Keszthely – Festetics-kastély – Vivaldi és Bartók holland zenészekkel – 2017.07.18.

A holland Haydn Youth Vonóskar - Fotó: Jeroen van Kooten

A hollandiai Haydn Youth Vonóskar július közepén több ingyenes koncertet ad hazánkban. Egyik ezek közül július 18-án 20 órakor egy igazán zenéhez illő helyszínen, a keszthelyi Festetics-kastély tükörtermében lesz.

 

A Haydn Youth Vonóskar Észak-Hollandia első osztályú együttese. A zenekar 12-19 éves fiatal tehetségekből áll. 1989-ben alapították azzal a céllal, hogy felkarolják a vonós hangszereken játszó fiatal zenei tehetségeket, támogatva őket zenei előkészítő és kamarazenei programokkal az európai tradícióknak megfelelően. A zenekar már számos nemzetközi elismerést tudhat magának, továbbá több versenyen ért el első helyezést.

A zenekar vezetője Jan-Ype Nota, aki az Észak-hollandiai Szimfonikus Zenekar tagja, és mellette a groningeni Prince Claus Konzervatóriumban és a hágai Royal Konzervatóriumban is tanít.
A keszthelyi koncerten Antonio Vivaldi, Bartók Béla, Pjotr Iljics Csajkovszkij, Carl Reinecke, Peter Kooreman és Anton Arensky műveiből játszanak.

 

A Festetics-kastély a Google térképén – a képre kattintva behívható az eredeti, útvonaltervezős változat

 

Itt is feliratkozhat a heti hírlevelünkre

Hasznos lehet!

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

Cookie szabályzat Őszintén szólva mi sem vagyunk szerelmesek a Cookie-ba, mert nem szeretjük, ha olyan dolgokat alkalmaznak velünk kapcsolatban, amivel nem vagyunk teljesen tisztába. De egyszerűen nem tudunk mit tenni ellene, ha működtetni akarjuk az oldalunkat, mert az általunk használt szoftverek, segítő alkalmazások erre épülnek. Néhány ilyen, általunk használt Cookie az egyes szolgáltatások működéséhez nélkülözhetetlen, vannak, amelyek információt, statisztikát gyűjtenek a weboldal használatáról, adatokat elemeznek, hogy segítsenek számunkra, vagy az oldalunk működését segítő, biztosító partnereink számára megérteni, az emberek hogyan használják az online szolgáltatásokat, hogy fejleszthessük azokat. A Cookie-k közül egyesek átmenetileg működnek, és a böngésző bezárása után eltűnnek, de tartósak is megtalálhatók köztük, amelyek a számítógépeden tárolódnak. Ha látogatása során Ön mellőzi a Cookie-k használatát, tudnia kell, hogy a oldal nem fog az elvártaknak megfelelően működni. Ha a számítógépén már megtalálható Cookie-k közül szeretne törölni, kattintson a böngészőben található "Súgó" menüpontra és kövesse a böngésző szolgáltatójának utasításait! Még többet megtudhat a Cookie-król, azok törléséről és irányításáról a www.aboutcookies.org weboldalon!

Bezár