Keszthely – A lovas kultúra ünnepe a Festetics-kastélyban Vásáry Andréval – 2018.08.18.

A nap folyamán folyamatosan zajlanak a lovas és huszárbemutatók - Fotó: Győrffy Árpád

Ismét rendkívül tartalmas, látványos és kellemes programnak ígérkezik a Festetics Vágta kísérő rendezvénye a keszthelyi Festetics-kastély parkjában augusztus 18-án, augusztus 20-án pedig ingyenesen lehet látogatni a kiállításokat a nemzeti ünnepnek köszönhetően.

 

A Nemzeti Vágta egyik előfutamaként zajló Festetics Vágta első napja most is a magyar lovas kultúra, lovas hagyományok ünnepe lesz, de más érdekes programokkal is várják az érdeklődőket. A lovasbemutatókon, előadásokon túl lesz huszártoborzás, kocsitörténeti bemutató, játszóház, agárfuttatás. A program Vásáry André Volt egyszer egy vadnyugat” című koncertjével zárul a tükörteremben.

Ahogy a rendezvény többi része, a koncert is ingyenesen látogatható.

A tervezett programok

Egész napos programok

11.00-18.00 Lovaglási és hintózási lehetőség
11.00-15.00 Varázshangok Családi Játszóház

10.00 Huszárok felvonulása, jelentésadás, a rendezvény megnyitása

10.30 Huszár és közönség toborzás a Harangláb Népzenei Együttes közreműködésével, Lovak a magyar népzene világában

11.00 Huszár karusszel, lovasbemutató, Asbóth Sándor Huszárbandérium

12.00 Az Országos Agarász Egyesület (alapítva 1835) bemutatója

12.30 A magyar kocsizás története bemutatóval egybekötött előadás

13.00 A magyar huszárság története bemutatóval egybekötött előadás

13.30 Az Országos Agarász Egyesület (alapítva 1835.) bemutatója agárfuttatás

14.00-17.00 Lovas programok

A Festetics család és a lovak előadás: Varga Zoltán

Fiatalok a nyeregben – a Gyenesdiási Lovas Sport Egyesület bemutatója Vitéz Viktória vezetésével

A huszár és lova – fajtabemutatóval egybekötött előadás

Asbóth Sándor Huszárbandérium bemutatója

Széchenyi Dénes érdemei a lovas ember, bemutatóval egybekötött előadás: Varga Zoltán

Az arisztokrácia lovas szokásai

Dámák a nyeregben: Fellner Kata dámalovas programja
Zenés lovas kűr: Fellner Kata és Kiss Nikolett
Díjlovas bemutató: Komáromi Krisztián, Club Dobogómajor
Ugró bemutató: Kiss Nikolett

20.00 “Volt egyszer egy vadnyugat…” – Vásáry André koncertje a tükörteremben

A három arany és egy platina lemezzel rendelkező énekes filmzenés programot állított össze az alkalomra. Az ötödik, Mozijegy c. lemezéről már ismert gyönyörű nagy ívű lírai szerzemények mellett néhány igen népszerű musical részlet és operett sláger is helyet kap a műsorban. A közönség részleteket is láthat majd azokból a filmekből, melyekben a dalok eredetileg elhangzottak.

 

Képek a korábbi rendezvényekről

Agárfuttatás – Fotó: Győrffy Árpád

 

Huszárok elvonulása – Fotó: Győrffy Árpád

 

A játszóházban a felnőtteket is szívesen látják – Fotó: Győrffy Árpád

 

Persze a játszóház elsősorban a gyerekeknek szól – Fotó: Győrffy Árpád

 

Díj ellenében akár hercegi hintón is utazhatunk – Fotó: Győrffy Árpád

 

Az omnibuszra is felülhetünk – Fotó: Győrffy Árpád

 

Ugró bemutató is lesz – Fotó: Győrffy Árpád

 

Mindez a gyönyörű kastélyparkban – Fotó: Győrffy Árpád

 

A napot Vásáry André koncertje zárja

A Festetics Vágta versenyprogramja augusztus 19-én, vasárnap zajlik Gyenesdiáson a Faludi réten lévő lovaspályán. Ennek részletes műsorát ide kattintva érhetik el.

Ezt sem szabad kihagyni! Keszthely – Ingyenes belépővel a Helikon Kastélymúzeum kiállításaira – 2018.08.20.

Ha tetszett, egy lájkkal, vagy megosztással ajánlja ismerőseinek is az írást!

 

Iratkozzon fel a Balatontipp.hu heti hírlevelére, hogy ne maradjon le semmiről! (Adatvédelmi szabályzatunkat itt olvashatja)

Hasznos lehet!

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

Cookie szabályzat Őszintén szólva mi sem vagyunk szerelmesek a Cookie-ba, mert nem szeretjük, ha olyan dolgokat alkalmaznak velünk kapcsolatban, amivel nem vagyunk teljesen tisztába. De egyszerűen nem tudunk mit tenni ellene, ha működtetni akarjuk az oldalunkat, mert az általunk használt szoftverek, segítő alkalmazások erre épülnek. Néhány ilyen, általunk használt Cookie az egyes szolgáltatások működéséhez nélkülözhetetlen, vannak, amelyek információt, statisztikát gyűjtenek a weboldal használatáról, adatokat elemeznek, hogy segítsenek számunkra, vagy az oldalunk működését segítő, biztosító partnereink számára megérteni, az emberek hogyan használják az online szolgáltatásokat, hogy fejleszthessük azokat. A Cookie-k közül egyesek átmenetileg működnek, és a böngésző bezárása után eltűnnek, de tartósak is megtalálhatók köztük, amelyek a számítógépeden tárolódnak. Ha látogatása során Ön mellőzi a Cookie-k használatát, tudnia kell, hogy a oldal nem fog az elvártaknak megfelelően működni. Ha a számítógépén már megtalálható Cookie-k közül szeretne törölni, kattintson a böngészőben található "Súgó" menüpontra és kövesse a böngésző szolgáltatójának utasításait! Még többet megtudhat a Cookie-król, azok törléséről és irányításáról a www.aboutcookies.org weboldalon!

Bezár