19.00 – KIKK, belső udvar
Lóca Együttes – A Lóca együttes lemezbemutató koncertje – Vakációs gyermekkoncertek

A kecskeméti Lóca együttes első lemezének címe: Fecskét látok. Az ismert népdal-feldolgozásokat hallgatva a figyelmes fülek számára egy történet bontakozik ki, melyből kiderül, megtalálja-e Gyurka a párját.

Augusztus 18., kedd 19.00 – KIKK, belső udvar
Dunakeszi Szimfonikus Zenekar kisegyüttese – Nyáresti operett előadások

Vezényel: Farkas Pál, Szólisták: Simon Boglárka/Pánczél Klaudia (szoprán), Jenei Gábor (tenor)

Augusztus 24., kedd 19.00 – KIKK, belső udvar
Sólya Zenekar – Gyerek Táncház Fodor Jankával és Csuti Péterrel – Vakációs gyermekkoncertek

A Sólya zenekar autentikus magyar népzenét játszik, elsősorban vonós zenekari megszólalással. 2018 óta zenélünk együtt, a közös muzsikálás mindig öröm számunkra. Számos felvétel maradt ránk a magyarországi és a határon kívüli magyarlakta területekről, ahol kiválóbbnál kiválóbb falusi zenekarok magas szintű összeszokottsággal szólaltatják meg a saját, szűkebb közösségük dallamait. Az a cél vezérel bennünket, hogy ezekből a dallamokból adjunk vissza minél több és minél sokrétűbb ízelítőt a hallgatóságunknak, vagy épp a néptánc kedvelőknek. Állandó kísérő zenekara vagyunk a siófoki gyermektáncházaknak, szívesen veszünk részt a környék azon rendezvényein, ahol a népzene befogadó közönségre talál.
Tagok: Fodor Janka (ének), Lelovics Zsolt (hegedű), Drimmer László (hegedű), Dömötör Gábor (brácsa), Demeter Krisztián (nagybőgő)

Augusztus 25., kedd 19.00 – KIKK, belső udvar
Dunakeszi Szimfonikus Zenekar kisegyüttese – Nyáresti operett előadások

Vezényel: Farkas Pál, Szólisták: Simon Boglárka/Pánczél Klaudia (szoprán), Jenei Gábor (tenor)

Augusztus 27., csütörtök 19.00
Vörös Tamás Project – “Black Friday” – Belvárosi Zenei Estek

A zenekar 2019. tavaszán alakult. Inkább saját kompozíciókra törekszik, ami Vörös Tamás (nagybőgős/basszusgitáros) szerzeményei. A hangzás hasonlításképp: a ’70-es, ’80-as évek Miles Davis elektronikus fúziós jazz világára utal (Tutu/DooBop), nagyon sok HD sávval kiegészülve. A zenekarban Gotthárd Mihály (Ocho-Macho, Borlai stb.) gitározik, Horváth János (Ghymes) billentyűzik, Hámori János trombita, Potesz Balázs dob és Vörös Tamás basszusgitáros.
Jelentősebb koncertek: 2019-Alba Regia Jazz Fest 2020-tavasza M2 Petőfi TV 1 órás koncert felvétel az A38 hajón.
https://www.youtube.com/watch?v=9OeswWUtts4&feature=youtu.be&fbclid=IwAR3oCBC0p29v1CEkdtCu1qhKwmPaU97JqQuSOOCZOSO4UR9_sLhaSJ9afLg&app=desktop

Augusztus 30., vasárnap 18.00 – Jókai park
Szőke Nikolett – Balogh Roland – Zene a zöldben

Szőke Nikolett 1983-ban született Zalaegerszegen zenész családban. Négy éves, amikor Budapestre költöznek. Noha cimbalmos édesapja révén születésétől zene veszi körül, zenei tanulmányokat csak az érettségi vizsgát követően kezd el folytatni az ismert és elismert magyar jazz énekes, Winand Gábor növendékeként 2002 januárjában.
Alig fél évvel az első ének óra után már a Magyar Rádió 6-os Stúdiójában koncertezik, melyet élőben közvetítenek országszerte. Ezzel párhuzamosan folytatja középiskolai tanulmányait, külkereskedelmi ügyintézői képesítést szerez, majd felvételt nyer az Eötvös Loránd Tudományegyetem Bölcsészettudományi Karának angol-orosz szakára. Egyetemi tanulmányait egy tanévet követően megszakítja, hiszen ekkorra már aktív szereplője lesz a magyar jazz életnek, és választásra kényszerül.
Balogh Roland Junior Prima-díjas dzsesszgitárművész, zeneszerző. A 2009-es montreux-i dzsesszgitárverseny és a 2016-os Six String Theory gitárverseny győztese. Ikertestvére Balogh Zoltán zongoraművész.
2012-ben zeneszerzőként is benevezett a Jazzy rádió által megrendezett Jazzy dalversenyre, ahol a magyarországi zenei szakma neves előadóival mérettette meg magát. Szerelemre ébredt című dalával, melyet zenekarával, a Finucci Bros Quartettel készítettek el, megnyerte a versenyt. Ennek nyomán készült el 2013-ban „Kész Regény” című lemezük, mely a smooth jazz zenei stílust képviseli.

A rendezvények ingyenesen látogathatók

Ha érdekesnek találta, egy lájkkal vagy megosztással ajánlja másnak is!

 

Iratkozzon fel a Balatontipp.hu heti hírlevelére, hogy ne maradjon le semmiről! A feliratkozással hozzájárul adatainak a hírlevél küldéséhez szükséges kezeléséhez.(Adatvédelmi szabályzatunkat és tájékoztatónkat itt olvashatja)

Légy te az első hozzászóló a(z) "Siófok – A Kálmán Imre Kulturális Központ ingyenes koncertjei 2020 augusztusában" íráshoz!

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.


*

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

Cookie szabályzat Őszintén szólva mi sem vagyunk szerelmesek a Cookie-ba, mert nem szeretjük, ha olyan dolgokat alkalmaznak velünk kapcsolatban, amivel nem vagyunk teljesen tisztába. De egyszerűen nem tudunk mit tenni ellene, ha működtetni akarjuk az oldalunkat, mert az általunk használt szoftverek, segítő alkalmazások erre épülnek. Néhány ilyen, általunk használt Cookie az egyes szolgáltatások működéséhez nélkülözhetetlen, vannak, amelyek információt, statisztikát gyűjtenek a weboldal használatáról, adatokat elemeznek, hogy segítsenek számunkra, vagy az oldalunk működését segítő, biztosító partnereink számára megérteni, az emberek hogyan használják az online szolgáltatásokat, hogy fejleszthessük azokat. A Cookie-k közül egyesek átmenetileg működnek, és a böngésző bezárása után eltűnnek, de tartósak is megtalálhatók köztük, amelyek a számítógépeden tárolódnak. Ha látogatása során Ön mellőzi a Cookie-k használatát, tudnia kell, hogy a oldal nem fog az elvártaknak megfelelően működni. Ha a számítógépén már megtalálható Cookie-k közül szeretne törölni, kattintson a böngészőben található "Súgó" menüpontra és kövesse a böngésző szolgáltatójának utasításait! Még többet megtudhat a Cookie-król, azok törléséről és irányításáról a www.aboutcookies.org weboldalon!

Bezár